|
|
|
 |
|
|
A BOLDOGSÁGKERESÉS KORSZAKA 2005. évben írt versek Válóczy Szilvia: Felhők felett a menny <vissza>
Hazafelé mentem
elhagytam utakat,
vizes pocsolyák közt
kerültem sarakat.
Előttem a világ
még nagyobbra nyílott,
bennem a lélekvágy
fájdalmat csitított.
Felhők felett a menny
mosolygott, mint régen,
sárga nap fénye szőtt
színes hálót az égen.
Sötét felleg húzta
zord bitorló szárnyát,
minden jó kedvemhez
rótta holt magányát.
Hazafelé mentem.
Elhagytak a szavak.
Csak csended vett körül,
s csak az, mi maradt.
Veresegyház, 2005. január 6.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hóbagoly igéje <vissza>
Csillagokkal
ébredj fürgén,
éles szemmel
láss tükörként.
Szállj a földről
fel az égbe,
sötét holdnak
közepébe.
Hívd a fákat,
hangod éljen,
erdő árnyat
úgy igézzen.
Csendbe gázolj
messzi tájba,
hozd az álmot
valóságba.
Tura, 2005. január 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ki lesz? <vissza>
Csak tudnám végre, ki vagyok én!?
Miért ülök a csend bús szekerén?
Korom pilláim, ha búcsút intenek,
mi végre hullanak el hitt képzetek?
Csak látnám, hová vezet az út!?
Honnan indult, tovább merre jut?
Ha már karom is rég mozdulatlan,
ki lesz majd, ki tovább ír a sorban?
Tura, 2005. január 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lelki életköröm <vissza>
Csak élet
Csak én vagyok
Csak kín
Csak hallgatok
Csak kedvesség
Csak hömpölyög
Csak a szívem
Csak könyörög
Csak bíbor vér
Csak szenvedés
Csak áhítat
Csak keresés
Csak csend
Csak ébredés
Csak fagy
Csak feledés
Tura, 2005. január 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Felébredtem <vissza>
Míg simogattad az arcom,
oly lágyan, s gyengéden
becézted csukott ajkaim,
álmom illant a semmibe.
Fáradt szemem csókoltad,
puha bőröd enyémhez ért.
mint fakuló ábrándok,
úgy tűntek el képzelt vágyaim.
Messzire néztem,
de csak magamat láttam.
Hervadtan, árván és meggyötörten.
Lelkem fátylait szétszaggatta a szél.
S te csak csendben öleltél,
nyugodt szíved lelkembe szállt,
újra csak azt adta,
mit mindig adhatott.
Veresegyház, 2005. január 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Furcsa volt <vissza>
Most újra magamba szálltam.
Kérdések mindenütt,
melyekben válaszok rejlenek.
Ma újra láttalak…
Máskor is, de most valód teljes létében.
Furcsa volt. Megváltoztál.
Fáradt szemeid rám mosolyogtak.
Olyan voltál, mint egy hitehagyott.
Nélkülem.
Összeszorult a szívem.
Fájt, hogy így látlak.
Az idő már teljesíteni vágyta multát.
Hiába, az nem áll meg, csak telik,
s ki tudja merre halad tovább.
Dunakeszi, 2005. január 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Babylon <vissza>
Leszállt a sűrű éj
fáradt testem aludni kélt
s míg pillámra csend honolt
lelkem körül egy álom kóborolt.
Fehér fény vakított el
szemem az égre nézett fel
habos felleg hátán úszott
egy hatalmas város, híre dívott.
Oly magasztos volt, gyönyörű
virágzott a magában egyszerű
s mégis bonyolult voltában
teljességet sugárzott keltében-jártában.
Apró házak közt zöld lugas
színes kertekben friss kutak
kétség hatotta át a szívem
míg meg nem fagyott a vérem,
Amikor csendben megállt,
s csodaszép kapuit kitárva
arany kulcsként csörrent hadak
lengtek a magasból alába.
A kék írást keresték,
mely szent voltával életre keltené
temetett romjaik táborát
rég elpusztult múltjuk porát.
Mellyel kárörvendő időt törölnének
hatalmat végleg felednének,
s a kósza bánatot, tudást, örömöt,
azt, mi egy életre hozzánk költözött.
Veresegyház, 2005. január 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elment az utolsó vonat… <vissza>
Elment az utolsó vonat.
Hiába szaladtak
fáradt, fájó lábaim.
Elment. Nem maradt.
Kapkodok utolsó levegőmért.
Hiába lélegzem
újra és újra csak a száraz
semmi fojtogat.
Néha már hallok
visszhangzó mély hangokat.
Homályosan látok
halálba ölelő karokat.
Elment az utolsó vonat.
Szédült testemben
a kárhozat szívja vérem.
Elment. Nem maradt.
