|
|
|
 |
|
|
A MEGNYÍLÁS KORSZAKA 2007. évben írt versek Válóczy Szilvia: Elveszve <vissza> Néha magamba roskad a hit,mely eddig kezeimet fogta,s vezetett. Rideg emberek köztlépkedem, s a lelkembe lépőindulat már mindent elér.mintha hervasztó máglyáraküldtek volna, olyan a közömbösség,mely viharként csap tekintetembe.Már csak csendet kívánnék,s a szerelmes nyugalmat,mi belém bújtazon a csodálatos reggelen. Veresegyház, 2007. február 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Merengő <vissza>
(évfordulóra)
Éjbe szálló halk torony,
csend takarja alkonyom,
s mélázva a háztetőn,
szél járja a keringőm.
Füst tekerte kínlódás,
várat még az álmodás,
s kinn a sötét réteken,
szemet hagy a félelem.
És messze, túl a fényeken,
szeretve őrzött két kezem
kezedben nyugvó áldomás,
örömben úszó látomás.
Veresegyház, 2007. február 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Monoton <vissza> Álmodott éjszaka,feledett hajnalok,süvített szél szava,szomorú nappalok. Keresett csendes dal,énekek, hagyjatok,testemben magasztal,itt hagyott alkonyod. Veresegyház, 2007. február 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lelkemből <vissza>
Jöjj értem ó Hajnal,
s érintsd ajkaid
megfáradt testemre.
Hozd a gyümölcsöt,
mi mindig édesít,
hogy általa kiapadhatatlan
forrással olthassam szomjamat.
Jöjj Éberség,
te elzüllött holnapok diadala.
magasztosítsd be az eget
napod minden aranyával,
s fedd be vele szemem,
hogy többé testét se lássam.
Jöjj Homály, te alantas,
ellenszegülni nem merő.
Emlékeim lökd a mélybe,
hogy írmagként se kelhessen
újra földem száraz porában.
S te Éjjel… jöjj…
ékek minden gyöngyszeme.
Húzd árnyékod
lelkem lüktetett mélyére,
hogy az a vér,
mi bennem csörgedez,
csendes legyen, s halhatatlan.
Veresegyház, 2007. február 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha férfi kell <vissza>
Legyen magas, egyben vékony,
ne lőjön túl a célon.
Érett szívébe félve zárjon,
öleljen, ha reá vágyom.
Lelkét felém irányítsa,
álmom százszor meghallgassa.
Fogja kezem, hogy ha fáj,
bíztasson, ha menni muszáj.
Legyen szelíd, bátor alkony,
ki bennem él, s érte hagyom
ott az egész vak világot,
de hozzon nekem friss virágot!
Figyelje minden léptem,
szóljon, soha le ne késsem
reggeli kalácsom illatát,
mit Isten aznap mégis megád.
Legyen csendes, elfogadó,
mosoly szemeivel altató.
Szenvedélyes, ha leszáll az este,
mézes ajkam úgy keresse.
Lássa bennem a nőt!
A mélyzöld, buja erdőt.
A felhős, nevető felleget,
hol a bárányfelhő is integet.
Legyen erős, irgalmas vár,
ki szeretve mégis bezár.
Harcoljon, ha kéri az élet,
fényben éljen, abban, mi éltet.
Vicces legyen, hogy ha kell!
Ki könnyet mos le, s felemel.
Ki türelemmel és hűséggel
vigyáz reám minden éjjel.
Legyen út és állhatatos,
ne ijedjen meg, ha hangos
haragommal kitartok én,
mert valami mégsem enyém.
Két kezembe könnyet ejtsen,
test-lélekben így szeressen!
Szálljon velem fel a mennybe,
vele maradhassak örökre.
Veresegyház, 2007. február 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Empátia <vissza>
Nem tehetek arról,
mit Isten nekem adott,
Mit lelkem
gondolatok ős porával kapott.
Ha szemeket hagyva
még könnyeket ád a múlt,
Szívem érzi, látja azt,
ami másban lehullt.
Nem tehetek arról,
mit az Angyalok szórtak,
Két kezükkel
megfáradt lényembe loptak,
Önzetlenséget,
Mely egész testemben lüktet,
Odafigyelést,
Amelyet a szív csak küldhet.
Nem tehetek arról,
hogy itt vagyok újra,
Gyenge szavaimnak,
másban rejtezik búja.
Ha önfeledt mosolyom
reád száll az égben,
S ha meglátod szemeim
a távoli messzeségben.
Veresegyház, 2007. február 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Emánuel <vissza>
Felvirrad, s a tengernyi apró parázs
szerteszáll az égben,
Világot körbefont látomás
tereket renget a messzeségben,
s felolvadnak a jeges szívek,
mert velünk az Isten!
Megérkezik a déli szél, vele jő az élet,
bódító tavasz szentségébe
angyalok könnyei lépnek,
Öröm hírnökeiként vágyainkba térnek,
s lelkünk szárnyalt valóságként megpihen,
mert velünk az Isten!
Nem kell már a bántó szerelem,
A tisztán hallott, megbecsült, szavak közti értelem.
Csendes mosolyokban elterült
képzelet félelme, testet hagy,
Te is ugyanolyan földi csoda vagy,
mert velünk az Isten!
Özönlő jókedv hagyja el a nap szavát,
bámulat igézi eltiport testünkben
a sokszor is sokat mondott imát,
Madonnánk, s fiának szeplőtelen szívében
megértett fájdalmakat ápol hitem,
mert velünk az Isten!
Hív a világot segít őrangyalok hada,
Isteni rendben táncol
a teremtés felszabadult hangja…
Emánuel! Emánuel! Velünk az Isten!
Veresegyház, 2007. március 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Dal magyar hazámért <vissza>
kicsi lelkem nagy szerelme
eget vonzod körbe-körbe
angyal hadak, jó barátok
te is látod a világot
hogy miért e jó szerencse
csak mi értünk van szeretve
az az élet, ami áldott
benne szívünk kivirágzott
mi atyánknak nagy kegyelme
a világot körbe szelte
szerte nyílnak a virágok
hős galambként újra szállok
magyar honnak drága kincse
lángot kardként fényesítse
száz csatában ezer álom
minden harcra béke szálljon
Veresegyház, 2007. április 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Gondolatok egy reggeli órán <vissza>
Még altat a reggeli nap…
Tündöklött képet varázsol szobám ablakára,
majd átölel, magába zár,
fehér fényével simogatja bőröm,
kacajt formáz vállaim íveire,
mosolyban perget megmaradt perceket.
Vad világomba szerénység lép,
eltereli fáradt vágyak nehézségeit,
szavak nélkül a megértés sóhajai szállnak
apró felhők kékes bujaságában,
új idő fogan, mi tükröt mutat az élet
számtalan eltévedt útjainak.
Zsong az értelem elnyűhetetlen,
s olykor kusza szálaiból fűzött megnyugvás,
magához ölel a temérdek
ellángolt, de ki nem égett parázs,
az élet parazsai, melytől szabad a lét,
s melyben bizodalmak tombolnak.
Hív az ezer ajkat csendesítő látomás,
ott vagy te is, szemedben csillog
az átszellemült gondolat minden mámora,
tavaszként köszönt a friss nevetés,
lelkesít, s egyben felkavar,
mit hit nélkül érdemeltél.
Suttognak már a kipattant levelek,
vonagló testei hullámzanak a pirkadat
aranyszínű teljességében,
övként nehezedik szívekre a boldogság,
mely merészen szór elárvult hangokat:
mi vagyunk az öröklét foglyai.
Veresegyház, 2007. április 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Reggel <vissza>
Hajnali pírban játszik
a reggel hírnöke.
Magasra és messzire
dobja sugarait.
Szemérmesen öleli
az erdő bársonyát.
Szirmokat bont
az illatos levegőben.
Lüktetve dobog
ez érzék
felhőkbe zárt kacaja.
Új nap virrad,
lelkekben éled
a mennyek kapuja.
Szemet kápráztat,
s szívekbe oltja
a boldogság
minden kincsét.
Veresegyház, 2007. május 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha erdőben jársz <vissza>
Ha erdőben jársz
nyisd ki a szíved
a kanyargó ösvényen
engedd szárnyalni hited
engedd, hogy az ágak
hajadhoz érjenek
hogy a sötét mohák
kezedhez férjenek.
Ha erdőben jársz
lélegezz mélyen
szívedbe vad félelem
soha be ne térjen
hagyd, hogy a selymes fű
virágot hordozzon
szemedben a büszke fény
könnyekké omoljon.
Ha erdőben jársz
állj meg egy percre
mert minden egyes lépted
oly nagyon kereste
telepedj meg hűen
mélyzöld takaróján
had ölelje lelked
örökre és némán.
Veresegyház 2007. május 11. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ez apróság… <vissza>
Nyugodj meg ölemben
virágos kertemben
halk moraj a szívem
lelkeden megpihen
a valóság…
Aludj el mellettem
szerelmes testemen
mosolyog a szemed
ajkadon szendereg
a mohóság…
Maradj itt örökre
álmodva, s szeretve
szorítsd meg két kezem
legyen kit féltenem…
Ez apróság…
Veresegyház, 2007. május 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Félelem <vissza>
A félelem, mi benned él úgy szüntelen,
sorsot tipor és meggyaláz, oly féktelen.
