|
|
|
 |
|
|
A POET KORSZAKA 2008. évben írt versek Válóczy Szilvia: Könnyes lét <vissza>
(válaszvers Komáromi János – Bolond szív c. versére)
Könnyes szemben a lét
oly homályos, sötét
soha nem engedted
kezem eresztetted
Nyílnak még virágok
színes lesz világod
s fejed felett az ég
még mindig olyan kék
Barna szemben a könny
imát esd odafönn
múltadban lépkedem
féltelek csendesen
Folyó parti lépted
csókod tőlem kérted
megállok feledni
önzetlen keresni
Könnyes szemben a lét
oly homályos, sötét
soha nem engedted
kezem eresztetted
Fekete föld alatt
őszben nyomod marad
érzem még szívedet
elrejted sebedet.
Barna szemben a könny
imát esd odafönn
múltadban lépkedem
féltelek csendesen
Jövődbe menekülsz
álmodba szenderülsz
elfáradt nappalok
fájdalmas hajnalok
Könnyes szemben a lét
oly homályos, sötét
soha nem engedted
kezem eresztetted
Magadba rejtettél
mégis eltemettél
e dallal üzenem
várok még szüntelen
Barna szemben a könny
imát esd odafönn
múltadban lépkedem
féltelek csendesen
Veresegyház, 2008. február 5.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Az erdő foglya <vissza>
Eldobtam magamtól szívedet,
úgy bánom.
E sötét alagútból kitalálnom
oly nehéz.
Erdőm foglya vagyok,
ki vissza sem néz,
múltat taszít a mélybe,
vágyat feledésbe
és szerelmedet,
mit magára hagytam,
mert így akartam.
Testekbe zárva
elhagyott napok közt,
mit nap sem füröszt,
hol már csak szél kergeti
a fák elszáradt leveleit,
mit lassan elnyel a föld,
s tavasszal hiába zöld,
hiába ébredez.
Veresegyház, 2008. február 5.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szívünk szava <vissza>
Minden apró rezdülésem,
minden gondolatom
megosztom Veled,
őszinte tekinteted
magával ragad,
csókod csókomra tapad.
Ha átölelsz,
ereinkben
bíbor vér csörgedez,
a mi közös vérünk,
a néma szó.
Minden rezdülésem Tiéd,
minden megélt pillanatom
neked szabad,
mely olykor hallgatag
reményben oldódva
szerelmünk adósa,
ahogy kezedben nyugvó
elfáradt kezem is.
Veled a távol közel visz,
boldoggá tétet,
elvarázsol.
Bennem a rezdülés Te vagy,
minden gyengédség,
forró vágy…
Ha bennem vagy, ringat az ágy,
megszűnik minden,
álom, valóság sincsen,
csak Te és én,
s a testünkre égetett erény,
a szeretetté omlott
bujaság…
Szívünk szava.
Veresegyház, 2008. február 6.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csók <vissza>
Lassan kúszik hajam alatt kezed,
s míg nyakam ívét meg nem leled,
haladsz előre rendíthetetlenül.
Gyengéd ujjaid erőt hordoznak,
mint tömör szikla, néha ökölbe szorulnak,
de kibontom én lágy szeretettel.
Szólnék még, de nem hagyod,
ajkam ajkaddá alkotod,
s mintha szárnyaim nőnének,
karjaidban lebegek.
Nyelved forró lángvarázs,
ha szomjazom, innom ad, s kér,
mint a lüktetett vöröslő vér,
levegőt, s éltet mér tüdőmnek.
Tudom, miért szeretlek…
Veresegyház, 2008. február 8.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nincs még oly… <vissza>
Nincs még oly gyengéd lélek, kit így szeretnék,
szerelemmel lelkében ne haldokolnék,
kivel a sors, ha néha oly kegyetlen is,
szemében ott a fény, mit más szívekbe visz.
Nincs még oly mosoly, mi szép orcáján ül,
mellyel, ha rám nevet, örvendek legbelül,
s ha néha hosszú útja messzi tájat ér,
szíve minden kincse bús lelkembe tér.
Nincs még oly igaz ember, mint Te, egymagad,
belém rejtett éltedben szelídség fakad,
és a meghitt csend közt, mikor a szó éled,
felnéz rád a világ, úgy tisztel meg téged.
Nincs még oly gyengéd lélek, kit így szeretnék,
ki mindig oltalmaz, jóságot ad s békét,
ki napot teremt egyetlen pillanattal,
nincs, ki így szeretne engem, ily nyugalommal.
Veresegyház, 2008. február 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Az éjjel <vissza>
Féltem én az éjjel,
féltem Nélküled.
Kint az átfagyott terekben
jég ült meg a szemekben,
fakó árnyak vonaglottak,
a messzi fények néha
el-elhalványodtak.
Féltem én az éjjel,
féltem Nélküled.
Valami halk suttogás tévedt
hátam mögé lépett,
akár a halál,
mi karon fogva
lassan, lopódzva jár.
Féltem én az éjjel,
féltem Nélküled.
Ahogy a szívbe szoruló vér,
mikor éppen végéhez ér,
s a szó, mi fülekbe téved,
jobb sorsot többé
nem is remélhet.
Féltem én az éjjel,
féltem Nélküled.
A föld, s az ég összeérhetett,
mert Isten megkérdezett:
Hová rejtettem lelkemet?
Csak a csend ölelte át
néma testemet.
Féltem én az éjjel…
Féltem Nélküled.
Veresegyház, 2008. február 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mindörökké <vissza>
Tudom, lelkedben
mit jelent az érzés,
mi földön túl szelídség,
éltető harmónia.
Tudom, hisz érzem…
Szüntelen dobbantja
meghasadt szívem,
szerelmed minden vétkem.
Bennem áramló tüzed
áldva fonódik testem köré.
Szeretlek földi angyal…
Szeretlek Mindörökké.
Veresegyház, 2008. február 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Más voltál <vissza>
Más voltál,
ahogy a tükörben láttalak…
Arcodon öröm rejtegette
az önzetlen vágyakat.
Mosoly hagyta el ajkaim,
s Te láttad rajtam,
kit ölelnének
lágyan gyengéd karjaim.
Más voltál,
ahogy két szemembe néztél…
A világ csodájában távol,
s még közelebb értél.
Mosoly hagyta el ajkaid,
s én láttam Rajtad,
kit ölelnének
lágyan gyengéd karjaid.
Veresegyház, 2008. február 24.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nap <vissza>
Ledéren süt szemembe a Nap,
bőrömbe égetett szerelme
testembe harap,
ritmust játszik lelkemben a fény,
vonaglott zajba húz
a megkötözött remény.
Veresegyház, 2008. február 24.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Rejtélyes éj <vissza>
Súgd meg a titkod
rejtélyes éj…
Vajon miért lát a szem
szebben általad?
Hogy vigasztalod meg
a hittel teli bátrakat,
kik csak céljukért küzdenek,
s eresztenek szárnyakat?
Súgd meg a titkod
rejtélyes éj…
Miért figyel Holdad,
szívekbe miért lop
messzi álmos végzetet?
Ajándékként miért ad
őszinte álmokat ékszered,
mi megőrzi a fényeket?
Súgd meg a titkod
rejtélyes éj…
Csillagjaid lángjába rejtem
lelkem féltett kincseit.
Mind neked adom,
ha kibontod előttem
az éjszaka meghitt színeit,
s elém tárod szerelmeit.
Veresegyház, 2008. február 24.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Olyan vagy lelkemnek… <vissza>
Olyan vagy lelkemnek,
mint éhes szájnak a kenyér,
és én mindig éhezem…
Gondolatom nyitott tenyér,
mi folyton, folyton csak kér
szerelmet, ölelést, csókokat,
szívedből jövő, ringató bókokat.
Olyan vagy lelkemnek,
mint toroknak a hang…
Ha nem szólhat ajkam,
elnémul minden harang,
s az az egy, mi bennem marad,
érted csendül rendületlenül…
Neked él szívemben itt legbelül.
Veresegyház, 2008. február 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha elfordulsz <vissza>
Már megint magamba temetkezem,
bárgyú szomoromba feledkezem,
könnyező szem páram árván csillog,
lelkemben a szó meg-meginog.
Értem én a világ rendjét,
ápolom én az Isten kertjét.
de ha Te is elfordulsz tőlem,
többé más nem marad nékem.
Veresegyház, 2008. március 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mindenek fölött <vissza>
Csak ölelj át,
és hagyd,
hogy világunk megszülessen,
s mi kívül összeomlik,
az belül ne temessen.
Csak ölelj át,
és pihenj…
Mártózz meg lelkemben,
s ha néha nehéz a szó,
viseljük kegyelemben.
Ölelj át újra,
hogy ha érzed…
Ölelj, ha fáj, ha boldogság lépked
könnyeid között.