Veresegyház, 2005. január 24.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Etele és a reggel <vissza>
Koszorút fon a keleti égen a fény,
apró narancs csillámok kacagnak,
tovaszállt már az esti csillag idény,
hajnal cseppjei szomjasan fakadnak.
Elszökken a homályos szende köd,
örömvirágok milliónyi szirma igéz,
gyöngyvizek friss habja áradva önt,
szomjas kis csicsergő pintyet becéz.
Nyílik a fa ablak, zörög az üveg,
kattan a régi tölgy ablaktartó,
selyemfüggönybe burkolózva üzen,
a langyos szélbe csókolt konyhaajtó.
Etele hangja száll a nyitott ablakon át,
csicsergő, víg madarakat hív közel,
búcsúztatja vélük az ébredők álmát,
míg szikrázó napsütés derűsen ölel.
Friss tavi levegő üdvözli a földet,
Etele ablakhoz ül mély tekintettel,
apró gondolatszilánkokat köszönt
újra és újra, oly gyönyörű a reggel.
Álmos macskája ölébe vágyik és vacog,
szorgosan pihen gazdája melegében,
együtt figyelik, ahogy az élet kint csacsog,
s a nap hogyan járja útját szenvedélyben.
Veresegyház, 2005. január 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elmondom, mit érzek… <vissza>
Elmondom, mit érzek szüntelen,
szívemben mi az, mi megpihen:
lágy mosolyod most is rám nevet,
lelkemben virágzik a kikelet.
Ahogy puha ajkad arcomhoz ér,
úgy ölel körül a hamvas dér,
hiszen tél van, de lelkemben nyár,
nem tép a sápadt fájdalom már.
Elmondom, mit érzek szüntelen:
halk hangod hallom most fülemben.
előttem kószál a legszebb kegyelem,
vágyamban megérint az őrzött szerelem.
Veresegyház, 2005. január 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Olyan vagyok… <vissza>
Olyan vagyok én,
mint csepp a tengerben,
csak egy kis apróság,
ebben az életben.
Mit papírra írok,
talán feledésbe vész,
de ha Te elolvasod,
érted marad egész.
Veresegyház, 2005. január 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha egyszer… <vissza>
Ha egyszer egyedül érez a szíved,
láss meg a napban, melyben újra éled
majd a lelked, mert halk szerelmem
csak neked hinti örök reménységed.
Oly sok fájdalom űzött már el tőled
végül mégis itt maradtam melletted
Veled ébredek a hajnal ölelő ékében
Veled alszom el a csillagok fényében.
Ha egyszer egyedül leszel az úton
gondolj rám, s akkor majd füledbe súgom
azt, hogy szeretlek, fáradhatatlanul,
míg élek, neked adom a világotajándékul.
Veresegyház, 2005. január 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csak úgy <vissza>
Köd előtted,
köd utánad.
álmod szőtted,
puha ágyad.
Benned minden
mi él, szeret
bánat nincsen,
hited vezet.
Veresegyház, 2005. január 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hold és Nap <vissza>
Sír a szürke hold,
amiért a nap elhagyta.
Most az egyik nappal jár,
a másik éjszaka.
Egykor együtt szálltak
a mélykék égben,
s most csak búcsúznak
a messzeségben.
Veresegyház, 2005. február 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Etele és a virágok <vissza>
Kisütött a felhők mögül nap,
szikrái szemembe szárnyaltak.
Etele éppen virágokat ültetett.
És halkan fújt a déli szél,
üde illatot vitt a tér.Mély levegőt vettem.
Akkor éppen nehéz volt a lelkem,
Etele mégis oly békés.
Csak mosolygott és......megkérdezte:
Miért vagy szomorú?Látta csendem, s folytatta:
Ne légy szomorú, adok egy virágot!
aztán csak mosolygott...
Keze alatt a puha föld porladt
tenyerével vizet markolt,
cseppeket öntött színes ékeire.
…és halkan fújt a déli szél...
Veresegyház, 2005. február 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Etele és a vásár <vissza>
Egy zamatos húsú, érett, mézsárga,
bő levű körtét simogatott,
ujjai tisztelték,
hol nyomot hagyott.
Szinte szólni kívánt:
Vegyél meg és tégy be a kosárba!
Etele csak nevetett...
Ahogyan körülötte a sok pára.
Vegye meg ezt! Nézze, milyen szép!
Szóltak utána,
de Etele már is tovább lép,
s nem nézett hátra.
Savanyú asszonyok árulták a zöldet,
s mindent mi volt árulták Etelének.
Etele megállt, s körülnézett.
Körülötte csak
a sok ember hangja zengett.
Csendet! Csendet! Csendet!
De a levegő tovább csengett...
Etele sarkon fordult,
majd haza ment.
Veresegyház, 2005. február 2.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hazatérek-e… <vissza>
Hazatérek-e valaha
virágos kertedbe?
Meglátom-e valaha
szívem a szemedbe?