Hazudva hitt álmok között konok jóság,
hol hatalmad dúl, ott végtelen a gyarlóság.
Szabad kezekben vad, eljátszott sablonok,
ha mersz az úr, szaladni többé nem tudok,
mert húz a lánc, mi lelket ránt a rút mélyre,
szeretve holt a szép igaz, s a test szíve.
Veresegyház, 2007. május 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mit érzel…? <vissza>
Mit érzel, amikor felkel a nap,
és az álmos órád magadra hagy,
ha gerlével üzen a messzeség,
mert már szívedre tört a békesség?
Mit érzel, amikor fáradtan kélsz,
kanyargó ösvényről erdőbe térsz,
ha hallod lelkednek szép, halk szavát,
és tudod, hogy holnap mi vár rád?
Mit érzel, amikor szemed hunyod,
képek közt sodor el az új napod,
ha gondolatodban is távol jársz,
mert valami mégis megbabonáz?
Mit érzel, ha mosolyogsz szüntelen,
ha két karod széttárva féktelen,
ha többé már semmi mást nem akarsz,
csak maradni az úton, min haladsz?
Mit érzel, amikor mesél a hold,
mely vágyakra bontva magában hord,
ha visszacsókol a félt vallomás,
mert ez az érzés már egészen más?
Veresegyház, 2007. május 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Maradj velem <vissza>
Mint sebzett vad, menekülnék
messzire, hol az értelem nem űz,
rejteném magam a tó csendjébe,
hol fáradtan huny ki a tűz.
Hitt holnapok közt ás el a sír
felejtve, bánathalmokban gyötör,
lelkemben a vakság, csak szelídség,
sötét moraja szívemre tör.
Óvott menedék tépi lázamat,
forrón öleli elhagyott álmom,
darabokra tört eszmémben a hit
elesett, de most, muszáj felállnom.
Nem gyalázhat újra a gőg,
lelkem meggyötörni nem engedem!
Bár legyen kedvesség, vagy szerelem,
Te akkor is maradj velem!
Veresegyház, 2007. május 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fény <vissza>
Mily csendes a perc
ha tavon siklik a szellő
öreg nyárfák lengenek
mosolyt hint az erdő.
Szemed sarkában a fény
elmélyült ragyogás
fáradtan sugallt remény
hol menekül az elmúlás.
Veresegyház, 2007. május 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szeress engem <vissza>
Ülj most mellém…
Halld meg szívem halk szavát.
Érezd, ami kattog bennem,
s ébren táncol odaát.
Tekints reám…
Lásd meg lelkem legmélyét,
ahogy szemem szemedben vonz
álmot, s testek kedélyét.
Érintsd bőröm…
Vágyaink közt lépkedem.
Elsodor a legszebb érzés,
szárnyal már a képzetem.
Két kezem fogd…
El ne ereszd soha már.
Szoríts engem akkor is, ha
erős kételyed bezár.
Maradj velem…
Menekülni nem tudok.
Angyalok közt szárnycsapással
messzire már nem jutok.
Szeress engem…
Szívem lángja féktelen.
Téged ölel szerelemben
örök marad, s végtelen.
Veresegyház, 2007. május 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Akarom <vissza>
Akarom a csendet, mi belőled árad,
mikor mellettem ülsz, mert lábad fárad,
ahogy közben engem figyelsz,
féltett némaságban bátran ölelsz.
Akarom tavunk édes illatát,
ahol tükröt játszanak a zöldellő fák,
és lágyan meghitt, várt pillanatban,
megnyugszom én gyengéd karodban.
Akarom érzékeny, puha ajkad,
mely időnként sóváran enyémre tapad,
és vágyakká bontja a legszebb érzést,
mert már nem tesz fel újabb kérdést.
Akarom a szót, mit fülembe súgsz,
ami által újra és újra eszembe jutsz,
bársonyos kezeidnek érintését,
minden gondolatod, lelked érzését.
Veresegyház, 2007. május 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Találkoztam… <vissza>
Találkoztam a hittel,
karon fogott, s ölelt szüntelen.
Bizalmat adott szívemnek,
szeretetet, s jóságot.
Találkoztam az örömmel,
oly arcát mutatta, mit még nem.
Jó kedvre derítette lelkem,
mellettem állt, míg tehette.
Találkoztam a pillanattal,
rövid volt és olyan féktelen.
Kacér szemében fény ragyogott,
majd nevetve elsiklott felettem.
Találkoztam a közönnyel,
sötét várként csak úgy magaslott.
Végig sem hallgatta mondandóm,
könnyek közt elhagyott.
Találkoztam a hiánnyal,
kezemből szórta az élet búzáját.
Miatta szem nem maradt szárazon,
sóvárgás erejével hatott.
Találkoztam a csalódással,
tépte, szaggatta, mit lehetett.
Reménytelenséggel hatott,
erősen fogta láncaim.
Találkoztam a kitartással,
mit akartam, azt bennem hagyta.
Vastag falat épített körém,
de csak üvegből, hogy lássanak.
Találkoztam a szerelemmel,
égő vággyá festette arcom.
Magas égre emelte álmaimat,
csókokkal fonta minden éjjelem.
Találkoztam önmagammal…
Olyan voltam, mint az erdő…
Tavasszal virágos, ősszel színes…
Mások előtt mégis ismeretlen…
Veresegyház, 2007. május 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ölelj át! <vissza>
Késő az éjszaka…
Merengő csillagok közt
szíved oly nagy csoda.
Szaporán dobogó
mélyvörös hatalom,
s testemnek buja lángja…
Ősi vágyuralom.
Ölelj át!
Úgy ahogy a sötét,
izzó lávaként gördülő látomása.
Szoríts magadhoz,
hogy az érzékelés
lágy peremén húzódó
vágyak andalítsanak.
Ölelj még…
Mint a nyári meleg,
mely gyöngyökké formálja
felizzott valóságunkat.
Mint hűs tavak szélén lengő
bronz nádasok közt
a sárga nőszirom,
mely ékessé teszi
a fogva tartott valóságot.
Csókjaid közt elveszem,
mint menekült vad
a sűrű erdőben.
Húzz magadhoz,
hogy érezzem tested
felhevült gyengédségét.
Rabod vagyok…
Teljességed színe előtt
álmodom újra a napot,
mikor megismertelek.
Ölelj át!
Halk szavad becézze
szendergő szívem hajnalát…
S ahogy a kerti rózsaszirmok
gyűrűt fonva kiteljesednek,
Úgy válok én is
egyszerű nemességedben
szerelmes lényed egészévé.
Veresegyház, 2007. május 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Magadért szeretlek <vissza>
Mosolyodért izzik a nap,
és ha este mégis magadra hagy,
derűs fénye benned marad,
hisz az is Te vagy, saját magad.
Két szemed közt a jóság,
tekintetedben önnön valóság
kelt pupilládra festett színeket,
eszményi, és boldog képeket.
Kezedben a gyengédség
szívemet őrző ezernyi szépség,
érintésedben lelkednek lángja,
buja testem meghitt hazája.
Szeretlek azért, aki vagy,
kivel a magány magára hagy.
Őszinte türelmed közt lépkedem,
s köszönöm újra, hogy vagy nekem!
Veresegyház, 2007. május 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Te nekem, én Neked <vissza>
Az éjszaka meghitt csendjében,
Szíved dobog oly nagy szerényen,
Mint jó bor mellett, TE hű lélek…
Gyengéd kezed testemre téved.
Már nem számolom a perceket,
Erős karod ölelve szeret,
Vággyal teli hangodban a szó,
Lágyan hív, kíván, odaadó.
Ajkad ízlel, követel, és akar…
Forró tested lassan betakar.
Míg vad öled fáradtan szorít,
Bennem szerelmed lángokat szít.
Mert az éjszaka meghitt csendjében,
Így vagyok a Tiéd mind’ egészen.
Szemeink között a valóság…
Te nekem, én Neked a boldogság…
Veresegyház, 2007. május 24. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szabadban <vissza>
Nem adnám semmiért a percet,
mikor karjaid közt nyugodom.
oly lágyan ringat erős öled,
vad szíved zenéjét hallhatom.
Veled bámulom az ég kékjét,
s meghitten fogom meg két kezed,
hisz abban él minden jóságod,
simogató, mély szereteted.
És mélázva a büszke csendben,
hol csak szív érti az álmokat,
ott suttogott szó hangja szárnyal
benned, s bennem kelt vágyakat.
Mert odakint a nagy szabadban,
Te vagy nekem, és az alkonyat,
s miközben búcsút int az erdő,
magamba gyűjtöm hangodat.
Veresegyház, 2007. május 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csendben <vissza>
Miért kell mindig odázni?
Megvárni, míg végleg omol a fal?
Mert csendben szorul a szív,
ha már szánalmat nem akar.
Kelletlen tév’ben a kósza hit…
Mit remélt? Csak néma hangokat…
Hol bölcsőként ringatott a vágy,
ott lerombolt álmot tartogat.