Ölelj! Mert Tiéd a szívem…
Tiéd, mindenek fölött…
Veresegyház, 2008. március 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Érzed soraim <vissza>
Tudom, mit érzel,
ha versem olvasod,
mit Neked írok,
csendben hallgatod.
Mosolyogsz rám,
mert vágyod soraim,
szemedben látom
született szavaim.
Veresegyház, 2008. március 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Észre sem vettem… <vissza>
Észre sem vettem,
mikor az éj
napomra költözött,
s minden sötétté vált
a fekete föld fölött.
Némaság borult
szaladó világomra,
csend szórta magvait
szívem otthonára.
Észre sem vettem,
mikor hozzám értél,
a csendes pillanatban
két szemembe néztél.
Idebent magányom,
félelmem szorított,
harcoltam volna,
de haldokoltam ott.
Veresegyház, 2008. március 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mint gyermek <vissza>
Tudom, olyan vagyok,
mint egy gyermek,
sokat kérő, mély, ragaszkodó,
és könnyezem, ha „nem lehet…”,
mert ítél a föld, s az emberek.
Ragaszkodásom örökké való.
Tudom, az élet nem könnyű,
de a csend alázatot teremt,
s ha nélküled kell lépnem,
oly nehéz minden léptem,
mert úgy szeretlek,
ahogy egy gyermek szeret…
Veresegyház, 2008. március 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Két kezem <vissza>
Ne félj, tudok vigyázni magamra,
hisz folyton ezt teszem.
Életben tartasz…
Lelki erőd két kezem,
mely sziklaszilárd, erős, gyengéd…
Szelíd szívednek őszinte menedék.
Veresegyház, 2008. március 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Utadon <vissza>
Az éj csöndje körbefonja tested,
a szép szavakat már régen nem kerested,
s most olyan nagyon vágyod dallamát,
hogy csak egy kicsit hatoljon szíveden át.
Már útra kélsz, s ha álmos, fáradt vagy,
gondolatodban az érzés el még sem hagy,
mert szívedben az önzetlen féltés jár,
és tudod, hogy hosszú utad végén ki vár.
Veresegyház, 2008. március 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ki szeret engem? <vissza>
Most meg kell, hogy álljak,
hogy el ne fáradjak,
mert sorsommá váltam,
mert másokért vártam.
Hát ki szeret engem?
És ki dönt felettem?
Az élet a hazám!
Nekem Isten az atyám!
Mert ő szeret engem!
Hisz ahányszor kértem,
szívvel vígasztalt,
erőben marasztalt.
Dicső, áldott neve,
kegyelmes, szent szíve
értünk dobog, s nékünk,
így sosem kell félnünk.
Veresegyház, 2008. március 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Altatód <vissza>
Szeretem, ahogy „jó éjt” kívánsz,
ahogy csókod adod figyelmesen,
ahogy vágyakozó ajkaid
isszák minden leheletem.
Lelkem, belül megnyugtatod
gyengéd szavaiddal,
így altatsz el minden éjjel
szerető karjaiddal.
Veresegyház, 2008. március 15.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mindenem vagy <vissza>
Olyan vagy nekem, mint a tavasz…
Az élet kezdete, virágzó erdőd őrzője.
Olyan vagy nekem, mint a nyár…
Égő vágyat hordozó, igazi férfi.
Olyan vagy nekem, mint az ősz…
Érett..., alkonyod szemem kápráztatja.
Olyan vagy nekem, mint a tél…
Testem hűsíted, ha forró vágyunk beteljesült.
Mindenem vagy…!
Az életem…
Valóságomban is a legboldogabb,
legszebb jelenem.
Veresegyház, 2008. március 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A szerelem <vissza>
A szerelem az égben köttetik,
nem kell hozzá se hang, se szó,
a szerelem szívből igyekszik,
őszintén tiszta, őszintén adó.
A szerelem megvéd, ha kell,
tiszta lélekben marasztal,
a szerelem magányt kerget el,
utadon szerényen magasztal.
A szerelem álmokat vált valóra,
melletted marad rossz időben is,
a szerelem hűségnek adója,
vágyban gyengéd, mely előre visz.
A szerelem sosem káromol,
megért, könnyek nélkül is,
a szerelem féltő karodba omol,
védelmez, fájdalmak közt is hisz.
A szerelem egy örök mennyország…
Veresegyház, 2008. március 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Vétség <vissza>
Fogy a hold,
s bennem nő a kétség,
a gond, a baj,
az az eltitkolt vétség…
Úgy fáj a láz,
mi testem szítja,
úgy fáj a bú,
mi szívemnek kínja.
Veresegyház, 2008. március 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kétségnyi perc <vissza>
Fáradt vagyok Kincsem…
Már látod, könnyem sincsen,
hisz elvitte mind az éj,
s azt mondta: „Remélj, remélj!”
Álmodnék álmot, ha lehet,
de ember többet nem tehet,
csak vár és hisz tovább,
hogy a szép túlélje sorsát.
Fáradt vagyok Kincsem…
Oly zavaros előttem minden,
melyhez értelmem fel nem ér,
ha szívembe bánat tér.
Majd megnyugszom általad,
csak nyugalmam kívánjad.
Hát… álomra hajtom fejem,
s Te szeress, szeress engem.
Veresegyház, 2008. március 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Pecsétünk <vissza>
Választhattál volna másképp is,
de Te mellettem maradtál.
Csendben ölelted derekam,
csak szótlan szorítottál…
Szívem dobbanását érted,
tenyeredbe temetted hideg kezem,
némán törölted le szememből
minden csordogáló könnyem.
Hogy a szó, mi oly fájdalmas,
kegyeletté tegye napjainkat,
hogy harc nélkül áldozzuk fel
a legszebb csatáinkat.
Csókjaid íze a számban…
Ha néha magam vagyok,
égő vágyadban messze látom
az összes őszinte gondolatod.
Féltésem boldogsággal cinkos,
s már nem számít a halál sem,
mert ha utad messze is járod,
Lelked velem hagyod, s nekem.
Veresegyház, 2008. március 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Boldogabb leszek <vissza>
Mikor nyakam csókolod
lágy szenvedéllyel,
minden rezdülésem Rád figyel
tiszta szerelemmel,
s minden akaratom
benned rejtem el.
Nyelves csókjaid
perzselőbbek a napnál,
ha tested körbeölel
semmi sem szebb ennél a vágynál,
mert gyengéd karjaidban
boldogabb leszek a vártnál.
Ahogyan bőröm simogatod,
finom mámorodba veszek,
lelkemmel is hozzád bújok,
szárnyaló angyalod leszek
megszűnik a tér és az idő,
mikor eggyé válok Veled.
Veresegyház, 2008. március 20.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Dániel <vissza>
Gyermekem, kis kincsem,
oly nagyon szeretlek!
Te vagy az öröklét
anyai szívemnek.
Igaz mosolyodban
virgonc életképek,
törékeny lelkedben
ragaszkodás éled.
Te mondod a napnak
bájad foganatját,
elhiszi az ég is
szíved víg jóságát.
Lelkes gondolatod
bensőd lét igája,
szavad füleimnek
őszinte szolgája.
Drága, Kicsi Szentem,
mezőm legszebb zöldje,
hű szívem vérének
leggazdagabb földje.
Veresegyház, 2008. április 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Zsófia <vissza>
Gyermekem, csillagom,
mosoly virágszálam,
szebb lányka nem ragyog
nálad a világban.
Fürge kis patakként
csillog két szempárad,
ahogy Nap, úgy Hold is
megfordul utánad.
Aprócska kezedben
oly gyöngyvirág pihen,
szeretet bölcsőjét
ringatod meghitten.
Csicsergő hangodban
ezernyi dallam száll,
ha nekem énekelsz,
lelkemben öröm jár.
Gyermekem, Angyalom,
Boldogság Világom,
úgy szeretlek Téged,
mint senkit e világon.
Veresegyház, 2008. április 8.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Örök varázslat <vissza>
Fáim sárga virágai közé
téved a sötétség,
a nyugalom képeit nyitja
szemem előtt,
szinte bódulok…
A tavasz lelkemnek
örök varázslat,
mert tenyerembe szórja
szelíd nemességeit.
Veresegyház, 2008. április 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Érzi még a lélek <vissza>
Hideg eső csörgedez az ereszről,
keskeny, nyirkos patakká válik,
majd tengerként hömpölyög utcáról utcára.
A korom éj mellette csak szédítő magány,
olykor zord, elhullajtja bájait,
szinte fojtón tapad meg a lélekben.
A sötétség oly komor most,
szenvedéssé váltja fel az aranyló perceket,
s ki tudja, miért, meddig még?!
Elzárva tart a szív megbújt emlékeket,
siralomházzá válik minden keserűség,
s ha végre eljő a reggel, a kétkedés kérdéssé vetül:
Talán érzi még a lélek, életnyi voltát legbelül.