Érzem-e egyszer
hogy igaz az élet?
Lesz-e ezerszer,
hogy él, ami éltet?
Hazatérek-e valaha
hozzád én Istenem?
Megbocsátod-e, ha
újra nehéz a szívem?
Veresegyház, 2005. február 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hittem <vissza>
Mit hittem én?
A halhatatlanság bősz elemén
róttam szavak sokaságát,
ántált hangok közt
remélve, árván.
Mit hittem, mikor
temetett és siratott közönyök
elé dobva csak mezítelen
álltam, búgott szavak előtt
suttogva, s gyáván.
Elhittem, hogy lehet
más a világ, olyan más,
mely életet renghet, ha jő a szív,
melyben nincs más, csak
igaz hit.
Elhittem, mert
el akartam hinni. Mindent.
Azt, hogy várhatok, míg
várnom kell, s talán
szemem hagyják záporok.
Elhittem, mert hittem benne.
Csak úgy, mit szívem
diktálni mert, oly csodában,
hol élni csak egyszer lehet
felhőtlen, s boldogan.
Most megállok hinni.
Egyedül maradtam,
hitem erejét már belepte a hó.
Ez már nem csak fájdalom.
Ez az utolsó, néma szó.
Veresegyház, 2005. február 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Dunaparton <vissza>
Előttem a víz végtelen hatalma,
mint barna szemed elmélyült alkonya.
Kopasz, fekete fák ágai alatt
saras földeden sírott halmaz.
Érzem a cseppek szürke illatát,
levegőt vennem is nehéz és fáj.
A kavicsokat már belepte a sodrás,
mint ölelő karodat az üres homály.
És csak sodor, sodor tovább a víz,
már nem hallok semmit, semmit.
Volt és vesztett a balga szív,
elvesztette utolsó emlékét is,
Elvesztette utolsó mosolyát is,
melyben az alvó remény még hitt,
s mely már örök magányba taszít.
olyan most a világ, mint egy sír...
Kopár és... Örökre elhagyatott.
Mint a csend, mely megnyugodott.
Miért kérjek olyat, mi sosem létezett?
Szomorú lelkem miért nem kérdezed?
Dunakeszi, 2005. február 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Könnyek <vissza>
Most újra összegyűjtöm a hajnal cseppjeit,
s ahelyett, hogy innék belőlük,
üvegcsébe zárom bús hatalmukat,
majd arcomra festem őket,
hogy fehér gyöngyökként csússzanak állam szegletéig.
Így talán magam is elhiszem,
hogy tudok még könnyeimmel küszködni
magamra hagyott órákon,
s van, akiért e könnyek sírba szállanak.
Veresegyház, 2005. február 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elküldöm az angyalomat <vissza>
Elküldöm az angyalomat
csak neked, csak neked
had őrködjön minden éjjel
feletted, feletted.
Mámort szórok kötényébe,
harmatot, harmatot
had ragyogjon szíved felett
csillagot, csillagot.
Csókot festek a szárnyára
perzselőt, perzselőt
had ölelje fáradt tested
reszketőt, reszketőt.
Dalt is küldök dúdolgatva
Hogy miért? Hogy miért?
Had töltsön el nyugalommal
álmodért, álmodért.
Veresegyház, 2005. március 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Alszol… <vissza>
(Egyetlen kisfiamnak)
Alszol a hófehér párnákon,
átölel bájad, s a nyugalom.
Habtested csendesen megpihen.
szép-korom pilláid szemeden,
mint megbúvó alkonyat fénye,
ha arany éket fest az égre,
álmot kísérő mosolyt éltet,
mely szelíden homály közé téved.
Veresegyház, 2005. március 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fogom kezed <vissza>
Itt járok havasok közt…
Még hideg szél lengeti
rozsda avar kacaját,
de már nem késik a kikelet,
épp most kopogtat odaát.
Még vizes út porából
cseppek százai peregnek,
szívemben álmodsz te is
hiszen vannak, kik szeretnek,
s ha lenézel a domboldalon,
felgörgeted a messzi felhős tájakat,
vágyakkal a kéklő égbolton.
Fogom kezed, ne félj Angyalom…
Itt vagyok, s míg bennem élsz,
addig nyugodt lélekben remélsz.
Fogom kezed, mely reszkető,
túl a szendergő mámorok közt
dúdolom: Ne félj! Ne félj!
Mosolygó március illata zsong
ránk kacsint, harmattal köszön,
a boldogság hírnöke kémlel,
szeret, remél, s eljön, Mint
barna szem bogarában a melegség,
úgy öleli át lelked, ne félj…
S majd ha egyszer hiányzom,
felhők közé kapaszkodva
füledbe súgom az álmom,
hogy a világ értünk született,
s mi benne egymásért.
Csak Bércen magaslik,
mit finom porhó takar el,
szívünk születésében a perc,
mely soh’sem, soh’sem hagy el.