Magamban láttam a távoli órát,a reménnyé formált perceket,
s most mind elgurult, mit találtam,
fogja vagyok, és betemet.
Mert mit érzek én, ki olyan más…?
Szemernyi létet sem, ha nem hagyod,
ezerként fáj a sokadik él,
mit eldobni többé már nem tudok.
Veresegyház, 2007. május 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vasárnapi éj <vissza>
Árnyak közé szorít a sötét éjszaka,
magányba ránt a Hold ködös udvara,
mint a halotti csend, olyan a szívem,
elfeledett béklyót köszönt keservem.
Csak te vagy velem, egy drága Angyalom,
keserű könnyek közt épp veled osztozom,
mert miért lőn a léleknek igaza,
ha hazáját sem éri őszinte szava?
Fáradtan már, és megtiporva állok,
nemes hangban ocsúdva emberré válok.
Erősé tétetett egyszerű hitem,
s már nem kételkedem a nagy semmiben.
Várok, ahogy vár a balga remény,
kinek szapora dobbanása mégis annyira kemény.
Megvárom a hajnalt, a reggeli teret,
hol új nap virrad, s köszönti az eget…
De most elnémítom a bárgyú gondokat,
szeretve talán sosem várom azokat,
és lassan álmot bont a felejtés…
Magamba zárom a múltam… és…
...eloltom lámpámat, mi oly erőt ad,
hogy önmagam világa árnyam marad,
s szeretve ölel át, fogja két kezem…
Szívemnek hazája… én Istenem…
Veresegyház, 2007. május 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kéjben <vissza>
Én föléd hajolván
két szemed fényében
látom a féltett vágyat,
Kinyílt ajakkal
ránk csókolt álmokban
érzem az édes szádat.
Bennem lebegve,
Küzdve és keresve
mámort játsszol a kéjben.
Gyengéd szavakkal
lüktető ritmussal
szeretsz a csendes éjben.
Veresegyház, 2007. május 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Veled vagyok <vissza>
Eltakarta a felhő a napot,
jó kedvem újra magára hagyott.
Szél fújja a szürke eget,
csak szíved az, ki mindig szeret.
Csendben, féltőn, kész akarva,
Könnyem törlöd le újra és újra.
Láz temeti árva testem,
te vagy az utam, mit úgy kerestem.
Ballag már az alkony óra,
holdtölte ér a víg májusba,
s a leszálló, hallgatag éjben
veled vagyok… szívem benned érzem.
Veresegyház, 2007. május 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tiéd <vissza>
És ha elmész, Veled megyek én is,
ha könnyet hullatsz, könnyezem én is.
Tiéd minden nappalom, s éjjelem,
tiéd az egész világi életem.
Veresegyház, 2007. május 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Áldozat <vissza>
Sötétbe burkolódzott az ódoni liget,
testem borzolja a magányos hideg.
Megfojt, mert lélegeznem is nehéz.
Reszketek, akár a szélben a levél.
Velem voltál az éjjel, úgy vágytalak
de nem voltam más, csak áldozat.
Minden érintésed szívembe mart.
Veresegyház, 2007. május 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem értem én… <vissza>
Nem értem én a világot
sokszor karolt, sokszor bántott.
A szerelmet mind elvette,
vissza többé nem engedte.
Sütött a nap, hullott a hó,
lelkemben megfagyott a jó.
Nap melege félve tette,
hideg jegem úgy ölelte.
Olvasztotta, feloldotta,
egész testem felforralta.
Tűzben égek, lázban lépek
magas hegyről haza térek.
Nem értem én a világot,
mit vétettem, miért ártott…?
Ha kinyitottam szememet,
láttam vele minden teret.
Benne láttam én magamat,
s Téged, Veled a javamat.
Azt, hogy csendben hogy öleltél,
csókjaid közt hogy szerettél.
Láttam múltat, jelent, s jövőt,
elfordulót és dicsekvőt.
Nyitott szemem mégis könnyes,
életem már sosem teljes.
Veresegyház, 2007. május 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Karjaid közt… <vissza> Karjaid közt szabad vagyok,lelked csendjében szárnyalok,öledben testem oly féktelen,ahogy tekintetedben az értelem. Leheleted édent simít ajkamra,csókod mámort éget arcomra,hűs szavaim éjekben halkulnak,szívembe hangjaid zuhannak. Karjaid közt vágyakban élek,hol hullámok közt álmok kísérnek,féltésedben a messzi végtelen…Te vagy a szerelem, és az életem. Veresegyház, 2007. június 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Félek… <vissza>
Félek,hogy azok a csókok ködbe vesznek,
hogy nem elég a szívem szerelmednek,
hogy, ha eljön a még álmos hajnal,
buta könnyek közt többé nem marasztal.
Félek, hogy hitt, egyszerű lelkedben,
balga kételyek nyílnak önfeledten,
szavad, mi velem öleli a napot,
egyszer elsötétül, s némán hagy ott.
Félek, hogy lépve fogad majd egy másik,
ki csak ölel, magában sosem fázik.
hogy vágyakra bontja szelíd óráid,
keresve kutat, mert te vagy a sokadik.
Félek, hogy egyszer elveszítelek,
s többé nem hordanak mosolyban az egek,
hogy gyengéd karod, keménnyé változik,
hogy lelkem Nélküled, elkárhozik…
...félek.
Veresegyház, 2007. június 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ajándék <vissza>
Legyen sós és legyen édes,
legyen fakó és legyen fényes,
legyen hideg és legyen meleg,
legyen velem és legyen Veled.
Legyen hangos és legyen csendes,
legyen nyugodt és legyen heves,
legyen büszke és legyen szerény
legyen a Tiéd és legyen az enyém.
Veresegyház, 2007. június 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Érted <vissza>
Érzed ezt a dobogást?
Szapora és szeretettel teljes.
Ha megkérdezed: Miért…?
Megmondja ő maga is…
Érted született!
Veresegyház, 2007. június 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Miénk <vissza> Lelkedként térdel előtted az ég,szertelen júniusban köszönöm réglétedet, szívedet, aprónyi féltedet,markodban gyengéded hozzám elér. Halomnyi sötétség álmokat ad,a holdunk is nappal jár, vele halad.Elveszem Kedvesem, csókodban teljesen,mert minden pillanat, miénk marad. Tura, 2007. június 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Gondolkodós <vissza> Néha eltompulnak az üres hangok,csendben takarom megsebzett szívem,elfordulok egy percre, hogy ne lássanakés csak fáradtan töprengek a miérten. Megannyi álom száll a magas ég felé,mi folyton azt hisszük mind célba ér,pedig úgy is az összes elhalva lángol,kioltja az önmagában hordott fény. Merengni vallok hosszan, magamban,a szó, mi bánt, most csak az enyém,kapott ászok közt buta igazságigáz, s győzve ballag felém. Még ki sem nyílott a fehér rózsa,már tövisei között töri a szél,a nap is lemegy újra és újra,és a szív is… okul, tanul, s remél. Veresegyház, 2007. június 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Akkor is <vissza> Mert akkor is szeretlek, ha félsz,ha új, szebb napokat remélsz,ha ujjaid közül engeded galambod,és megfogni újra többé sosem tudod. Mert Tőled kapom a reggeli nap csókját,benned hallom a szelídség hangját,lelkedben látom lágy szomorodat,Ssérzem, ahogy a szerelem szívedben tör utat. Akkor is szeretlek, ha már nem leszel,ha már színes virágod is csak sírodon ölel.Ott leszek akkor is… Veled a bánatban,örömöd leszek a Fény kapujában. Veresegyház, 2007. június 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Zongoraszóban <vissza> Fénylik szememben a gyertya lángja,éjfél van, távol a nappal láza,eszmém meghajol a boldogság előtt,mely andalít, s megszűnteti az időt. Halk zene dúdol a sötét éjszakában,messzire repít, a mosoly dallamában,mint lelkemnek írt mámor, oly végtelen,csendesült testemben letűnt félelem. Abban a zongoraszóban rejtezem el én,és lüktető szívem már többé nem kemény,könnyem csillog a halovány fényben,talán a Hold most vall szerelmet éppen. Az a lágy szellő is újra megérkezett,nyárfáimmal takarja el szemérmemet,libbenő lila függönyöm lágyan mozog,s reszkető, bíbor szívem úgy zokog… ...mert újra… újra egyedül vagyok… Veresegyház, 2007. június 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csókod <vissza> Végtelen, mint a tenger,Tele lágy szeretettel,Gyengéden finom kenyér,Édes, ha ajkamhoz ér. Csókod forró éjszaka,Testem izzó vágy dala,S lelkem táncának fénye,Szíved, szívem messzesége. Veresegyház, 2007. június 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Visszavágó boksz helyett! <vissza> Hajtod az igádat reggel,ma sem vagy jó a rímekkel.Kérdezni minek a bármit?