Veresegyház, 2008. április 15.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nő vagyok <vissza>
Nő vagyok,
ki félve ébredez,
kinek lelkében él
a lágyan szomorú nesz,
s a pillanat,
a nemes pirkadat,
mit két kezével ringat a Nap.
Nő vagyok,
néha lélekben szomjazó,
némán kérő,
s olykor hallgató,
vagy eloltott,
magányos gyertyaláng,
kit tüzétől égve a szelídség szánt.
Nő vagyok,
egy szerelmes vallomás,
ki melletted,
merengett szívednek
soha sem más,
megtalált vágyadnak
őszinte társ.
Nő vagyok,
féltésben megadó,
tiltó, nemes hangodban
egy elhagyott, kósza szó,
ölelt karod közt,
szerelmed nélkül
csak egy haldokló.
Veresegyház, 2008. április 20.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha holnaptól éhezem… <vissza>
Ha holnaptól éhezem,
ha Nélküled vétkezem,
lelkemben a szelídség
érted küzd mégis még.
Vágyad közt álmodom,
álmod közt vágyódom
gyengéd szerelmedért,
hová angyalod kísért.
Vártam, s várok én…
Féltem, s félek én…
Adtam, s adok én…
Kértem, s kérek én…
Ha holnaptól éhezem,
holnaptól azt hiszem,
lelkemben a szelídség
érted küzd mégis még.
Öled közt haldoklom,
szíved magasztalom,
mint egy örök lángot,
amiért a testem vágyott.
Várok, mert vártam én…
Félek, mert féltem én…
Adok, mert adtam én…
Kérek, mert kértem én…
De ha holnaptól éhezem,
s nem fogod két kezem,
bennem a fájdalom
örök lesz utamon…
Veresegyház, 2008. április 30.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem értem én… <vissza>
Nem értem én a világot
sokszor karolt, sokszor bántott.
A szerelmet mind elvette,
vissza többé nem engedte.
Sütött a nap, hullott a hó,
lelkemben megfagyott a jó.
Nap melege félve tette,
hideg jegem úgy ölelte.
Olvasztotta, feloldotta,
egész testem felforralta.
Tűzben égek, lázban lépek
magas hegyről haza térek.
Nem értem én a világot,
mit vétettem, miért ártott…?
Ha kinyitottam szememet,
láttam vele minden teret.
Benne láttam én magamat,
s Téged, Veled a javamat.
Azt, hogy csendben hogy öleltél,
csókjaid közt hogy szerettél.
Láttam múltat, jelent, s jövőt,
elfordulót és dicsekvőt.
Nyitott szemem mégis könnyes,
életem már sosem teljes
Veresegyház, 2008. május 1.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Te tudtad, s tudod… <vissza>
Te tudtad, s tudod, miért szeretlek úgy,
szívemben a lágyság miért tör felleget.
Te tudtad, s tudod, hogy hová szárnyalok,
lelkemből a fény miért rajzol életet.
Te tudtad, s tudod, kiért ragaszkodom,
vágyam virágja kiért a legszebb remény.
Te tudtad, s tudod, hogy benned bízhatom,
lényedért lényem miért oly szerény.
Te tudtad, s tudod, hová űz a félelem,
szomorú órán könnyeim kiért hullanak,
Te tudtad, s tudod, hogy a csend féktelen,
hogy olykor magányos szavaim hová bújnak.
Te tudtad, s tudod, hogy utunk még oly hosszú,
de nélküled világom mennyire szegény,
Te tudtad, s tudod, hogy Isten velünk van,
és együtt minden győzelem a miénk.
Veresegyház, 2008. május 1.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Érted élek én <vissza>
Hozzád indulok Kedvesem,
hogy kezeid közt a dobogott szív
úgy lüktethessen,
akár a tengerek hullámai.
Elfáradt lábaim feléd futnak majd,
hisz nincs út, mi ne Hozzád vezetne,
hegyeken, s völgyeken át
gondolatom ne kutatna.
Minden mosolyomban ott rejtezel,
s ha nap simogatja arcom,
bennem lüktet minden jóságod,
mert mosolyodban élek én is.
Hozzád indulok, mióta csak érzek!
Hozzád indul a szív, s a lélek.
Hozzád indulok Kedvesem!
Hozzád…, hisz Érted élek én.
Veresegyház, 2008. május 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nincs miért <vissza>
Alacsonyan szállnak a fecskék,
vihar lesz, s van,
ahogy benned is, bennem is…
A halk szemerkélt eső
könnyem mossa,
arcomra tapadt sós ízeket.
Az alkonyi homály
szürke leple lassan betemet,
ahogy szívemet a magány.
Elfáradt lelkemben
a fájdalom járja táncát…
Én mindig másnak láttalak,
s hittem, torkomban a csend
többé nem fojt leheletet.
De most mikor szavad szelídül,
lázzá forr testemben a kín,
mert nincs miért tovább remélnem.
Veresegyház, 2008. május 8.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Elveszítettelek <vissza>
Szólni sem tudok…
Hallgatag vágyaimba temetett szívemben
a lét fohásza csörgedez,
amott még a nappal is szebb volt
derengve fedte bájait
a táncoló buja tavasznak,
szárnyaló egében
lelkem lelkedbe költözött.
De most…
Tipródott önmagam foglya lettem,
halomnyi fáradtság mögött
félelmem lapul, s az érzés…
Elveszítettelek…
Veresegyház, 2008. május 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Látod…? <vissza>
Látod…?
Még a remény is hozzánk simul,
akár a kóbor napsugár,
mely fényével körbefon, átölel,
mint két karod, ha lágyan bezár.
Látod…?
Még a szél is megsimogat,
szelíden köti össze lelkünk bájait,
mosolyod mögé rejti az életet,
füledbe suttogja szavaim százait.
Látod…?
Még a szívünk is hogy dobog…
Hogy lüktet, ver szüntelen…!
Örökké fűzné a múló pillanatot,
egymásért küzdve, hallgatag, ó Istenem!
Veresegyház, 2008. június 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Empírium <vissza>
Most rajtam a sor,
nékem adta pálcáját a halál…
Én suhintok,
én kegyelmezek, én ítélkezek!
Most bennem a lét
kárvallott diadala.
Eltörpült világok közé téved
ki ellenszegül.
A megfakult holnap is
leszenderül,
ha nem hajtja már magát tovább.
Várva dönt a sors,
s vele én…
Feljebb, vagy még alább.
Veresegyház, 2008. június 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megbocsátani <vissza>
Megbocsátani
olyanért, mit nem vártál,
mégis meg lehet.
A balga szív, csak hisz,
reméli azt,
mit nem lehet.
Küzdve küzd,
lázadva kél,
de nem ítél, ha szeret.
Elvisel és elfogad,
mit megadhat
e rövidke élet.
Veresegyház, 2008. június 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ne dönts helyettem… <vissza>
Ne dönts helyettem,
azt megteszem magam is!
Ne ítélj, s ne vádolj
olyan miatt,
mit magad is megcselekszel!
Sírodba viszel,
ahogy én téged…
Az élet kínoz, s majd felemel.
Érted?!
A szabadság csak képzelet.
Egymás foglyai vagyunk,
mint a tűz és a víz,
testünk gyenge vértezet.
Szánkban keserű íz
rejti a szavakat,
én őszintén adtam magamat.
És Te?
Ne félts úgy!
Tetteid lelkem fojtják,
s szerelmem, mely lassan
kihunyni látszik,
könnyekkel játszik
az elhagyott szürke tavak közt,
helyetted…
Veresegyház, 2008. június 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tüzed <vissza>
Törhetetlen tartás szítja benned tüzed,
Olykor hallgatag, akár a csendes éjszakák,
Melyek közt érezni oly jó…
Hallani a nyári tücskök vad dalát,
Mint lágyan ringatózó öledben,
Hol a szeretet búvik oly kedvesen…
Hol szíved tombol, szívemmel szertelen…
Veresegyház, 2008. július 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mesélsz <vissza>
És te mesélsz…
Szemedbe néha düh vet kétkedést.
Panasszal írt pilláid
gondterhesen hunyod,
mert már régen megértetted,
miért e sors, mit ad kegyeidbe.
S én csak hallgatom,
néha feledném a fájdalmat,
mely szavaid közt búvik oly magányosan.
Feledném az elszalasztott perceket,
mik még kóborolnak
megfáradt tekintetünkben.
Átérzem, minden gondolatod,
minden megkövült múlt-darabkád,
szívemmel ölellek,
ahogy szív csak ölelni képes,
két tenyeremben meggyötört arcod
angyallá szelídül…
Mert míg óvhatlak, óvlak a világtól.
Veresegyház, 2008. július 20.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Eladni <vissza>
Eladni a lelket a szerelemért
Mily gyarlóság!
Megannyi féltett vágyba burkolni
Az igazság álmait,
Ha törvénnyé fajult gyűlöletet
Borít a torz magány,
Vajon lesz-e olyan szív
Mely fehérlőn bátorít?!