Mátraháza, 2005. március 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Haragtartás <vissza>
S mégis itt a földön
míg van, kit tart a börtön
lelkében imbolyog a harag
s más fülébe merészen kacag,
az magányosabb mindennél.
Ki Embert semmibe vesz,
őt gőgösség vakítja!
Önmagát Istenként éli meg,
s jár fejét fenn tartva,
kárhozott ő! Oh, emberek!
Veresegyház, 2005. március. 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Halld a szavakat <vissza>
Szemedben a tűz
messzire elűz
feléd integet
kíváncsi tekintet
Halld a szavakat
éld a javakat
tudd, van valaki
ki neked tud írni
Veresegyház, 2005. március 24. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kevés a vér… <vissza>
Kevés vérem vörös színe
bíbor ajkam halni készül
szürkén kószál ereimben
testem néha meg-meg szédül
Belém fojtja a szavakat
a bús nappal, a hűs éjjel
elnémítja a hangokat
vágyott mosollyal, s fénnyel
Csendes Álmok megfakulnak
nehéz terhek elkísérnek
hazug gondok megszorulnak
rövid létek felém lépnek
S most kevés a forró vér
bíbor ajkam halni készül
a vak remény most elítél
nekem nincs több napom bérül
Veresegyház, 2005. március 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ikrek kincse <vissza>
Hallod a Hold táncát?
Olyan csendes, mégis hallani odaát.
s mikor végre hallod,
mikor végre érted nászát
a Föld eltakarja arcát.
Ott van, még sincs…
Egy halva született kincs.
Veresegyház, 2005. március 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hallgassatok! <vissza>
Mire való e valóság?
Hová vezet az az út,
mely már léptekkel taposott?
Önzetlen kívánságok
most hallgassatok!
Mereng az est, s vele én is.
Csillagok százaiban játszom
álmaim csendült húrjain.
Szertelen merszek várjatok!
Most már hallgassatok!
És most újra csak csend.
Csend és csend és várakozás.
Már én sem tudom mire.
Szétszórt néma hangok…
Elég! Hallgassatok!
Veresegyház, 2005. április 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fogynak a napok… <vissza>
Fogynak a napok,
elfogynak mind,
s én nem tehetek semmit.
Elfogynak a hangok
a szél messze hint
porrá leszek a fagyban kint.
Ki voltam, többé nem vagyok
más szava csak szid
csak egy van nekem, a hit.
Veresegyház, 2005. április 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A Költészetem és Te <vissza>
Ritmusra dobbant ereimben játszik
mély levegőm, sodorva elalszik,
amikor hártyák bronz sűrűjében,
megvillant felismerés tüzében,
két fáradt térdem leborul eléd.
Ajkaim hintik szavaim feléd.
Selymes, vágyforró kezem simogat,
szívem felfogja mélycsengő hangodat.
Mesélj a jelenbe kúszó napokról,
hangos csend öleljen két karodból,
a te csended, melyről most írok én,
messzi gondolatok ős peremén.
Barna szemedbe veszek, álmodom,
lágyzengő húrjaidat hallgatom,
reszkető hullámok sodornak el,
ha költészetemre szerelmed felel.
S ha búcsúzom, homlokomra csókod.
Hamvas könnyeim pillámról fonod.
Leírt soraimban Te veszel el,
ahogy napot nap, szívet szív ölel.
Veresegyház, 2005. április 11. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Avoir droit de vie et de mort <vissza>
- Élet és halál ura -
(d’atteinte!)
- elérhetetlen -
Mivé lettek a gondtalan napok?
Mivé a felhőtlen utazás?
Holtomiglan ígértem harcomat,
melybe lassan belevész a parázs.
Ki vagy te, ki csak ítélkezel?
Miért hozod untalan utamba léted?
Olykor gyáván, máskor szánván
de célod, hajtva mégis eléred.
Vajon hányszor ont még mély szavakat
ajkamból lopva víg hangokat
a feledés? Hányszor szorítja torkom
a hazugság, az életkeresés?
Hagyj most magamra! Elég!
Nem akarom, hogy tovább becézz…
Hulljon le fátyladról a fehér lepel,
s most már többé rám se nézz!
Veresegyház, 2005. április 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Emma és Jannus <vissza>
Szeretet-világból intett a csend
néma léptekkel Jannus érkezett
a lépcsők fokain. Hosszú köpenye
Emma szürke földjének porát lelte.
Árva arcát szelíd mosoly törte
míg ismeretlen asszony ölelte
tekintetét. Forró étekkel kínálta,
s enyhült a hideg, didergő szél árja.
Lélekben szálltak, halkan vágytak
misztikus tűz mellett álltak, s vártak,
ahogy nappalra sötétség borul,
ígértek egymásnak halhatatlanul.
De a tűz kialudt, a hamu elterült.
Felkelt a nap, s a szív távolba tűnt.