Érteni minek a bárkit? Figyelj csak! Nekem ez nem megy!Gúny között hagyni az embert…Felelnék, ha oda érnék,nem elég, ha csak ígérnék. Líra a rózsa szobában,teljesen elvan magában…Sértő a lektűr kedélye,nem tűr bókot személye. Őszinte szavakban érték,Kicsike kételyben mérték.Ez van! Most már marad az „így is”…Nem dönt falat a krízis. Veresegyház, 2007. június 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hinni szabad <vissza> Miért tudnék máshogy írni, mint ahogy most teszem?Isten se hagyja kordában alkotó kezem.De most a csend sóvárog, ujjaim között a kés,lassan folyik szét az áramlott kétségbeesés.Hinni jó! Hinni kell! Hinni szabad…Mert ha nincs hited, a vágyad szennyben marad,és a sáros utca nehéz talpai alatt,bemocskolják az összes eltiport szavad. Veresegyház, 2007. június 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vigyázz rám <vissza> Hozd el szívembe a fényt,ha néha kihuny a lélek melege testemből.Törd fel bennem a gőgöt egyszerűségeddel,ne lökjön homályba még egyszera kegyetlen megtorlás,ha kevésszer érint a megnyugvás.Benned éljek, szívedben, határtalan…Ott legyek minden tettedben, szabadan…Veled! Veresegyház, 2007. június 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hallod…? <vissza> Hallod, ahogy suttog a szél?Az ablak félfáján be betér,és a beteljesült szerelem,mely oly finom s végtelen,akár az éjszaka csendje,mely testünket fonja egybe,csak a miénk. Már álmosan csókol,az est szűrt fényeiben bókol.Hallod? Hallod, ahogy szívedig ér?Ahogy a zamatos levegőben él?Hűvös leheletével karol,és lelked gyengédébe markol… Veresegyház, 2007. június 21. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Boldogságod <vissza> Szerelmed adod, s szemernyi féltedet,magányos óráidon csillogó könnyedet,mely kétkedő percek közt elmerengve,hullajtja bánatát a nagy ismeretlenbe.Ha feszít a kín elnyűtt hatalma,s már nem kímél feldúlt elméd uralmamenekülnél, és mégse… Szívemnek valós kincsemégis letörli szemed, s megfogja áhított kezed. Veresegyház, 2007. június 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Magamból <vissza> Minden hajnalom Tiéd!Csókodban rejtem elkipihent arcomat,már elhagytam harcomat… Minden nappalom Tiéd!Magamban hordozomemberi voltodat,azt az éheset és szomjasat… Minden alkonyom Tiéd!Egedben álmodomtengernyi vágyadat,én vetem meg ágyadat… Minden éjjelem Tiéd!Füledbe suttogomszerelmes szavamat,hagyd el minden gondodat… Tura, 2007. június 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Táncom <vissza> Szemedben látom a vad vihart,melyben órákon keresztül izzik a vágy, mi hajt,és látom, ahogy előtted táncolok,ahogy mellemen át combom közt az öntött víz csorog.Szemedben látom a pattant húrt,melytől égő szenvedélyed fülledt mécseket gyújt,forró ajkadban a kéj lehelete,édesen sós gyönyörét mossafelhevült testemre. Veresegyház, 2007. június 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kinyilatkoztatás <vissza(szerelmes vers helyett) Romjaimban ülök, szétesett a lelkem,gúnyolj ki, nevess önfeledten,akkor is az maradok, aki voltam,fáradhatatlan írom soraimat, szótlan. Értelek… Látom szemedben a csendet,és érzem szívedben azt a rendet,mely kíméletlen… Nézz magadba!A szeretetet öntöd könnyű haragba. Lehetsz gőgös, öntelt, vagy mogorva,döntheted szívem vérvörös nyomorba,mert nem érdemellek, ha kételyeim közötthitt lelkemnek gondja Tiédbe lökött. Tartsd magadban a legszebb javam,fordítsd ki lelkemből őszinte szavam,de akkor is tudd, hogy ki vagyok…Erődben megfogant, a Te akaratod! Szenvedek… Annyi kérdés hagyta már el számat,és annyi órában ölelt át a bánat,a néma közöny Benned, kódolva éghet,de ez engem megtör, gyötörve éltet. Neked csak egy szó, nekem az élet!Harcolnom sem kell, ha Számodra ennyit érek…Mint homoktengerben az apró porszem,vihar fújja szét bilincsbe vert testem. Álmokat találtam, most nehéz leírni…Holdba véstem nevét, ki megtanított sírni.Ne bánd a holnapod, ha hallgatag figyelsz,és ne bánd a múltadat, ha már mást ölelsz. Szeretlek… ...de vérzik a szívem! Látod? Érzed?Nem szól a szám… Hiába kéred,mert máshogy érted vágyam szavát…barna szememben sem szánod bánatom jaját. Bármikor láthatsz… Előtted áll keservem…Nem találom magam ebben az átkozott rendben!Mert Neked elég volt a jelen, a pillanat,mint a szárnyalva szép vöröslő pirkadat. És már hiába félek, ha Te nem félsz…Merengett magadban úgy sem remélszdarabokra hullott szebb napokat,ha megérdemlem becsmérlő hangodat. Veresegyház, 2007. június 29. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Már nem létezem <vissza> Ma újra együtt voltam a halállal, zord karmai közül lángok csaptak.Torkom fojtotta levegőtlen csókjával, bőrömbe marta esztelen vágyait. Néma zokogásom cseppjeit itta,felszárította mély, saras könnyeim,láncokba verte karjaim gyengédét,erőtlen combjaimba karcolta nevét. Közössé tette a fülledt perceket,ordítva vonaglott meztelen testemen,mellkasom vájta tűhegyes fogával,fekete ajkával szívta ki vérem. Meghaltam előtte, elhaltak kínjaim,reszketni sem tudott már a szelíd nevetés,ott hagyta lelkemet a bíboros tócsában.Elérte célját! Már nem létezem… Veresegyház, 2007. július 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Jelenem vagy <vissza> Csendben nézel rám…Az a tekintet, úgy felkavar.Lágyan ívelt ajkad szegletébenpiciny gödör ül…Mosolyod úgy betakar. Látom a messzeséged…Egy erős, szilárd világot.Szíved rejtelmébena kivirágzott életemetjárod. Nyugodt vagy és békés…Szemeid között a fényhatártalan utakat fűz,mélységében a szelídségkételyeket űz. Látod, ahogy látlak…Csókba font percekkéapad el minden pillanat.Ma is és holnap isa jelenem vagy. Veresegyház, 2007. július 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szegmens <vissza> Nyújtsd a kezed…Feletted gyúlt gyarlóságba lépett lelkemszerelmedért él,tiszta, s annyira remél,megboldogult napok köztfelkarolt holnapokat,mint testbe lopottfelvirágzott mosolyokata megnyugvás határtalanulelszigetelt csendjében. Veresegyház, 2007. július 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tovább <vissza> Éjszaka csendjében fürösztöma lángoló szerelmet,s Holdban igézőtáncoló lelkedet,ringatom lágyan, andalítva,féltett vallomásként szorítva,Ölelem.Bőrömhöz ért ujjad engedem…Tovább, s még tovább… Veresegyház, 2007. július 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tudd… <vissza> Mély dobogásod éltet,szíved kattogása,mely hegyeket mozgatszavaid alatt.Ha kétely szökne,szép szemeid közé,homályos pillanat…Tudd, hogy az a lüktetés,mely közössé teszia legfájóbb napot is,szeretetté omlik,és lelkünkbe szórjalágy fényű magvait. Veresegyház, 2007. július 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kincsedért <vissza> Mélabús álmokat játszik a szélképzetem körül kóboroltképekként űzi a hajthatatlanulmeggyötört szíveket,s Te mégis kérheted vágyott ölelésem,mely ártatlanul kíván,mint gyümölcsöt az édes száj,szeretve félti Bennedmagadba zárt kincsedet,mert a lelkedben őrzött báj,mi néha morcosan feledtet,azért mosolyog rendületlenül. Veresegyház, 2007. július 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem kérem <vissza> Lelkembe fonódik a megpróbáltatás,magába rejti önhitt vajjúdásom.Bár menekülhetnék a kaján hangok mélységei elől,de újra és újraszívében vétkezem.Hallgatag idők szavábantengernyi oltalom,mint pártfogolt napod,körbefog a kegyelemegekig mélázó rátarti pogánysága.Nem kérek mást, csak azt,hogy lásd meg szívedbenazt az ezernyi vallomást,mely mértéktelenül szunnyadfélelemmel teli medrében.Nem kérem fényedkiapadhatatlan forrását,ha Te nem akarod,és nem táncoloma föld megvigasztalt hatalmait.Azt kérem csak, mit kérhetek,miért valóságomban a szándék is él:csak örömöd és bánatod… Veresegyház, 2007. július 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Esőben <vissza> Búsan szórja cseppjeit az ég,felhők duzzadnaka magaslatok bájaiban,és odalenn a vizes földönnapraforgók táncábarejti magát a szerelem.Apró folyamok fürge sodraibancsillog az édes csobogás,násztáncot jára jelen privilégiumaként.Ujjaim mártomaz átlátszó valóságnemesen küzdő tisztaságába.Ajkammal ízlelemhűs vágyódását.Innod adok, ha kérsz…Kezeimben megbúvólágy tölcséremből oltomszáraz szomjadat.Csókolj bele az áhítatmegrögzött teljességébe.Cserébe ajkam adomörömöd zálogaként. Veresegyház, 2007. július 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Idill <vissza> Két kezeddel teremted a