Veresegyház, 2008. július 23.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Úgy félek én <vissza>
Nem kaptam kenyeret a szívtől,
Csak mélykék szavakat,
Oly rideg tapasztalatban,
Mint az őszi felleg szárnyalása.
Pedig mily mohó szomjam volt
Keresve sem találtam jobbat,
Ki lelem közé fekhetik,
És parazsat szíthat szájával.
Úgy félek én, mint a rezgő
Nyárfabokor, ha a szél tépázza
Apró szakadt koronáját…
S úgy félsz Te, ki létezel…
Mint a koldus, kit elfelejtenek.
Veresegyház, 2008. július 23.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hogy hihetsz? <vissza>
Kivetni próbálom a szót,
Mi fáj… Magamból…
Megannyi becstelen vádakat…
Hogy hihetsz Te, ki érti, s tudja,
Mi emberi elmének felfoghatatlan?!
Veresegyház, 2008. július 23.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Rágalom <vissza>
Rágalom az úton rám köszönt,
de elvenni szívemből az érzést, a vízözönt
nem volt hatalma,
mégis lelkemet akarva
halálvágyba burkolt.
Veresegyház, 2008. július 29.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Elhalkult álmok <vissza>
Kint zöldes fénnyé válik
a jajveszékelt kóborlás,
sötét éj van, fent fakónyi csillagok…
Elhalkult álmokká szenderül
a reménnyé formált vágy,
kelletlenül, s mégis oly bájosan,
mit Te csak néha látsz,
mint szemeim színtelen tükrében.
A vad szerénységgé nőtt látomás
önmagát hajtja,
lázzá tódul a ki nem mondott szó,
érteleműzővé a csend,
mi magában alélna,
önnön foglyaként a világ spiráljain.
Veresegyház, 2008. augusztus 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Napok nyomán <vissza>
Elfújta magvát a szél,
megölték minden szereteted,
a sarj, mi benned úgy kóborolt,
most elhalni látszik
tündöklött valóságában.
S miért a vágyva mert ima?
A szemekből elszökő áldomás…
Csak kín az, mi szívet tép.
eltékozolt napok nyomán
az ég keserű keresztje.
Veresegyház, 2008. augusztus 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A reggeliző asztal <vissza>
A hajnali magányra lassan ráborul az ébredés,
harcba száll a fény, elűzi álmaid,
lassú lépteid a falak őrzik,
mik mások halk szuszogását is magukba zárják.
A korai nap átható fehérsége néha szemeidbe vetődik,
meg-megáll, kacagva csillant víg emlékeket,
gyermek zsivaj, nótaszó, forralt tej…
és édesanyád gyengéd szeretete…
Kint toporzékolt kutyád bősz hűségében él,
s fülel, minden rezdülése tiéd,
néha csahos lelkében indulat,
figyel, de csak jámborságával köszön feléd.
S te, míg kint a szelíd élet időbe vájja újabb múltjait,
bár kimért, de még szendergő tartásod közé vetődik az élvezet,
a rend elvetélt demagógja, s te nem adod fel,
kezed nyomán tisztaság lapul.
Tenyeredben még a kés is hangszerré változik,
lágy dallama csábítja tekinteted,
az asztal csenddé foszlik, mikor magaddal tiszteled meg,
s a kenyér oltári magasztossága, Jézus testéből táplál.
Vaj, sonka, sajt, főtt tojás… mint egy festő csendéletében,
oly békességben pihen a tál gyümölcs:
hamvas barack, csillogó, piros alma…
mely két ajkad között élvezet.
Fényesre mosott tányérod gazdag bőségtállá válik,
s a forró tea bögrédet éri, gondtalanul, de gondosan,
lassú mosollyal kortyolod a zöld cserjék érett nedűjét
némi cukor és frissen facsart citromlé kíséretében.
A mézzé formált pillanat nyugodttá teszi mélázó percedet,
s a reggeliző asztal és te, mint két jó barát,
hangulattá suttogott merészségében őrzitek
egymás kiváltságait.
Veresegyház-Tura 2008. augusztus 2-3.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mögöttem <vissza>
Amikor mögém lépsz,
s lassan íveled ujjaid csupasz hátamon,
oly gyengéden,
hogy testem sem engedelmeskedik
az eszme rácshoz láncolt akkordjaiban,
csak Rád figyel, apró mozdulatodra,
mely vágyat izzít lüktető csendemben.
Akkor önmagamba roppan a valóság,
s testem tested lelkületébe burkolódzik
buja szemérmességéből.
Veresegyház, 2008. augusztus 3.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Eszedbe jut majd... <vissza>
Eszedbe jut majd
egy kért szál rózsa
eszedbe jut majd
kedvesed vidám arca
és eszedbe jutnak
eltékozolt pillanatok
a megsebzett lélek
kétségbeesett harca.
Eszedbe jut majd
mit elvesztettél
eszedbe jut majd
a csodálat érzése is
és eszedbe jutnak
az elhalkult szavak
a magányba fordult
szelíd ölelések is.
Eszedbe jut majd
néma tekintetem
eszedbe jut majd
könnyes szemem
és eszedbe jutnak
a közös percek
a megbecsült lángolás
mit adtál nekem.
Eszedbe jut majd
a holdas éjjelünk
eszedbe jut majd
halk csókok pátosza
és eszedbe jutnak
az álmot őrző
lágy tapintattá vált
bús szerelmek mítosza.
Eszedbe jut majd
minden léptem
eszedbe jut majd
a gondtalan ébredés
és eszedbe jutnak
a víg mosolyok
az együtt éltetett
jóízű nevetés.
Eszedbe jut majd
mennyire szerettél
eszedbe jut majd
a sajgó kín fájdalma
és eszedbe jutnak
a bánat súlyai
a bárgyú hiányt
korbácsoló vágy hatalma.
Eszedbe jut majd
hogy az élet egyszerű
eszedbe jut majd
milyen könnyű a nevetés
és eszedbe jutnak
a víg pillanatok
hogy mennyire megöl
a homállyá nőtt feledés.
Eszedbe jut majd
egy nő, ki csak írt
eszedbe jut majd
hogy ő az életed
és eszedbe jutnak
a jövő szent képei
a töretlen hit
mi most már kell neked.
Eszedbe jut majd
mit elvesztettél
eszedbe jut majd
a csodálat érzése is
és eszedbe jutnak
az elhalkult szavak
a magányba fordult
elvesztett álmok is.
Meglátod majd
miért adott a sors
meglátod majd
amiért küzdeni érdemes
és eszedbe jutnak
lágy dallamok
miket elvett az idő
s miket lelked örökre keres.
Veresegyház, 2008. augusztus 4.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Fut a vonat <vissza>
Fut a vonat, suhan a táj,
e csendre hívó pillanatban,
szívünk egymásba szenderül.
Fáradtan omlasz vállaimra,
kezed kezembe temeted,
meghitten siklasz karjaimba.
Messze már az égnek kékje,
a nap is lassan elköszön,
angyalokról álmodik.
Ahogyan mi egymásról
a valóság magas csúcsain,
évszázadokon át.
S a vonat csak halad,
utunkra némaság vetül,
ahogy az éjjel lágy nesze is.
Elalszanak a vágyak ívei,
fénykürtté törik minden csillag,
kívánságod vagyok.
Fut a vonat, suhan a táj,
együtt dobban az életünk,
és egyszer megérkezünk.
Veresegyház, 2008. augusztus 4.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Aludj csendben… <vissza>
Aludj csendben Drága Kincsem!
Legszebb álmod őrzi Isten.
Szeretetben, békességben,
Angyal vezet fenn az égben.
Aludj csendben Drága Szentem!
Most rossz gondolat e földön nincsen,
mert átölel a fény, az Isten,
remény siklik át a szíven.
Aludj mélyen Drága Lelkem!
Hunyd le szemed, hunyd le csendben.
Tiéd a világ, Tiéd minden…
Vigyázunk Rád én és Isten.
Veresegyház, 2008. augusztus 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kettőnk fénye <vissza>
Hiányom sose törje ketté
lelked féltett álmait,
úgy is szeretetté omlik
minden kimondott szó,
mely értünk születik
egymás szelíd ajkairól.
Sose törjön ketté, a bánat,
mi szíved sanyargatja…
Nappal is, éjjel is veled vagyok!
Ott őrzöm valóságodban a fényt,
kettőnk fényét:
az ártatlan szerelmet.
Veresegyház, 2008. augusztus 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megnyugszanak <vissza>
És megnyugszanak a napok terhei,
csenddé válik minden zaj,
megnyugszanak a harag hullámai,
szelídséggé omlik az önző kívánalom,
márvánnyá fakul az öntörvényű kín,
s elalszik a lázban féktelen megvetés.
És akkor a szeretet magvai kelnek…
Rabláncot tör a könnyű mosoly,
bús fejet emel a fény hatalma,
a szilárdság harmóniája…
Maga Isten.