Ki nyomát adta egy végtelen világban,
Emma szívében, elhagyta sorsában.
Veresegyház, 2005. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ikrek, ahogy mi <vissza>
Azt keressük, mi nincs,
mely messzi láthatatlan kincs.
Vagyunk és mégsem…
Áldozunk, míg van érdem.
Százfelé a pillantás,
s az önzetlen kiáltás.
Vagyunk és mégsem…
Ahogy csillag tűnik el az égen.
Mozog az ég és mozog a föld,
hozzánk mégis eljut a köd.
Vagyunk és mégsem…
Két „én” szeli ketté a szívem.
Az egyik erős és vérbő,
a másik gyáva, bár sosem késő…
Vagyunk és mégsem…
Nem találom most a létem.
Az egyik fehér, mint a hó,
a másik vad tűzbe való.
Vagyunk és mégsem…
Ezt a végsőt sosem értem.
Veresegyház, 2005. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Avec moi <vissza>
(veled)
Ébredem…
Álmaim kósza lehelete
vonaglott bájaktól repül
a tiszta megnyílás felé.
Színekben fürdik a látomás
újjáéled és szárnyal
szende dallamát hinti
A megváltás elé
Avec moi…
Veresegyház, 2005. április 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: C’est la fin! <vissza>
(-Ez a vég-)
Néma hangok
Szürke utak
Vágyott lángok
Sötét kutak
Sápadt rímek
Lassú tercek
Fáradt szívek
Halott percek
Veresegyház, 2005. április 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Az én Bátyám <vissza>
(Csizmadia Lajosnak tisztelettel)
Mint mély horizont kémleli az eget
olyan ő, az én Bátyám, csupa szeretet…
Hangja vidám, s ha bús is, mindig lát
kék szemeit még a kóborló idő hatja át.
Mond’ ná, mond’ ná fojtó, feltörő bánatát
mint egy elesett veréb, kit földre ránt
a nagy-hatalom, karsuhintott százra, száz
év, míg helyre áll, addig hűn keresve száll.
Halkuló moraj volt a Balaton, a messzi
s pillái között könny lágyüveg cseppjei
hunytak álmot a fájó múlt kélő szavaiért.
Ott élet költözött szívébe, igaz testvériség.
Siófok, 2005. május 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Emma, örök <vissza>
Mit ad egy selymes mosoly?
Kérdéseket és válaszokat.
Mit ad egy kopott fotó?
Jövőket és múltakat.
Miért él ki sosem létezett?
Miért álmodik, ki sokszor vétkezett?
Mi az, hogy ÖRÖK?
Emlékképbe térő ködök…
Veresegyház, 2005. május 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Gyönyör csendje <vissza>
Ahogy napfény szűri át
szemed kristály hártyáját
gyönyör csendje fakaszt eget
ködben ölelt szeretetet
Izzít e belső melegség
forrón lüktet lágy zenét.
Szivárványban szíved ég.
Budapest, 2005. május 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Balatoni ének <vissza>
Napfényednek furcsa éke,
vizet pörget, vizet élve.
Csillám játék, vágyra lépő,
áldott árnyék, égben égő.
Alkonyatkor néma ének
zajban alszik, várva lépek.
Benned nyugszik álmod álma,
úgy sodor el éjszakádba.
Zamárdi, 2005. május. 29.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ember vagy… <vissza>
Ember vagy, ki néha mégis vétkezel
idegen hangú néptelen szavaktól
gerjed benned a düh féktelen fellege.
Néha megállsz, merengve hajtod ölembe
fáradt tested utolsó zengő álmait,
csendben suttogod mély eszméd kincseit.
Ember vagy, élettel teli hovatartozás.
Bennem élsz, mert simogat a varázs,
elnyűhetetlen ostroma szeretve értékes.
Veresegyház, 2005. május 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Végtörténet <vissza>
Csend tócsák vér folyamaiban
fülledt könyörtelenség kószál,
iszony tépázza gyilkos hullámait
vad kegyetlenség hatalmaiban.
Frissen tapadt lázkínok lelik
szétterült álljellemek apróságait,
mint követelő hangokba fulladó
könnyezve hallgatott vég fájdalom.
Veresegyház, 2005. június 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hatalom <vissza>
Ismeretlen ismerős
észben még erős
de törik majd a jég
ha jobban belé ég
Fogy a drága idő
azt hiszi már rég késő
de felette az éj
megcsókolt szenvedély
Veresegyház, 2005. június 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csillagcsoda <vissza>
Százszor csókolt valóság,
csendben megnyert bátorság.
Koldusröptű vágyon át,
érző szívem beléd lát.
Hervadt magány áldomás,
messze szárnyalt vágyódás.
Harmatkönnyű mámor vár,
erős karod körbe zár.
Hangod útja megérint,
bájad árja rám kacsint.
Álmosléptű szíved hint
csillagcsodát odakint.