jóságot,hatalmad végtelenjével őrzödszívedben megbúvó nemes egyszerűséged.Szavadba rejtett gyengéd vallomás a lelked,önnön valóságában csupa szeretet lapul,simogat, mint nyári langy a könnyező fűzfák alatt.S ha a távoli fények nyugovóra térnek,ránk takarja kabátját a kvarcfényű éj,még álmosan pislákol a piciny parázs,és karod ölel békényi csendjében. Veresegyház, 2007. július 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tudom <vissza> Ezernyi év sem eléghogy feltörjem az idő köveit,tengernyi kitartásom sem haladkitűzött célja felé,ha úttalan utakon botlom elelkésett tettek ürességében. Nevén sem nevezettsorstalan ítélet hallgatásahozzám simul,rám csókolja a némaság rendjét,mely folyton bánatot csikar,tehetetlen könnyeim közta semmit szórja megdermedt hangulatomra. Tudom, csak kérnem kell,s máris ölembe hull a jóság,igaz emlékezetérecsak gondolnom kell,melyben a szerelem örök rabként húz az édeni csendbe. S akkor a vívódás törvényeket hagy…Lebegett óhajok felé sodorjaa kiéhezett lelkeket. Veresegyház, 2007. július 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Utunkon <vissza> Mit teremtett az ég,azt szívedbe engedve őrzöd,nemes hangulatod vágyává emeled,s gyönyörködsz benne,akár azokban a felhőkben… Látod, mit merni hagyaz emlékezet?Pillanatnyi valóságfüzérekbe hatollelkednek nyílt tapasztalata.Ily érzékenységeddeltanultad meg átölelni a világot,hagyni, hogy az egyszerűségvágyott kavalkádjaeléd tárja az utak szépségét,s engedje, hogy megmártózznapsütötte egében. Budapest, 2007. július 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Életem Veled <vissza> Az a lágyan merengő tekintet,a Te figyelmed irántamoly igaz,Végtelenébe temetem arcomat,puha bőrödön érzema napsütötte lángokat,Te árnyékba menekülsz...Én viszont szeretlek… Gyengéden simítod karomat,bár vadul tennéd…Kioldanád karmodat,hogy elejts,mint egy vadat,mi menekülni sem akar,hisz már a Tiéd,teste, s lelke leborul Eléd. Napfényben táncolok Veled,Lassan mozogvaide-oda ringat a szív dallama,vággyá futnak a léptek,testemhez simulva érzed,ahogy lüktet bennemaz a szenvedély…Csípőm alant siklikkezedben a kéj. Ajkad gyümölcsét kívánom,ahogy mohón ízleledaz érett sárgadinnye zamatát,édes maszatfoltokká nőmosolygó arcodona levében osonó kavalkád.Szürcsölt csendességgel adodszelíd csókod, s a harapást,szánk szegletébe települaz odaadó bájvarázs. Eszményi séták közt,szép emlékezetű terekbe húzaz életem Veled,erdők, utak, házak, városok…Mindegy hol fogom kezed.Ami fontos, hogy foghatom…Őszinte szerelmem adhatomNeked,s szívem boldog, úgy dobog,hogy értheti lelked. Veresegyház, 2007. július 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vajon <vissza> Vajon mit tehetnék,ha lemegy a nap?Vajon mit tehetnék,ha magamra hagyszerelmed?Az élet akkor isugyanúgytovább megy… Addig vigyázom Rád… Veresegyház, 2007, július 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szolgálni Téged <vissza> Még borús időben sem látomszétröppent récék kuszaságát,hisz oly szabályos a bennük lakóbársonyos isteni szépség,Egész, mint lelkedben a rend,melynek tisztaságában nyugalom búvikahogy puha színek a sötét mellettaz egymáshoz tapadt tollazatban. Égető nap árnyékában sem félek,mikor már száraz minden fű,s kiapadni vágyik minden forrás,mert a Te nemes parazsad lángolóbb mindennél,szívemben vad tűzviharokat szít,mi magával ragadja az életem,magába olvaszt, s mégis éltet. Szolgálni Téged olyan,mint megmetszeni a rózsákat…Ápolni, s óvni minden szirmot,ágait öntözni, ha eljön az alkonyat,naiv, s őszinte szeretettelkivárni, míg újra és újra kinyílikvilágodnak lágy dallama,az a csendes és mély hovatartozás. Veresegyház, 2007. július 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hordozom <vissza> Sosem lesz elég az a kitartás, ami bennem van,rám se szegezett tekintettel,a közöny mutat utat,megrögzött próféciájávaldúlja fel lelkem,mert nem enged a rációból,megfojt bennem minden életet. Még elhiszem, hogy lehet más,még hagyom, hogy sodorjona féltett képzelet, és hordozom a szánalomra hívó,ellenszegülést nem tűrő szót,mi folyton ellök, s taszít,vágyaival halomba dönti béklyóba vert hitem. Tudnom kellett volna,hogy hiába kél a napkék-habos fellegek közé.Hiába minden bizodalom,mely magvait veti az ismeretlenbe.Én csak én vagyok,aki mellett a szép szavakugyanúgy elszállnak,mint a magány kuporodó gúnyája mellett. Veresegyház, 2007. július 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Bocsásd meg… <vissza> Bocsásd meg a gőgöt bennem,mi vakként kántálta igazát,tudni se vágyta, hallani semlelkednek ellenszegült szavát. Zubog bennem a fojtó csend kérges valóságából iszom,dacos önhittségemben lázadok,megmérgezett az önző fájdalom. Bocsásd meg gyarló létemet,mely gejzírként csap a magasba,s mélyről törő hitében a kínfáradtan ütközik faladba. Gyenge vagyok, erejét vesztett,ki harcába fúlt… temetni vágyva,s pillantott a jövő tekintélyébe,hol álmokat gyűjtve szíved várta. Veresegyház, 2007. augusztus 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vívódás <vissza> Mit ér a vágy szerelem nélkül?És a szerelem, ha vágyat tilt szüntelen?Megharcolt tettekben zokog az indulat.Fáj eltiporni Téged, s önmagamat,vívódni naphosszat, csendben elmerengni…Mit ér, ha kialszik a vak reményutolsó szikrája is?Mint tűz és víz, mi kioltja egymás életétönnön valóságuk saját halálában. Veresegyház, 2007. augusztus 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szerelmem irántad… <vissza> Szerelmem irántad csendes,s most is bennem ébredő…Álmokat ültet napjaidba,vágyaid ringatva reszkető… Szerelmem irántad mély,mosolyod gyűjti csokorba…Lüktetve könnyeket hullajt,ha félt, hitet szór utadba… Szerelmem irántad őszinte,tavak tükrében hordoz…Buja fák árnyékában ölel,sosem volt vétkektől oldoz. Szerelmem irántad szelíd,mint az égben úszó kékség…Vigyázva őrzi lelked lángját,az az ezernyi valós szépség. Veresegyház, 2007. augusztus 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kevés vagyok <vissza> Ítélt a föld felettem…Minden zöld, minden virág…Tavamba rejtem keservem,elhagyott a világ.Az a világ, mely kezem fogta,ha fájdalom martamegkeseredett szívem.Csuklómon folyik a vérem…Kevés vagyok…Mit ér a szó…?…a való…?Bennem hamvad…Lelkemből a vadangyallá hiába szelídült,a dobogó mindenség itt belülmagamra hagyott… kihűlt.Testem fázik… Pedig bőrömöna forróság játszik lázálmokat.A lét szánva látogat,elárult holnapok…Szívem sodortan kattog.Már kevés vagyok…Haldoklott lelkem az a szél fújja,mely sosem ígért, s dúlvasodor, és én hagyom…Tenyerembe temetem arcom,szívem egyetlen karcolatáltalad. Veresegyház, 2007. augusztus 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nap felé <vissza> Nap felé nyitom árva tenyerem…Árkok, és barázdák között vezetellenszegülni már nem vágyó életem. De milyen élet az, mely folyton sír?Barna szemek közt sóval öntözkiapadt tavakat… Felállni sem bír? Ott, amerre fut az apró fénysugár…Pilláim közt sápadt valóságként ül,a fájdalom… szertelen, s oly sudár… Magányba temet arcomról a könny…Alant hull… Fáradt kis semmiség…Megfojt, és lassan megöl a fakó közöny… Félek… csendemben csorog a vér…Mert hittem a mélyvörös alkonyatban,hogy ha kell, velem van, lelkemhez ér… De vissza sem köszön, csak áll nesztelen…S addig… addig vérző sebemből a kínmessze folyik, s úgy hagy… elveszetten… Veresegyház, 2007. augusztus 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Rózsáért <vissza> Ha lehetne,csak egyre vágynék…Fáradtan, magamba fojtott kínok mögül,felém nyújtott két kezedre,mely halovány, illatos rózsájába rejti minden megszelídült percemet. Veresegyház, 2007. augusztus 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Részedben is <vissza> Sosem veszítesz el!Ha gond jő, és én lázadok,szívem akkor is dobog… Érted…S tudom, olyankor nem érted,miért csorog a könny arcomon,s miért kell az élet ellen harcolnom,oly értelmetlenül.Hisz úgy szeretsz ott belül,ahogy én Téged!Ha néha mégis félek,mert szívembe kétség lépett,bocsásd meg gyengeségem,és öleld át elveszett lelkem,hogy újra és újra azt érezzem,benned egész vagyok,s részedben is ugyanaz maradokcsak