Veresegyház, 2008. augusztus 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha <vissza>
Elhamvadok, mint a cigaretta,
ha eldobsz,
de ha magadba szívod
minden porcikám,
eggyé válok veled,
részed leszek.
Ott folyok majd ereidben
oly vöröslőn, forrongva,
szíveden át.
Veresegyház, 2008. augusztus 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Isten adta… <vissza>
Isten adta az életet nekünk,
s Isten tudja, mi lesz majd velünk,
veled és velem, e két lélekkel,
lelkünk rajta oly becsülettel.
Isten adta át kezem a kezedbe,
s Isten veszi majd el, mit lehetne,
mit megtehet, megteszi, csak kérd,
csak kért kívánalmaddal beérd.
Isten adta e buja természetet,
s Isten látja majd, mikor temethet
a teremtett idő megfásult múltjait,
múltakból menekült hajtások százait.
Isten adta a víg-öröm muzsikát,
s Isten hallja majd énekünk odaát,
mint mennyei szónoklat lírai hangja,
hangos dúdolásban a szív dalát játszva.
Isten adta az életet nekünk,
s Isten tudja, mi lesz, majd velünk…
Veled és velem, e két lélekkel…
Csak lásson el az ég, sok szeretettel.
Veresegyház, 2008. augusztus 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Az én Istenem… <vissza>
Az én Istenem ugyanaz az Isten,
ki a Te lelked őrzi.
Ugyanúgy ítél, ugyanúgy szeret,
határtalan és mindenek felett.
Az én Istenem ugyanaz az Isten,
ki fiát adta értünk,
emberré vétetett, szabaddá tétetett,
határtalan és mindenek felett.
Az én Istenem ugyanaz az Isten,
ki megbocsát, ha kéred,
gyarló emberi véred tőle ered,
határtalan és mindenek felett.
Az én Istenem ugyanaz az Isten,
ki egy nap magához vesz
minden eltévelygett lelket,
határtalan és mindenek felett.
Veresegyház, 2008. augusztus 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Isten tudja… <vissza>
Isten tudja, mennyire szeretlek,
s Isten látja, mennyire szenvedek,
mennyire keserű a magasztos magány,
mennyire egyszerű a kín, a kaján.
Isten tudja, mennyire szeretlek,
s Isten látja, mennyire megvetnek,
mert alázat tartja az erőmet bennem,
mert őszintét látsz barna szememben.
Isten tudja, mennyire szeretlek,
s Isten látja az értelmét szívemnek,
hogy szelíden megtartom áldott lelkedet,
hogy féltetten őrzöm a megfakult éveket.
Isten tudja, mennyire szeretlek,
s Isten látja, mennyire szenvedek,
mennyire igaz bennem a jóság,
s mennyire kitartó bennem az igazság.
Veresegyház, 2008. augusztus 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Magad körül <vissza>
Visszahúzódtál vad páncélod alá.
Azt hiszed, így megmenekszel önmagadtól…
Szánalom kopogtat bennem,
de nem nyit ajtót a lágy ígéret.
Változtál, s megváltoztattál,
így égetted fel szerető szívem.
Veresegyház, 2009. május 15.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A mi életünk <vissza>
A mi mosolyunk szebb, mint a nap,
a mi mosolyunk boldogságból fakad,
a mi mosolyunk csak a miénk,
a mi mosolyunk beteljesült remény.
A mi szívünk egyformán dobog,
a mi szívünk többé sosem zokog,
a mi szívünk Isten tenyerén ül,
a mi szívünk borús napokon is repül.
A mi lelkünk Isten ajándéka,
a mi lelkünk az ég igaz fohásza,
a mi lelkünk hűséggel van telve,
a mi lelkünk vidáman él, nevetve.
A mi testünk egymást öleli,
a mi testünk Isten pora, s könnyei,
a mi testünk egymás vágyainak őre,
a mi testünk az utolsók elsője.
A mi szerelmünk a szív tüze, szelídsége,
a mi szerelmünk igaz érzések pecsétje,
a mi szerelmünk örökké él,
a mi szerelmünk ugyanaz az út és a cél.
A mi életünk egy úton halad,
a mi életünk Isten életéből fakad,
a mi életünk teljes, egész általunk,
a mi életünk egyben a legszebb álmunk.
Veresegyház, 2008. augusztus 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Együtt álmodjuk <vissza>
Homállyá fakul a fény,
néhány sárga foltba merül a fáradtság.
A nap most újra elköszön,
s Te teljességgel ölelsz át,
ahogyan kint a fákat a borostyán.
Karjaid közt ott a végtelen
a csillámló, kacagó némaság,
szelídséged, mely örökkön bátorít,
lenyűgöz, nyugodtságában ringat,
ahogyan egy anya álmos gyermekét.
Tudom, mindig velem maradsz,
tenyeredben ott az életem,
a feláldozott kegyelem és szabadság,
mely édes terhek közt mosolyog ránk.
Ezt az életet együtt álmodjuk tovább…
Veresegyház, 2008. augusztus 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szeretni <vissza>
Szeretni oly könnyű…
Nem kell hozzá
csak nyitott szív.
Szeretni oly nemes,
hisz boldoggá tétetik,
ki hisz…
Szeretni…
Minden…
Veresegyház, 2008. augusztus 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: És ott… <vissza>
És ott álltunk Te meg én
a világ távoli peremén,
kezedbe kezem simult,
alattunk a föld oda indult,
hol szárnyakká ölel az ég,
az elringatott messzeség
oly határtalan békességében.
És ott láttuk Te meg én,
hogy a nap ugyanaz a fény,
mely szívünkben úszik,
szüntelen belekúszik
a hitt remény ékeként,
a szeretet véreként
úgy dobog, halhatatlanul.
Veresegyház, 2008. augusztus 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megőrizni <vissza>
Megőrizni azt, mi beléd veszett
hosszú idők spiráljain
édes vágyakozás.
Tükörré simult képzeletben
elhalványítá már az ég
megannyi vétkedet.
Elhalnak szívedben a fájdalmak,
rózsává virul a boldogság,
mert tudsz szeretni.
Veresegyház, 2008. augusztus 22.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Úgy megszerettelek <vissza>
Úgy megszerettelek…
Térben sodródó néma hiányod
összeszorítja szívem
minden porcikáját.
Félelemmé nő a tehetetlenség,
alázattá a szomorúság…
Tengernyi oltatom ölelt,
míg karodban tartottál,
s most zokogok…
Esztelen hullnak a könnyek szememből,
áldozattá érik a test harmóniája,
mert oly kevés vagyok
egyszeri lelkemmel…
Veresegyház, 2008. augusztus 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Valami elkezdődött… <vissza>
Valami elkezdődött…
Valami furcsa álmodás,
pilláim közt merengve féltem,
s vártam, had jöjjön, mi eljöhet,
mi múlt napjaiból úgy követ.
Valami elkezdődött…
Valami furcsa lázadás,
holdam lassan elsötétült,
s talán szétesett a Föld alattam,
inogva tovább úgy haladtam.
Valami elkezdődött…
Valami furcsa szerelem…
Mert mindig Benned voltam,
vigyáztad, s vigyázod álmaim,
kezed nyugtatod homlokom ráncain.
Valami elkezdődött…
Valami furcsa jövendő,
Jelenünk örök létfolyammá nő,
áthágja lelkünk árnyait,
s a beteljesült szív halk dobbanásait.
Veresegyház, 2008. augusztus 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Könnyű álom <vissza>
Szerelmed egy könnyű álom,
csak sajnos néha nem találom.
Ha könnyek szöknek bús szememből,
vigasztalsz-e majd szívedből?
Kell a szép szó mély lelkemnek,
ha a magányórák eltemetnek,
ne engedd, hogy elfáradjak,
hogy az érzésekről így lemondjak.
Szerelmed egy könnyű álom,
hogy nekem add, csak azt kívánom!
Mert ha könnyek szöknek két szememből,
csak Te gyógyíthatsz hű szívedből.
Veresegyház, augusztus 27.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Dolog <vissza>
Sajgó lábbal rogyni le
oly magasztos érzés,
tudván, hogy kezed alatt
a munka kész,
boldog öntudattá teszi
átharcolt napodat.
S mikor rád köszönt az éj,
merészen pihensz
lassú csendedben,
körötted a lélegzet is csoda,
mert halk neszében
ott az egész életed.
Veresegyház, 2008. augusztus 31.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Sors Úton <vissza>
Már megáldotta az ég
a tiszta könnycseppeket…
Lázongó éj sötétjében
húzta rá leplét szívemre
az elhalkult homály.
Megvetette lábát a szó,
ajkamon csordogált kín
hiába való várakozás,
mert lüktetett csendbe omlik
a lélek diadala.
Küzdeni álmokért
oly magasztos tett,
s ha teljességgé lép a vágy,
örömmé formálnak
a napok terhei is.