Veresegyház, 2005. június 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hazudd… <vissza>
Hazudd azt, hogy élsz
hazudd, hogy mindig remélsz!
Kérdett szavak holt tengere
morajba húzza eltemetve
a holnapot, s vele együttaz egész életet
Veresegyház, 2005. június 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Álmok álma <vissza>
Hangzott dallam szállott vágya
körbehintett álmok álma
nyíló reggel színes árja
elrepít majd száz világba.
Harmatos csók szende párja
szívekben szőtt mámor szárnya
hajló nappal lágy csodája
elhoz majd hűs láz hazámba.
Hullócsillag fényes árnya
mézes ajkak édes tánca
csendes bájak néma zárja
elveszik majd hű imákba.
Veresegyház, 2005. június 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Extázis <vissza>
Kívánni való szép bujaság
fürtökbe rótt ében mohóság
lágyérintett forró puhaság
kéjmámorban izzó némaság
Hangsikolyba rejtett feledés
lázálmoktól kímélt élvezés
hullámszirtű csókolt szeretés
álombéli fáradt ébredés
Veresegyház, 2005. június 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Baráti vigasz <vissza>
(válaszvers Csizmadia Lajosnak)
Fájdalmad az út
ahogy mezőben a sár
ajkaddal oltod
szavakat, mi benned fáj
mi benned fáj…
Zilált, vágyott és
mégis késett, belevész
már, várj – mondanád
csak későn és feléget
későn és feléget…
Hiszel, nem ismersz
kivirágzó nemzetet
mégis álmodban
élsz, s ébren újra remélsz
ébren újra remélsz…
Fáradt angyalhoz
hajtod lelked csak csendben
szökik és mintha
elfutna az egek felé
az egek felé…
Veresegyház, 2005. június 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Álmos gondolatok <vissza>
Mily terhet viszek vállamon,
csak balsorsomban hánykódom,
s ma várna rám a rengeteg
temetni vágyó fergeteg.
Még éber pillám elmereng,
még álmom néha feldereng,
s mi mámor mégis betakar,
hiába küzd és vígasztal.
Most balga múltam tépeget,
előre zordan lépeget.
vad, gyötrött, fájó szívemben,
el-elhalkul csendesen.
Miért e kínok száz hada?
Miért fon körém éj hada
tüzek néma vigaszát,
hunyt vágyam dús hajnalát?
Csak seb, mely néha felszakad…
Csak szó, mely mégis hallgatag…
Csak szív, mely százszor szenvedett…
Csak én, ki most már eltemet!
Veresegyház, 2005. június 29. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Halk semmihang <vissza>
Ma hiába adtam szavaim a mának
hiába szórtam könnyeim Magának.
Csendre csend vonult, s altatta az álmom,
lelkemre fájdalom hullt, elhozta magányom.
Veresegyház, 2005. július 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Die Verbindung <vissza>
(- Összeköttetés -)
Látod a felhők habjait?
Peremük illanva cseppet igéz,
barna szememből folyó özönt,
mely puszta kavicsok közé önt.
Hallod e halk suttogást?
Csak a szél… Lelkem hordja,
s benne szívem félt robaját,
mely széthullva ölel örökre át.
Veresegyház, 2005. július 13.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Had menjen tovább… <vissza>
Had menjen tovább a nappal
had hordja szél hatalommal
a szikkadt por apró szemcséit.
Égjenek szemeim könnyiszappal
áztatott, kihűlt „mégsincs” szavakkal
tengerbe gyűjtse össze sós érméit.
Nevessen rám ezer gúny ajakkal
talpon állva is ingatag haraggal
magvait elszórva a halál érkezik.
Had menjen tovább a nappal…
Had nyugodjon szíved egy dallal…
Elmélyült kínom némán vétkezik…
Veresegyház, 2005. július 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hallgatag éjszakák <vissza>
Csak csendben ülök a díványon,
nem kérdez senki, mire vágyom,
hisz vágynék hajnal csillagára,
vágynék arra, mi szívem nyitja.
Még elmerengek a múlt porán,
lelkemet szórom a Hold nyomán,
s míg szemem fénye érted ragyog,
addig bennem nincs semmi titok.
Adja meg a Jó Isten nékem,
kerek e földön légy mind’ vélem.
Hallhassam hangod, ha néha fáj,
s érezzem szíved mély vigaszát.
Ha majd már az idő is elröpül,
csókba font szavakba emlékül
világ minden kincsét adhassam
így örökre megnyugodhassam.
Veresegyház, 2005. július 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szeretetláng <vissza>
Karod nyugodtan pihen vállamon
még alélna elvágyott alkonyom
s most mégis csendben ülsz
hol gondtalan némaság betűz.
Úgy érzem hangod bársonyát
úgy érzem, ahogy lelked járja át
a testem, s míg veled ébredem
veled játszik minden éjjelem.