Neked… Veresegyház, 2007. augusztus 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mélyenszántó gondolat <vissza> Vétkezik az éj,és Te vétkezel ellenem,ledér mosolyba márta megfáradt értelem.Szeretve csendet búgaz ordító bús magány,a könnyekké roppant dühfeltörő, mégis halovány. Szívembe bánat mar,és megfojt az ítélet,ezer szilánkra hullminden megtett ígéret.Vétkezik az éj…Vétkezik ellenem…Zokogva hálót szőköröttem a félelem. **** Vágyva érint a nap,bőröm perzseli, akár a szabad akarat.Szívet lágyít,ölében hordja bús hatalmamat. **** Szerepébe bújt a látomás,haragszik az ég,valami mámort szór az álmodás,De nem tudok aludni még.Hideg lég öleli testem,hosszú volt a nap,Néha fájt elestem.Minden magamra hagy. Veresegyház, 2007. augusztus 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szerelmes éjszakán <vissza> Csillagok közé rejtett mosolyok közthordozom szíved,azt a számtalan szelídséget,mely lényedből fakad,s megdobogtatjatestem minden vénáját. Veresegyház, 2007. augusztus 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ébredés <vissza> Hideg reggeled csendjében ébredek,mit úgy szeretsz, oly pajkosan,mi kedved boldogítjaszomorú hangulatodban is,s mely úgy öleli áttestem még pihenni vágyóálmos valóságát,ahogy bőrömön siklott kezedvágyaim elcsitult perceit. Veresegyház, 2007. augusztus 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha mégis <vissza> Féktelen lelkembe látsz,vidám, s alélt látomáskénttörlöd le két szememből könnyem,tudom, szíved miért szerettem.Szeretem ma is. Hagyd szeretni!Oly szabadul, s igazul,ahogy csak az őszinte létezésképes egekbe emelni.Tudod, a feletted reppent madarakmind visszatérnek,s néha vízre szállnak,szemünk előtt gázolnakkék tavunkba…S Te állhatsz némán saját utadba,ha mégis ölem közt élsz igazán. Veresegyház, 2007. augusztus 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szyl a szélben <vissza> Kékes égbenfehér szélbenmocorog a vallomásfellegvárbanmesszi tájbanlélegzik az álmodás Szyl a szélbendéli fénybentáncot jár a zöld gyepennádasok köztszép tavak köztcsókot int a földeken Alkonyt fújvahaját dúljaelballag a szél híremosolyt dobvaszívet fonvacsendre hív az éj színe Veresegyház, 2007. augusztus 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vajon <vissza> Mosolyog a pillanat,ha kezem fogod,s testem húzod öledbe…Cserfes ajkam némítodönként, akarva, és szeretve.Az a „vacak” idő sem áldoz fel,inkább körbefon, átölel…Hordoz… mélyreható csókokban,fülembe súgott bókokban…S ha hajam simítod nyakamtól,ujjaid ívébe fonódik az erő,gyengéd ajkaddal lehelednyelved ízét, mit úgy kíván az erdő…Lágy balzsamos szorítással,érzékeny vallomássá tétetsz,s én kérdő szemeimmel kémlelem…Vajon boldoggá tesz-e Tégedálmodozó „anyagtalan” lelkem. Veresegyház, 2007. augusztus 29. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fabula Neo <vissza> Kinek bohó Kedvese „lészen”szerencsés az, s belőle ki ne „vésszen”szívnek lágy dallama,mely lelket emel a magasba…Míg folyamodván makacs földhözragadtságához,ama vadon gondoláit is érté,áttetsző tüll kötényén is érzé a napsugarakat,ha újra láthatja gyöngyétteljes valóságában. Veresegyház, 2007. augusztus 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Megtanultam melletted <vissza> Megtanultam én az életet veled,hogy legyek önmagam melletted, s neked,hogy a türelem ára mindig egy rózsa,hogy semmi nem megy úgy harangszóra. Megtanultam melletted, boldognak lenni,az elmúlt éveket könnyedén feledni,átvettem tőled a nyugalom létét,reggel, s alkonyatkor az ölelő békét. Megtanultam azt, mit csak tőled kaphatok,hogy két lábon járjak, ha eget taposok,hogy egyedül az életnek értelme nincsen,hogy mindig előttem volt elvesztett kincsem. Veresegyház, 2007. szeptember 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Reggeli történet <vissza> Még puha párnák köztnyújtózom Veled,s kint a hideg esőkönnyesen csepereg…Hozzám bújsz, melegítesz,ahogy a forró teaa fémkanna oldalait,tüzesen oltod belémszíved pillanatait. Mondhatnám újra,s még ezerszerrád borulva…Mennyire szeretlek,monoton dobbanásodban,mennyire kereslek,mert lelkemnek nyugalmaés féltett álma vagy,kit vágyam mindigmélyen magában hagy. Néhány szeder…Csókok, tengernyi ölelés…Apró kacajok köztszelíd becézés…Ezek vagyunk Te meg én,szerelemmel tápláltakaz élet álmos reggelén,s ha szavak csattannak,mert más vágy húz más irányba,akkor is visszatart a szenvedély konok árja. Veresegyház, 2007. szeptember 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szürke reggelen <vissza> Ha fáradtság morzsol széta szürke reggelen,öledbe bújnék mégcsak lágyan, s kedvesen,beléd olvadnék,önként és szelíden,hogy érezd, mit ér a létbennünk… csendesen… Veresegyház, 2007. szeptember 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nyughatatlan <vissza> Nyughatatlan szívembenáhított valód dönt kétségek felé,ha felettem ítél,és lázad szüntelen,pálcát tör az át sem élttörténetért.Mondd, mit ér a lét,ha csendben lázad a szó?Tudom, mit érzel,hisz ezerszer szórtad felémszíved magvait.De néha kell, hogy több lelketöntsön szép szavada megfáradt pillanatokba.És hidd el, ha sokadszorűzöd is el a bánatba vert jelent,mégis lesz,miért egyszer harcolnod kell. Veresegyház, 2007. szeptember 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mit vétettem? <vissza> Mondd, mit vétettem,hogy lelkemen átgázolminden gondolatod?Egy pillanat alatt tiporsz el,s aztán rám hagyod.elűzöd belőlemminden pillanatod. Hiába vívódommegkeseredetten és dúlva,válaszok közt fáradtan kutatva…Könnyű nevetésed marvéresen sós húsomba…Az a szívem!!! Érted?Ott fekszem utadba… Mondd, miért sír újraa meghasadt egek közthidegen ölelő hajnal?Csak jő, aztán elmegy…Boldogítva sem vígasztal,mert könnyekké válik a levegő,s torkomba fúl az eleredt eső. Veresegyház, 2007. szeptember 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Wicca erdei mondóka <vissza> Egy, kettő, három, négy,ugorj fel, előre lépj,amíg akad rönkfa láb,meg ne állj, haladj tovább. Mosoly hagyja ajkadat,figyelj, le ne ejtsd magad.Egyensúly a jobb, a bal,körítés a víg kacaj. Egy, kettő, három, négy,csók, ölelést adva végy.Lépj előre még egyet,megmarad a jó kedved. Ékes napot továbbfűts,keleti szélt összegyűjts,súgd kedvesed fülébe,ő az erdő tündére. Egy, kettő, három, négy,kezed, lábad marad még,éjjel, nappal kettő szív,minden napot új nap hív. Veresegyház, 2007. szeptember 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Féltelek <vissza> Terekben hullámzika szelíd nevetés,a Duna fodrai közthalovány fények…Féltelek. Úttalan utakonaz életkeresés,gondolataimbaaggodalmak léptek…Féltelek. Nem kell a szócsak becéző érzés,gyengéd csodáidőszintén szépek…Féltelek. Akkor isfélteni foglak,ha egyszer majdmást ölelsz,s kérdéseimre többémár nem felelsz. Veresegyház, 2007. szeptember 13. ***************************************************************************************Válóczy Szilvia: Líra szerelme <vissza> Szemedre szállt nyugalom őrzi a percetmi szívem andalítja.Látom, s érzem valód minden gazdagságát.Felém nyúlt karjaidillatom vigyázzák,s azok a csókok is,miket arcomra játszanakvágypuha ajkaid.Csendbe burkolódzik a lét,mikor eszembe jutsz.Féltő szelídségemcsak egy aprónyi fénysugár,mely akkor is simogat,ha lelked távolban jár. Veresegyház, 2007. szeptember 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mosolyom vagy <vissza> Magányos reggeleken,amikor a szürke fellegnapot takar,s rigók hangját sem hallom,összeszorult szívembencsended lüktet…Eggyé válok Veled.Távolba szökött tekintetedbeneltakart könnycseppedrabul ejt, megérint…Magába rejtminden bánatot,elhagyott haragot,s engem is.Átölellek… hagyod.Forró csókombanott van mindened.Örömöm vagy, szelíd mosolyom,ahogyan én is Neked. Veresegyház, 2007. szeptember 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Előjáték és más [18+] <vissza>
Veresegyház, 2007. október 20.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Azt tanítottad <vissza>
Azt tanítottad,
olyan rövid ez az élet,
hogy sorsoddal muszáj beérned,
hogy a naiv embert kihasználják,
főleg hogyha hagyja magát.