Ha kezeid imára emeled,
már nem fáj a gondolat,
elmerengni múltakon…
Vaj’h ott ül e bocsánatunk
aggódó szemeinkben?!
Néha fáj e becsmérelt lét,
s néha isteni kegyelmünk
kiváltja a megvetült perceket,
majd szelíd mosolyt röptet
kivirágzott lelkünk között.
De a sors, mit reánk szab,
s emlékbe ágyaz féltett álmokat,
csak elfogadni lehet
szívvel, s lélekkel,
a könyörgött magányt is.
Mondd Uram, meddig éget még
a felhevült kárvallás?
Meddig a hiány felőrölt láza?
Haldoklott teljességbe csöppen
a kínokkal ostromolt tor.
Elköszön, elindul…
Csak soha ne keressen!
S Ő éljen, éljen tovább,
míg lélekről lélekre száll
a némaság szent keresztje.
Veresegyház, 2008. szeptember 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Folyamatok <vissza>
Amikor a lélek
magányából éled,
s a fény felé fordul,
akkor a fény
a szívbe hatol,
s boldogsággá születik.
Amikor a szó
a csendből tör elő,
s hangokká válik,
akkor a hang
egésszé teszi
a kimondhatatlant.
Amikor a mosoly
fájdalomból ágazik,
s a szeretethez simul,
akkor a szeretet
alázattá nő
az emberi szívekben.
Veresegyház, 2008. szeptember 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Oly biztos voltam… <vissza>
Oly biztos voltam benne
mit választ lelked éke,
tudtam jól magamban
mit kíván menedéke.
Oly fájón láttam égni
magasztos testedet,
értett bánatok közt
figyeltem léptedet.
Oly biztos voltam benne,
hogy hozzám tartozol,
s hittel fontam körbe
mit magaddal hordozol.
Oly lázban írtam sorom
múzsámmá tettelek,
bár tudtam, a míves szó
néha akkor is eltemet.
Oly szépen szólt a dallam
torkokat szorított
s mi végig táncoltunk rá
míg a szív kattogott.
Oly biztos voltam benne,
hogy a sors Hozzád ígért
s láttam a bárgyú éveket
mi végig elkísért.
Oly biztos vagyok most is
mit mégis hinnem kell,
s tudom jól, hogy szíved
sosem veszthet el.
Veresegyház, 2008. szeptember 11.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Letétetett <vissza>
(Rubophen Láz- és fájdalom pályázatra)
Lázban égett fájdalmak közt
ott az értelem megfakult tudata,
bánatkönnyek szóródnak
a tipródott hallgatás harcába.
Megküzdeni e viadal nászát
egyedül oly nehéz, oly nehéz,
de magasba emel a hű barát,
a sorsában is erős, segítő kéz.
Az enyhülni vágyó még önmaga foglya,
a gyógyulás még kicsit szendereg,
lassan kibontja féltett szárnyait,
s börtönéből akarva is elmehet.
Álmosan illan el a kemény kékség,
szertefoszlik a jövő tengerében,
kínokat űz a kitisztult kétség,
nem fürdik már saját gyötrelmében.
Letétetett a kereszt kálváriája,
a bánatcseppeket szél szárítja fel,
s lám, a derült vonzalom harmóniája
létté ölel, egészséggé emel.
Veresegyház, 2008. szeptember 11.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Áldozat <vissza>
Mit próbál a balga szív,
remélni elnyűtt álmokat,
csak feledett kínok mélyén
kóborol, mint egy áldozat.
Visszanőtt szárnyakkal repül
az elfáradt messzeség,
kék egében integet
oly halomnyi fehérség.
Már megbecsülte létét az éj,
a szívbe burkolt szerelem,
csenddé formálta lelkét
a féltésre szőtt kegyelem.
Mert óvja Őt az ég,
óvja tettét, s vétkeit,
karolja Őt a világ,
s követi minden lépteit.
Veresegyház, 2008. szeptember 11.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Jól szituált rabláncon <vissza>
Előttem lázong a természet,
szemembe por hull…
Könnyezem, de nem azért,
mert újra magány ostromol.
Bár háborog a lelkem,
összetörne minden üveget!
Bezártál magadba,
azt hiszed, így jó neked…
Előled rejtem, mit el lehet,
behunyt szemmel tapogatok,
hogy te se láss többet,
magam előtt is vak vagyok.
Büntetéssé árvult érzelmek…
Lassan feladom én is…
Bókok, csaták, félelmek…
Inkább küzd meg helyettem is!
Veresegyház, 2008. szeptember 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hozd vissza <vissza>
Falra vetült árnyékokként
szóródnak el a mindennapok,
összegyűjteném őket Neked,
s magamnak, de nem hagyod.
Megváltanám a világunkat,
tangót járnék a kedvedért,
csak hogy észrevedd,
mindez mi van, nekem nem elég.
Azt kérted legyek nyugodt,
azt mondtad, még nem lehet,
s én most Benned tipródom
a kín lassan eltemet.
Hogy meddig még a szó,
meddig a törődött pillanat,
én sem értem nagyon
a mi időnk merre halad.
De a falra vetült árnyékokban
a Nap tüze is megmarad.
Kérlek, hozd előrébb életed!
Hozd vissza hozzám Magadat!
Veresegyház, 2008. szeptember 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Napsugár <vissza>
Hát kire kacsintasz
te napsugár?
Tested oly sudár,
szemembe vész,
vakítva néz
ragyogásod.
Hát ragyogj rám,
majd látod tán
vágyamat,
s hatalmamat,
mi bennem lángol,
szerelmet ápol,
akár sugarad.
Hát vesd rám arcodat.
Veresegyház, 2008. szeptember 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Egy művész esztéta napjaihoz <vissza>
(Petz György költőnek)
Ismeretlenből is ismerős a szó,
múltat jelenné formáz…
Derengve kérleli a jövőt:
Haladj már Te is magad előtt!
Fellegre is írhatsz, akár a képzelet,
de maradjon csak földi lábán
a megszületett társtalan rovás.
Komollyá tétet az élet,
néha elmébe fűz gondokat…
Megköszön a Nap is,
ha a vas rozsdáját fényesíted.
Hát fényesítsd!
Hallod?!
Mert kell!
Ha csak magadba nézel,
annyi minden áramol
rajtad keresztül,
lelkeddé válik
a némaság kertje is,
mint az Atya igéje,
ott legbelül…
Lendületed oktat, hajszol…
Tudássá formálja
a képlékeny
akarni vágyást.
Mert szerénységed oly vakmerő!
Szilárdsággá köszönt
minden elhangzott mondatot.
És ők csak isszák szavaid,
mézes csuporból csordultig.
És TÖBBÉ érnek általad!
Értelemmé halad a vágyakozás,
fehérré nő a fekete lázadás,
ha magadból olvasol
megtérült hangzatot.
S a végén csak hallgatod
mi füledben cseng:
A néma csend…
Értéked.
Veresegyház, 2008. szeptember 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A test éhségére [18+] <vissza>
Veresegyház, 2008. szeptember 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Önnön alázattal <vissza>
Féktelen bennem a fájdalom…
Rovott szavad alázatra visz,
csak óvatosan, csak mértékkel
lépsz előre, hisz…
Járt útjaid néha már
több terhet cipel,
vállaid felett a kínlódás
konok tartást emel.
S én elhiszem a múltat
így haladok tovább,
nem nézem a voltaknak
kivénhedt okát,
hol a keserűség
mi néha most is öl,
aléltan szánalmat szít,
egy erőbe szorított ököl.
Lépj előre! Lépj! Lépj!
Nézd! Én mögötted vagyok!
Én csak követni akarok,
én csak szeretni tudok.
Nem érzek mást,
ha vággyá burkol a kéj,
szívemben a szerelmet érzem
s Te remélj! Remélj!
Üresen kong a lüktetett mélység,
s üresen a fájó szív,
de néha még hallja hangod
mi önmagához hív.
Tudom, nagyon szeretsz…
Csendben, mélyen, árván,
de csak tisztességnek hajtasz fejet,
s azt is úgy gyáván.
S én nem ítélkezem!
Sohasem teszem…
Mi megadatott,
azt csendben viselem,
azt fogadom el úgy,
tiszta lelkülettel…
Mit kell elfogadnom,
mély tisztelettel.
Bár magam is félek,
bátor szavam kísérem,
tán ő merészebb nálam,
önmagam nevében,
mert néha kell a szó,
kell a törődés kínja is,
kell az önfeláldozás,
mi alázatra visz.
Veresegyház, 2008. szeptember 25.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csendben hallgattalak… <vissza>
Csendben hallgattalak,
szívem robaja lassan kattogott,
téged néztelek,
testem melléd rogyott.
Kétséggé fészkelte magát a tér,
hangod mélyébe rejteztem
egy szikrányi reményért.
Azt gondoltam,
csodává érhetünk,
az a sok-sok pillanat,
mi most is jelenünk
meddig ölelhet, meddig szerethet?