Veresegyház, 2005. augusztus 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Néma sikolyok <vissza>
Elgyengült néma sikolyokba
fojtom azt, amit nem lehet…
Búsan engedem ujjaim közül
repülni vágyó nap lelkedet.
Figyelem a kéklő magas ég
felgyülemlett, s elrajzott zajait,
hogyan öli meg a hűvös szél
féltett, kóbor szívek hangjait.
Haldoklik a magány bágyadt,
magára maradt szirtek hátán,
visszhangja már rég rabul ejtette
kínok megkövült hajnalán
szavaid. Hideg könnyeim érik
a fekete föld magvatlan szegét,
s maradok csendben, ajkamban
a dal örökre dúdol feléd.
Veresegyház, 2005. augusztus 5.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Képzelgések <vissza>
Hiába fantáziám hitt, avitt hangja,
elnyűtt gondolatok közt sincs sarja
a boldogságnak.
Széttépett fényképek hevert darabjai…
Kószálnak lelkemben eltemetett robajai
a hazugságnak.
Meddig még e békét nem tűrő
szavak közt el-eltűnő
képzelgések?
Meddig még a hajthatatlan,
szelíd, önzetlenül szép
várakozás?
Szívem darabjai robbant szilánkok közt
tágulnak az univerzum végtelenétől
az üres semmibe…
Veresegyház, 2005. augusztus 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Téridőben <vissza>
Jártam az idő poros ösvényein,
szabad térben mozogtak csontjaim.
Láttam az átkozott múltam,
s láttam a még átkozottabb jövőm.
Elgondolkodtam azon, mi értelme így…
Fonott karok nélkül, elveszve hagy
a vágyak minden hangjától mentes
elhalkult, kegyetlen őshomály.
Veresegyház, 2005. augusztus 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hogy merre jársz… <vissza>
Elringatózom szárny-keletű gondokon,
hogy merre jársz… szívedet most is hordozom.
S ha kéklő égre neszben csal a szép magány,
csak feléd küldöm hold mosolyba font hazám.
Már el-elszállt a napnak kérő kín szava,
hogy merre jársz most, meg nem mondja föld fia.
Bár úszik még a zöld tavon a halk remény,
egyszer talán még együtt leszünk Te meg én.
Veresegyház, 2005. augusztus 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fülledt éjszaka <vissza>
Elsimultak ráncaim…
Ajkaidba olvasztottam
forró leheletem
elárvult óhajait…
Szemedbe omló
tincseidet kócoltam…
Ujjaim siklottak
halkuló testeden…
Égető szemeid közt
tükör ragyogott,
s benne jómagam
szeretetre éhesen…
Veresegyház, 2005. augusztus 11. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Dániel, a Válóczy <vissza>
Kis Király, Kis Király…
Kicsi lába Napon jár.
Két kezében Holdat forgat,
úgy üli meg a gyors lovat,
mosolyog a szája.
Fecske száll, fecske száll…
Dani szeme távol már.
Csendet zörget apró lépte,
úgy szalad a messzeségbe,
a nyakába lába.
Szép határ, szép határ…
Némul már a sárga nyár.
Elfáradt a kicsi Gyermek,
álmát gyöngyében szövi meg
éjpillangó bája.
Veresegyház, 2005. augusztus 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: …Ki… ~ …Az… <vissza>
Kinek álma mély és holt,
ki fakult szívek közt méhében hord,
kiben a láz már végleg szétterült,
kit a világ már messze elkerült,
az alélt fájdalmak közt bolyong.
Vadul, s szelíden álmodik vágyakat,
üres terek közt egyetlent kutat,
s ki újra eltéveszti a jó utat,
az végleg egyedül marad.
Fót-Csomád, 2005. szeptember 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ezerarcú évek <vissza>
Ezerarcú évek…
Csak tőletek félek!
Elhoztátok a jót,
s az’tán elvettétek!
Napsütötte árnyak…
Bennem kiabálnak
rémület hangjai…
Sebeim úgy fájnak!
Ezerarcú évek…
Életem tiétek…
Türelmesen várom,
míg eljön a végzet…
Veresegyház, 2005. szeptember 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Bennem élsz <vissza>
Pillád hull,
Úgy, mintha elfújná a szél
Ősz lombjaidba repül.
Elringat,
Mint hajló fűz zöld ága
Tavaszi éden között.
Tiszta lét,
Csobogó patakban forrás,
Lelkemben ezüst fény vagy.
Ölelés,
Mely erőssé teszi kedvem,
Jámborrá átvarázsol.
Gerle vagy,
Elrejtett vágyat ébresztő,
Mely tollaival ékes.
Álmom vagy,
Lágyan, szeretve karolnak
Múltba húzott ajkaid.
Bennem élsz,
Ahogy a napok rohannak,
Menedék vagy szívemnek…
Otthonom,
Hol magány félve menekül,
És többet vissza sem néz.