Gondolkodni sosem késő,
neked dolgozik minden idő,
ami elmúlt, már nem változik,
aki rossz, az mind elkárhozik.
Azt tanítottad,
mindig légy önmagad!
Ha lehet, akkor ne változz sokat!
Hogy ha fáj, csendben szenvedj,
a kísértésnek sose engedj.
Szeretni csak szívből lehet,
nevess, hogy ha bántják lelked,
hisz a szerelem úgyis múlik,
ha érte harcolsz, előled bújik.
Azt tanítottad,
a megbocsátás fél siker,
vívódnod másért, ezért sem kell,
a szerénység határokat dönt,
mindig az igazság indít el egy vízözönt.
Ha lassan jársz, akkor tovább élsz!
Örülj annak, ha magasra érsz,
ha tükörbe nézel, Te vagy a kép,
az élet mégis gondokkal szép.
Azt tanítottad…
Veresegyház, 2007. október 21.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Belső hangom <vissza>
Hagyd szeretni önmagad,
ne zárd magányba vágyadat,
az élet rövid, hogy elveszíts,
a reményt megőrizni segíts.
Ne kutass a holnapokban,
ott vagyok a napjaidban,
kezed fogom, megértelek,
a fájdalomtól is féltelek.
Keresd bennem nyugalmadat,
mutasd minden hatalmadat,
de légy őszinte, s ne csak máshoz,
legelőször önmagadhoz.
Hagyd ölelni fáradt tested,
ne várd senkitől elested,
harcolj azért, aki vagy,
s harcolj azért, hogy az is maradj.
Veresegyház, 2007. október 21.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Előtétel kezdethez <vissza>
Állj fel és rázd meg magad!
Siratni csak a gyenge sirat!
Építs újra erős várakat,
építsd újra a lerombolt álmokat.
Bocsásd meg, ki vétett ellened,
őrizd meg, ki kiállt melletted.
Állj fel és rázd meg magad!
Szabad utad előtt már nincs falad.
Veresegyház, 2007. október 21.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megalkudtam <vissza>
Borús, szürke a világ,
asztalomon száraz virág,
hideg kezem érinted,
a kétség áll feletted
szerelmed féktelen
öledben vétkezem
saját magam ellen.
Tudom, kit szerettem.
s ha kérded, ki vagyok,
néha még mosolygok,
csak úgy merészen,
nevetek az egészen,
mert beérem azzal
mit adsz a holnappal.
Veresegyház, 2007. október 22.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csendben veszíteni <vissza>
(- irracionális vízió -)
Néha hazudnak a percek,
néha azok felednek
kiket szerettünk…
Mondd, minek vétkezünk,
ha szerelmet öl az ész,
s a több mégis kevés?
Csendben veszíteni,
elfogadni, mit nem lehet,
az az igazi mutatvány!
A szerelem, öl, butít,
nyomorba dönt…
Egy fojtó possadvány.
Ami tiszta, nem lehet önző!
De melyik barom hiszi,
hogy nem idegölő
a magány, a fájdalom?
Mert elszállt a nyugalom.
Szép volt a bizalom…
Csak ennyi maradt,
ami volt, az is fennakadt
a hajó magas árbócán,
ami gyorsan elsüllyedt.
Én meg ülök a lócán,
egyedül siratom.
Nem kell a rizsa,
ezerszer hallottam, olyan…,
mintha sosem létezett volna,
mégis különleges,
különlegesen felesleges,
bár önzetlennek tűnt.
Csendben veszíteni…
Nekem csak ez maradt,
hogy reggel fejjel dönts falat,
hogy örülj annak, mi volt…
E ’kurva’ világ mindent eltolt!
Emlékeim helye üres.
De miért? Kérdem én…
S megszólal a halk remény…
Francnak a szomorú szó,
ha az élet egyébként jó,
enni, aludni, élni boldogan,
csak ne gondolkodj hangosan.
Élvezd, ahogy szépen,
lassan, csendben,
kihúzzák a lábad alól
a rettenthetetlent…
Nagyon vigyázz, magadra!
Nehogy a pasid más lenyúlja!
Veresegyház, 2007. október 22.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Eső mossa <vissza>
Eső mossa az őszi leveleket,
sírhat most már ki eltemetett,
bánat vállán nyugszik az éj,
nincs remény, mely visszatér.
Lámpa fénye villog az utcán,
kattog az agy, gyengén, s bután,
nemrég olyan szép volt minden,
most a múltnak határa sincsen.
Álmokat veszített el az idő,
magába roskadt a távoli jövő,
hangtalan léptekkel oson a szó,
„Ennyi volt…” nevess, ha jó!
Veresegyház, 2007. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Párbeszéd önmagammal <vissza>
Légy következetes!
Magammal szemben?
Tanulj! Tanulj! Tanulj!
Minden hibádból okulj…
Nemrég még az volt eszemben,
hogy újra csak én vesztettem…
Megváltozott a világ,
mióta nekem sem vagy…
Létezel, mégis másnak vagy az.
Mi? Az egész hatalmas, nagy…
Világom! Világom! Világom!
Megszáradt már minden virágom…
Miért sírsz folyton?
Mert megfojt az elfojtott folyamat…
Lebénította minden tagomat.
Azt hittem, marad az alkonyat.
Örülj! Örülj! Örülj! Minek?
Majd újra eljön a pirkadat…
És fájni fog? Nagyon?
Dehogy! Ha magadban hagyod,
jó mélyre rakod… Akkor élhetek?
Nem öl meg minden egyes képzetet,
mely hitt, követett mindent…?
Hisz ígért! Ígért! Ígért!
Hogy szeret! Szeret! Szeret!
S most mégis rajtam nevet…
Ki tudja miért? Nem mondta.
Az életet oly könnyedén felfogja,
mint a mezőre szálló egek foglya,
repülve élhet igazán…
Mondta! Mondta! Mondta!
Egyszer elhagy… Tudta…
Veresegyház, 2007. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha szemedbe nézek <vissza>
Ha szemedbe nézek,
mély világot látok,
őszinte, élettel teli napokat,
kezemmel simítom arcodat,
tudom, érzem minden vágyadat.
Ha szemedbe nézek,
elér hozzám makacsságod,
megérint minden megbánásod,
s az, ahogy magadba fogadsz,
erőt ad az, mit magadból adsz.
Ha szemedbe nézek,
néha oly árván, magányosan,
tudom, Te átölelsz biztosan,
ajkad önzetlenül csókol,
szerelmed figyelmesen bókol.
Ha szemedbe nézek,
újra nyárban élek,
jeges valóságomban felolvad a lélek,
tűzzé válik minden szenvedély,
s újra eggyé válunk Te meg én.
Veresegyház, 2007. október 24.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha hagyod <vissza>
Csodálatos vagy…
mint ember, s bolyongó…
S ha néha mélybe dobnád
nehéz horgonyod,
majd ott állok melletted,
megóvom minden mosolyod.
Szívemmel takarom be
minden fájdalmad,
kétségeidből emelem fel fejed,
két kezemmel simítom
arcodra tapadt bánatod…
Érted élek akkor is, ha hagyod.
Veresegyház, 2007. október 25.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megtalál <vissza>
Elfogyott a levegőm,
lépcsőn ült gondolataim
torkom fojtják szüntelen.
Hideg járja át testem,
magányba húz könnyem,
arcomon bánat csordogál,
a fájdalom is megtalál…
Újra megtalál…
Betakar a félelem,
gyászba borult nappalomban
szívem majd meghasad.
Mindenhol őt keresem,
utamon néha elesem.
Nyomomban a halál jár,
a fájdalom most megtalál…
Újra megtalál…
Az átkozott kételyem,
magamban őrölt képzetem
bár harcot hagyna már.
Karjaim semmit ölelnek,
hosszú utamon varjak követnek,
az óra csendben áll,
a fájdalom újra megtalál…
Újra megtalál…
Veresegyház, 2007. november 3.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Bizalomról <vissza>
Szép volt a bizalom,
újra csak azt fogadom,
hogy bennem marad az út,
mi hosszan előttem fut.
Már nem nézek szemedbe,
fejem hajtom kezembe,
elszállt a naiv bizalom,
nincs több vak hit utamon.
Magamba temettelek,
mélyből eresztelek…
Szállj, szállj csak a magasban,
van igazság szavadban?
Majd elfelejt a ború,
derűbe mártott koszorú
kulcsolja át üres tenyerem,
szíved lelkembe rejtettem.
Veresegyház, 2007. november 5.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kezdet <vissza>
Amikor varjak lepik el
a sivár, barna tereket,
s a kétely lassan
bánatok közt eltemet,
ne bánd, hogy van ki
szívében is elfeled,
mert a föld, min jársz,
még dobodva is megremeg,
s nyomodban álmok nyitják
felszabadult lelkedet.