Oh jaj, küzdelmünk
még meddig követhet?!
Szemed, eszméd után indult,
de tekinteted is belejajdult.
Tudtam, mit nem akarok:
hallani a tiltó szót,
hallani, mit most is hallok
itt a fejemben.
Vérként folysz ereimben…
Életnyi törvényt kaptunk
te meg én,
mi csak fogadjuk, nyugtázzuk…
De szegény…
Szegény kicsi pára!
Szegény szíved
szívem legsajgóbb vára.
Csendben hallgattalak,
láznyi perceknek voltam
cinkos vallomása.
Alázattá szült a kín,
a fáradt bánat vágyódása.
Könnybe csordult a fájdalom…
Összeszorult szívünk dobbanása.
Veresegyház, 2008. október 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Föld és ég vagyunk… <vissza>
Föld és ég vagyunk,
Te lelket nevelsz,
Én álmot gyűjtök,
Mégis együtt ballagunk.
Föld és ég vagyunk,
Te ítélsz felettem,
Én lázadok
Egymás ellen harcolunk.
Föld és ég vagyunk,
Te erdőmben jársz,
Én őrködöm,
Szeretünk és hallgatunk.
Föld és ég vagyunk,
Te a Hold kedvese,
Én a Nap ékszere,
Egymásban is haldoklunk.
Föld és ég vagyunk…
Veresegyház, 2008. október 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ágytéri jelenetben [18+] <vissza>
Veresegyház, 2008. október 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Veled a szelídség <vissza>
Csendem töröd…
Világként láncolsz magadhoz,
erős karod valóságba húz
ölelve simulsz testem árnyékaihoz
fénnyé olvasztasz bennem
minden akaratot,
szemed bogarában
ott ül szerelmed…
S a régen várt vágy,
az örök kezdet,
az örök álmodás.
Ránk ront a félhomály,
keresve kutatja
szívünk dobbanásait,
s némám fonódik
parázsló testünk köré
a féktelen képzelet.
Alant, feszült izgalom bontja
elrejtezett szirmainkat,
csókokba mos az ártatlanság,
mely lassan, lassan
mohó szomjainkat ontja.
Falhoz szorít a kéj,
nyugalmas menedékké válik
mellkasod moraja,
s enyém apró dobogása
versenyt fut az álmos idővel.
Még kezedbe rejted
minden féltett mosolyomat,
s letörlöd szememről
az elvetélt fájdalmakat,
mert lázadássá szított percek közt is,
veled a szelídség
új utakra visz.
Veresegyház, 2008. október 18.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mámorkép [18+] <vissza>
Tura, 2008. október 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Redőnyös história <vissza>
A félig lehúzott roló
álmosan nyújtózik
ódoni ablakom előtt.
Recsegő tekintete
porrá őrli az alvó perceket,
szendergő pillanatba rejt
minden szellemet,
engem is…
Ha hagyom,
magával húz,
s a délutáni Napom
emléket gyújt
a fehér falakon,
apró foltokba gyűl
a redőnyös szalagon,
de oly magányosan,
oly fájdalmasan,
hogy néki is
szerelmet ígérne
lelkem.
Tura, 2008. október 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csak ölelj <vissza>
S Te csak ölelj, ölelj…
Csak nézd a végtelent,
ahogy ködbe burkol
a képzelet varázsa.
Ölelj szorosan…
Érezd lüktetésem…
Akkor se engedj,
ha éget a szerelem lángja,
mert nélküled jobban fáj
a magány szorítása.
Csak ölelj, ölelj tovább,
hogy eggyé olvasszon
a lélegző lét Veled,
de ne hagyd, hogy
szelíd álmok közt
magam hordjam a képzetet,
mert minden vágyam
egyben a Te vágyad,
hol álmokká formáz meg
puha ágyad.
S Te csak ölelj, ölelj
csak érezd lelkünk táncát,
mit csak szívvel lehet,
mit a szem sem lát.
Ölelj szorosan…
Érezd lüktetésem…
S ne engedj el többé,
fesd valósággá magad
bennem…
Mindörökké…
Veresegyház, 2008. október 24.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Örömmé omlik [18+] <vissza>
Tura, 2008. október 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Viszonzás <vissza>
Most még hideg ráz,
de erős öledben forróság
roppantja lelkem kínjait.
Ha bársonyos kezed
mellemig vetül,
izgalommá fon bennem
minden alázatot,
s én visszafújom
aprónyi leheleted lángját
szép szavaimmal.
Tura, 2008. október 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tempora <vissza>
Jövőmbe engedtem,
mint egy kismadarat.
Tavaszként jött,
s őszként megy majd el.
S ha kérdéseimre
mégis felel,
én boldog leszek!
Zöld erdőmbe többé
nem rejtezem.
Tura, 2008. október 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem leszek… <vissza>
Nem leszek ruhád,
mit szögedről akaszthatsz,
mikor kedved tartja!
Nem leszek az idő
elsoványodott homokóráinak
bőséges bú hatalma!
Újfent nélküled,
nem leszek magány,
megbocsátó, szép szavadba!
Nem várom,
míg leszáll a nap,
s könnyes szemekkel
búcsút int karom
az elszálló fellegeknek.
Nem várom,
míg elönt az alkony,
és vágyakat dob
az elfeledett szív
elsötétült, lét terének.
Nem leszek ruhád!
Nem leszek
eldobható csomagolás
szekrényed mély rejtekében!
Nem leszek megbocsátás!
Nem leszek szelídség
elfoglalt lelked
féltve őrzött szegletében!
Maradj mezítelen…
De nem maradok ruhád!
Nem hagyom,
hogy lelkemben a kín
gátakat törjön át!
Hát maradj mezítelen…
Mert most elbúcsúzom!
Nem hagyom,
hogy bennem a szerelem
így fuldokoljon!
Nem leszek ruhád,
mit szögedről akaszthatsz,
mikor kedved tartja!
Nem leszek az idő
elsoványodott homokóráinak
bőséges bú hatalma!
Újfent nélküled,
nem leszek magány…
Megbocsátó… Szép szavadba…
Veresegyház, 2008. október 29.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szavad <vissza>
Kapkodom magamba
szavad…
Oly jól esik…
Csak figyelek,
csak érzékelek,
s jól tudom,
mások is keresik
mi megnyugtató,
mert egyszerűen
és spontán
okoz bennem
tűrhetetlen
boldogságot.
Veresegyház, 2008. október 30.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha tudnád <vissza>
Lelked most is érzem…
Magam mellett
suhan,
ahogy lépkedem
a rideg kövek között…
Földöntúli csókod
homlokom ráncaira
szökött…
Te már érted,
mit még csak érzek,
fájdalmasan.
Suttogott mécsesek
lángjában
ringatózik
az élet időtlensége,
s szívem melegsége
hozzám vonzza
tiszteletre méltó
közelséged.
Ha tudnád,
hogy szeretlek Téged!
Imát mormoló lázam
csontomig vetül…
Búcsú nélkül mentél el,
s itt hagytál…
Egyedül…
Veresegyház, 2008. október 31.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hontalan <vissza>
Valami eltört,
valami apró szilánkra hullott
kezem, s szívem sebezve
ott folyik
apró kis patakban,
s viszi magával
álmaim.
Bíbor ízében
a keserédes lét
ágyat fon testem köré,
mert a haldoklott,
vággyal teli lázadás
a semmiért született.
Veresegyház, 2008. november 3.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Anyám <vissza>
Anyám…
Illatodba rejtezem,
messzeséget körbeszelő,
féltőn gondoskodó,
végtelen szeretetedbe,
hol megnyugszom,
ha bánatom gyúl,
s lelkedben pihenve,
fájdalmam fakul.
Anyám…
Rózsák nyílnak
minden lépted után.
Minden lázongás,
mi úgy öl, némán,
szerteszóródik
az öreg parkettán,
s Te finoman simogatsz,
halk vigaszoddal.
Anyám…
Boldoggá érett már
minden szavad.
Szelídséged féltve óv,
könnyeket apaszt,
s az én könnyeimet is
jóságod issza fel,
és önzetlen,
sokat bírt teherként,
határtalan ölel…
Veresegyház, 2008. november 4.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Elhagyni vágynám <vissza>
Már oly régóta kísér
s oly rég fogja kezem
a remény hittel teli
lázadása.
Már oly régóta ég
s oly rég fáj
megsebzett szívem
fáradt zokogása,
hogy elhagyni vágynám
az üres nappaloktól
szétesett
sápadt éjszakákat.
Veresegyház, 2008. november 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Egy lázadás koncepciója <vissza>
Modern révület…
Önmagam becsapása,
ha hagyom, hogy kritikád
lelkem bemártsa,
mert mozaikká töröd
rég kapott hitem,
utcára söpröd
bemocskolt szívem!