Rejtelem,
Igaz érzések hatalma,
Szeretet vagy, s boldogság.
Oltalma…
Elveszett menny kincseinek,
S nekem, szelíd, őszinte.
Mindig látsz,
Ha szemed hunyod a holdnak
Ott vigyázlak éjekig.
Veresegyház, 2005. szeptember 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Én Édes Istenem! <vissza>
Én Édes Istenem!
Kérlek, adj erőt nekem…
Add, hogy lelkem megnyugodjon,
add, hogy bennem fényed gyúljon.
Én Édes Istenem!
Kérlek, segíts meg engem…
Adj reményt, mely kitart vélem,
adj alázatot, mely megtart ébren.
Én Édes Istenem!
Kérlek, ne hagyj elvesznem…
Adj önzetlenséget, hogy adni tudjak,
adj türelmet, hogy rá várhassak.
Én Édes Istenem!
Kérlek, mindig légy vele...
Add, hogy mégis boldog legyen,
nehéz szíve könnyebben verjen.
Én Édes Istenem!
Soha ne hagyj el engem…
Nehéz órán fogd a kezem,
hogy érte újjá születhessem.
Veresegyház, 2005. szeptember 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egyszer <vissza>
Kaptam őt egyszer…
Nagy szerelemmel
árasztottuk el az egész világot,
mely bennünk úgy virágzott.
Szavak sem kellettek…
Mosolyával üdvözölte
tudatlan, félénk lelkem,
akkor végleg hazám leltem.
Gyöngyfüzérbe font a Nap…
Ajkunk egymáshoz tapadt
kint a boldog valóság tetején,
hol egyedül csak érte éltem én.
Kaptam őt egyszer…
Örökre védem szívemmel,
mit akkor Isten nékünk adott,
azt az alázatos, s őszinte napot.
Veresegyház, 2005. szeptember 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Keresztutak <vissza>
Történt egyszer réges-rég…
Találkozott a föld és az ég,
s mikor útjaik kettéváltak,
többé nyugalmat nem találtak.
Azóta az ég új napot követ,
új napjaiban új a kelet.
S a föld, csak áll mozdulatlan,
néha forog öntudatlan.
Jönnek utak, kereszteznek,
nem lesz nyugta se égnek, se földnek,
míg egyszer újra együtt nem lesznek,
S egyensúlyban együtt nem vesznek.
Veresegyház, 2005. október 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lám, tegnapok… <vissza>
Lám, tegnapok szelében sodródva
semmi felé vetett a sors hordója,
s benne kallódott elveszett lelkem,
mely csak egy dalt zúgott szüntelen.
S most miként a lét eldobta szívem,
új utakra hív, elméltat, mit híven
adhatna, csak sír, mert holtakra hint
kotort földet, s temetve feloldja a kínt.
Lám, tegnapok hurcolták a jövőm,
pilláim altatta keseredett múlt időm,
de többé nem lop tőlem szívet a magány,
úgy rejtem el feledett sorsok közé balgán.
Veresegyház, 2005. október 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Békém <vissza>
Oly béke honol szívemben,
körbezár, mint eget a nap.
Már csendet sem hallok többé,
vágyott álmom lelkembe kap.
Tegnap még bánatom kísért,
magas hegyektől távolabb,
s most mégis szállok felfelé,
világ zöldje lombosabb.
Lassan már elhalkul a múlt,
s vele te is végleg elmész.
Tiszta hangot hallok újra,
a sós kín többé nem emészt.
Oly béke honol szívemben,
mely erős, szabad, végtelen…
Ahányszor fájt a lelkem,
többé már nem bánt ő sem.
Veresegyház, 2005. október 16.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elhalkult tegnapok közt sétálok… <vissza>
Elhalkult tegnapok között sétálok,
visszaidézem alkonyok elfáradt bájait,
s míg csendben számlálom a felhőket,
füstös szagú holnap szeli álmait.
Már lassan lemegy a kókadt nap,
vele repülnek elsorvadt vágyaim,
a kőkemény szívek is, s a benne lüktetve
csordogált vér, megvágott csuklók százain.
Néha meginog lábam alatt a fekete föld,
erős fák ágaiba temetem megszikkadt tenyerem,
s ha száraz torkot fojt a sűrű levegő,
jobb volna mégis holtan összeesnem.
Mert mivé lett e világ veled, s nélküled,
elkárhozott már minden szép szavad.
Kár már a tolongás fájdalmas napok közt,
az időm megállt, s többé már nem halad.
Veresegyház, 2005. október 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fázom <vissza>
Fázom…
Vérem kihűlni vágyik.
Itt jár a halál…
Ereimben só játszik.
Miért szerettél?
És én miért szerettelek?
Miért e fájdalom?
Hiszen most is szeretlek…
Veresegyház, 2005. november 9. |
|
|
|