Veresegyház, 2007. november 6.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Látok én <vissza>
Látok én egy szép virágot,
benne látom a világot,
életemért legszebb álmot,
amiért a szívem vágyott.
Látok én egy bús szerelmet,
benne látom a szívemet,
szárnyalva hagy magas eget,
boldogságtól fájón temet.
Veresegyház, 2007. november 9.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Porból <vissza>
Felhők suttognak az őszi égben,
lelked szárnyai közé úgy tévedtem,
ahogy téved a szó, mely szívbe hatol,
mosoly szelídségedben még a nap is hódol.
Halkan játszik a hideg, kavargó szél,
minden új nap Tőled, s Érted remél,
vágyban ég a hajnal homálya, mi kért,
csókokat dob a szép, szerelemes szívekért.
Porból született őszinte látomás,
megérint a nap, s valahogy mégis más,
önzetlen gyengédséged éberen ölel át,
nyugalmadban ringatózva köszönöm e csodád.
Veresegyház, 2007. november 10.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Irántad <vissza>
Bármi törte meg csended,
tudd, szívemben a rended
mindvégig Örökkévaló.
Lágy izgalomba temetett
testi kívánalmaid ereszd el,
hagyd, hogy szívedben éljen
mi Benned élhet…
Gyengéd csókokban égjen
vágy-piros ajkad,
mosoly tündököljön rajtad,
ha újra csak aláznak…
Vigyázom Rád…
Angyalszárnyaim közé veszem
megfáradt testedet,
két kezemmel emelem
szomorú tekinteted,
hogy lásd szememben,
hatalmas szerelmem
Irántad való.
Veresegyház, 2007. november 13.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Színek felé <vissza>
Lelkemből oldoz az égi fény,
hangod messzire húz, a színek felé,
ma még szürkén láttam mindent,
holnaptól szivárványban úszom.
Csillagok lángja ér szemembe,
tükörként küldöm szikráit feléd,
az éjjeli égbolt minden valóságát
tündöklésként vedd hát magadhoz.
Megnyugszik az erénnyel telt szív,
lángokkal szított vágyódás vetül
az éjszaka merész csendességére,
veled érzem minden akaratod.
Veresegyház, 2007. november 14.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tiéd vagyok <vissza>
Ha gyengéden érintesz,
szívedben lecsendesül a szó,
ha ajkaddal oltod szomjamat,
csókodban ott van mindened,
vágyódásod, és az egész életed…
Öled közt a kívánt nyugalom
puha érintésekben andalít,
akár susogó fák közt a nyár,
mely buján zöld erdőmbe téved…
Benned élek, lelkem annyira félted…
A szerelmes dal kottákat dúdol,
két szemem könnyben játszik,
a szárnyalt képzelet, teljes valóság,
mint a sziklába vájt gondolatok…
Mosolyodban is Tiéd vagyok.
Veresegyház, 2007. november 15.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A szerelmes könnyei <vissza>
Éj leplébe burkolt a szerelem,
simogató, selymes érintése
vágyaimban ébredez.
Künn az utcalámpa
sápadt sárga lángja ég,
s a rideg fák ágai között,
a gyönyör cseppjei nyílnak.
Milliónyi csillogó kristálynyaláb,
mint a szerelmes könnyei.
Veresegyház, 2007. november 18.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Egyszerű vers <vissza>
Halld meg lelkem
lásd meg bennem
mindazt, amit meg lehet…
Értsd meg szívem
tarts meg ébren
mit az idő eltemet…
Óvd meg lényem
várd meg léptem
addig, amíg meg lehet…
Űzd el vétkem
hozd el nékem
mit a szív úgy rejteget…
Veresegyház, 2007. november 25.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Éji látomás <vissza>
Magányba tódul az éji látomás,
amott a csend szórta szét terheit,
múlt napomban az önző számadás
dobbantja meg testem ereit.
Elrejtett vágyakat fúj a szél,
csak magával hordja, mit el lehet,
s a beteg szív úgy fáj, úgy remél,
megtenné azt is, mit nem lehet.
Vacogva búvik testemben a lélek,
felfalja ízét az álmodás,
de jaj, most mégis annyira félek,
eltipor a kín, és a lázadás.
Veresegyház, 2007. november 27.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha vágyhatok… <vissza>
Oly bús a szívem,
magam vagyok,
nincsen más kincsem,
mit adhatok.
Csak alvó lelkem,
mi kettétört,
csak a szerelmem,
mi testet ölt.
- Ha vágyhatok önzetlenül,
csak álmodok itt legbelül,
egy életet, egy új utat,
a szívedet, a csókodat. -
Oly bús a szívem,
könnyem elemészt,
a nap fényével,
szemembe nézz.
Lásd meg a kedvem,
vágyam dalát,
mit úgy kerestem,
kezembe zárd.
- Ha vágyhatok önzetlenül,
csak álmodok itt legbelül,
egy életet, egy új utat,
a szívedet, a csókodat. -
Oly bús a szívem,
ne szólj, szeress,
ez minden vétkem,
hát ne nevess.
Veled megélni
a holnapot,
és elfeledni
a tegnapot.
Ez minden vágyam,
hogy bennem élj,
szívem, hű társam
tovább remélj.
És álmodj álmot…
Jó éjszakát!
Hogy elfelejtsd azt
mi most is bánt.
- Ha vágyhatok önzetlenül,
csak álmodok itt legbelül,
egy életet, egy új utat,
a szívedet, a csókodat. -
Veresegyház, 2007. december 09.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Jöjj hát Kedves… <vissza>
Mondd, hogy szeretsz,
tégy boldogsággá,
hozd el szerelmedet.
Súgd meg nékem,
mi szívedben él,
űzd el keservemet.
Jöjj hát Kedves, úgy vágyom Rád,
akár a nyárra a fák,
vad szívemben izzik a láng,
szerelmes órákra vár.
Mondd, hogy akarsz,
tégy boldogsággá,
repítsd el képzeletem.
Lásd meg bennem,
mi úgy érted él,
s játszik a fellegeken.
Jöjj hát Kedves, úgy vágyom Rád,
akár a nyárra a fák,
vad szívemben izzik a láng,
szerelmes órákra vár.
Lépj most elém,
ki oly messze jársz,
nyújtsd hát a két kezed.
Bús lelkemben
fakassz életet,
hadd adjam, amit lehet.
Jöjj hát Kedves, úgy vágyom Rád,
akár a nyárra a fák,
vad szívemben izzik a láng,
szerelmes órákra vár…
Vad szívemben izzik a láng…
Szerelmes órákra vár…
Veled…
Veresegyház, 2007. december 9.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Milyen boldogság? <vissza>
Milyen boldogság,
ahol szívek halnak?
Csupa hazugság…
a léptek csendben járnak…
S a szavak, a tettek,
mit sosem, feledtek,
a bánat, s az élet…
Többé nem félek!
Milyen boldogság,
ahol szemek sírnak?
Csupa könny az ágy…
ha magányba bújnak
A szavak, s a tettek,
mit sosem, feledtek,
a bánat, s az élet…
Többé nem félek!
Milyen boldogság,
ahol testek várnak?
Hazug értelem…
süket fülben búgnak,
A szavak, s a tettek,
mit sosem, feledtek,
a bánat, s az élet…
Többé nem félek!
Milyen boldogság,
ahol csend a lélek?
Haza sem jön már,
ki messzire tévedt.
S a szavak, a tettek,
mit sosem feledtek,
a bánat, s az élet…
Többé nem félek!
Veresegyház, 2007. december 12.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Amor vince ogni casa <vissza>
(A szerelem mindent legyőz)
Bőgj, csak bőgj te balga nő!
Szerelmes szíved, hiába kő…
Lelked zenéjében a legszebb lét,
boldogságot hoz majd, s békét.
Ne sírj, kérlek, sohase feledd…
Kit elhagytak, az mindig szeret…
Mosolyban őrzi a nap emlékét,
szelídségében a könnyek ízét.
Veresegyház, 2007. december 13.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mint szerelemben <vissza>
Mosolyban örvend a bársonyos éjszaka,
gyengéd szívednek sok, áldott csillaga,
apró lángokként úgy őrzik életed,
lágy fényük átjárja nyugodt lényedet,
mint szerelemben szerelmed…
Némán ülsz, kezedre kezed vetül,
a gondolat, s a béke magánnyá hevül,
ahogyan kihunyni látszó lélekben a hit,
reménnyé formált idejében féktelen sodrást szít,
mint szerelemben szerelmed…
S mikor dunnádra hajtod fáradt tested,
én álmosan is ott lélegzem melletted,
veled álmodom a meghitt éj álmait,
s Veled áhítom a csend legszebb vágyait…
Mint szerelemben szerelmed…
Veresegyház, 2007. december 26.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kicsiny gyermekeim… <vissza>
Kicsiny gyermekeim boldogok,
boldogok, mert az övék vagyok,
hű szívükben a jó szeretet,
minden bánatot eltemet,
Két kicsiny kincsem úgy mosolyog,
anyai szívem értük dobog,
jóban, rosszban, szép örömben,
nem voltunk még ily gazdagok
Veresegyház, 2007. december 27. |
|
|
|