Kószán röptetett
nevesincs Labda…
Csak is az nyerhet,
aki még marja,
s ha van szerencsém
labdám is lesz…
Jó helyem jó időben
hazugságba tesz!
Mit ér a tanulság,
ha lelketlenné válok?
Majd minden sorstársat
magamért utálok.
Szavaim csépelik
a jövőt előttem.
Nem színlelek semmit!
Maradok töretlen.
Veresegyház, 2008. november 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A hiány diadala <vissza>
Minden nappal előrébb jutsz,
tüdőd levegővel telve…
Végzed, mit kell.
A munka vezet,
s Te teszed
mi helyén való.
Hajt a sok meló…
S ha hátad görbül is,
tartást emel
büszke öntudatod.
És bölccsé vált már
minden gondolatod,
az is, mivel szívem sebezted,
mikor hangos esdeklés között
zuhant feletted
némi kétségbeesés…
Mert szeretni könyörgött bennem
a hiány diadala.
Veresegyház, 2008. november 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A búcsú perce <vissza>
Rád nézek, s magamra,
mennyi kín a szemekben…
S mind mégis hogy rejtjük,
hiszünk, remélünk esztelen.
Rád nézek, s magamra,
bánattá lett már minden szavunk,
pedig akartunk, pedig küzdöttünk,
és most mégis haldoklunk.
Rád nézek, s magamra,
eltiprott az élet bús kegyelme,
adni próbált, mi pedig venni,
mit a lélek úgy vehetne.
Rád nézek, s magamra,
nehéz a búcsú perce…
Mi egykor lángolt bennünk,
ma már csak… hamu leple…
Veresegyház, 2008. november 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Munka után <vissza>
Elköszön lassan az asztal,
s a gép…
Búcsút mond
a halomnyi papírhalmaz.
Ma már nem húz tovább
a munka mámora.
Sötét van, csak halvány léptű
lámpa szendereg
a magaslott terekben,
fáradt magányodban
éhed oldja gondodat,
csak rá gondolsz
kiért álmod adtad.
Fehér bögréd előtted,
múlttá szövi kába jóságod
a szomj…
Innád,
Csordultig…
Minden csókját
ajkadra kívánod,
s míg kortyát iszod
kihűlt teádnak,
szívedben vad szavak
remegnek.
Veresegyház, 2008. november 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Padon <vissza>
Széttárt combjaim között
úgy siklott a pad,
mint barna szemed ragyogása
a szürke terek mögött.
S valami forróság
abba a két szívbe szökött
mosollyal, mosollyal.
Veresegyház, 2008. november 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem tudhatom… <vissza>
Nem tudhatom,
mit hoz a holnap,
milyen érzéseket,
lelkem az út
hosszú ösvényein
hová érkezik meg,
Nem tudhatom,
ha eljön a holnap,
s újra szemedbe nézek,
érzem-e majd
úgy és teljesen,
mit a szív akkor érzett.
Nem tudhatom,
hová vezet a sors,
új eszméiben léphetem-e,
adhatod-e szívemnek
a boldogságot,
miből mindig csak kérne.
Nem tudhatom,
benned mi a jövő
megálmodott víg csodája…
Csak azt tudhatom,
figyelmemmé miért válsz,
nekem miért szép szíved dobbanása.
Veresegyház, 2008. november 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mosolyokért <vissza>
Ha elfogynak a szavak,
s oly sután kutatnak
az eltűnt értelmek,
ha csak csend marad,
s bennünk örvényként halad
s cikázó fény,
akkor…
Kérdésben válasz cseng,
lelkünkben is elmereng
minden gondolat…
Hogyan gyűjtöttük
a mosolyokat…
Veresegyház, 2008. november 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Lépek <vissza>
Látnom kell a sóvár hangok színeit,
éreznem a jövő halovány fényeit
abban a merengett reményben,
melyben szavad csak hív…
Egyre hív…
Tudnom kell, miért küzd a lét,
miért kínoz a szüntelenül szép
vágyakozás…
Hiányba rejti magát minden szó,
mi ajkadról szelíden való…
Csendesen,
s oly lelkesen küzd
felém, egyre felém…
Szememben könny tisztítja múltam,
rég elvesztett utam
adod,
s csak lépek, lépek…
Eléd…
Veresegyház, 2008. november 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: (S) írás kínjaiban <vissza>
Kint zaj,
bent álom.
Valóra váltom
szádon,
mit nem bánok.
Lazává válok,
Érted…
A perc mínuszaiban.
Veresegyház, 2008. november 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Lásd meg a napot <vissza>
Eszmélj fel Te fáradhatatlan!
Felszálltak már a ködök előled,
arcodra száradt könnyeid
múlt poraiba süppedtek előtted.
Búcsút intenek feletted
a keserűen szomorú napok.
Kelj fel a porból, kérlek…
S lásd meg a napot!
Veresegyház, 2008. november 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Gyógyulunk <vissza>
Mosolyba szőtt a féltés…
Egekké tárta szárnyait
minden szívdobbanás,
és mi hagytuk,
jövőnkké had váljon,
mi más.
Szemünk előtt télben a nyár…
Vártunk,
éreztük mi már,
milyen a gyötrelem.
Éreztük…
Milyen a szánalom,
a fáj.
Elapadt szavak mögött
a megnyugvás lebeg…
Forrón lüktető kezek
érintenek,
gyengédségbe mártózott
rózsaillatú sebek…
Gyógyulunk…
Veresegyház, 2008. november 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Adom <vissza>
S ha kezemre hajtod
arcodat,
mélázó tekinteteddé
válok majd.
Szemed tükrében
fürdetem
minden mosolyomat.
Lágyan ringatózó
mélységes utamban
majd szeretni vágylak,
míg lehet
haza várlak,
zajtalan szívembe
rabtalanul zárlak.
S csak adom,
mit kérsz,
csendes hajnalokat…
Gyengéd ujjaim között
a legszebb álmaidat.
Veresegyház, 2008. november 18.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Vágyom arra <vissza>
Kezem úgy pihent
kezedben,
mintha öröktől
adtad volna
a pillanatot,
bennem maradt
minden érzésed,
minden mozdulatod…
Remegő ujjaid
gyengéden érintették
lelkem magányos tereit,
így vetkőzted le rólam
szívem nehéz terheit
halk szavaddal…
Öled közt lelked óvott
szerelmes hatalommal.
Vágytam, s vágyom Rád,
mert Együtt szemünkben
a szelíd valóság
mindenné teljesedett…
Vágyom arra,
hogy e világtól oly messze
míg élek…
Szeresselek…
Veresegyház, 2008. november 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Áramlás <vissza>
Forró öledbe burkol
az ágy meghitt áramlása,
s féltő kezed
lassú vágyként simogat,
lelkemben
a messzi hangok
mind Feléd játszanak…
Összefűznek,
egymásba rejtenek
ringatott perceink,
eufória… leheletnyi világ…
ébren álmodás…
Most írjuk
vérrel és szavakkal
emlékeink…
Veresegyház, 2008. december 1.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Légy(OTT) <vissza>
Furcsa lég ölel…
Szinte elveszek,
ha rám hajolsz,
s kába semmivé zavar
fennkölt nyugalmunk
légyottja.
Ébredésbe mártózom
általad…
Rebbenő tekintetünk
össze-össze csattan,
elveszni hív a kéj
ágytéri jelenetébe.
S e furcsa kötelék
mikéntjében
mezítelen, csupasz bőrödön
felszaladt ujjaim
erőtlen,
sima mozdulatokkal
köszönik meg
minden értem adott
szerelmed.
Veresegyház, 2008. december 1-2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szabadságolás előtt <vissza>
Lüktet idebent a fájdalom
csalódás kúszik le
néma torkomon.
Felgyorsult ritmus…
Csend…
Légszomj…
Túl magas a mércém,
pedig annyira remélném…
Szenvedéssé káromolt önfeláldozás
a lét…
Némi szabadságolás
a semmire…
Halottként tűri lelkem
fennkölt lázadását,
a miértekre adom a választ
szívesen…
S nézem hatását lelkesen…
Mégis rémes az,
hogy egyedül maradtam.
Veresegyház, 2008. december 5.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csordultig <vissza>
Lelkemben nyitod
hangjaim,
vággyá nőnek napjaim
érted,
s érzed
miként a szív
egyszerre dobban
féltéssel,
küzdve lobban
éltető tüzében,
hogy adni tudjon,
s akarjon…
csordultig.
Veresegyház, 2008. december 11.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Éterben <vissza>
Kibillent
pörög-pörög az éterben
közted, s köztem
a szerelem…
Néha meg-megáll
körénk fonódik
álmokban ringat
s csak arra vár
hogy bennünk
megnyugodhasson.
Veresegyház, 2008. december 11.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megérzem… <vissza>
Megérzem,
lelkedben hogy hullámzik
a féltés,
s vele együtt minden érzés,
mely lélegzetedbe búvik,
beléd karolva
veled játszik
önzetlenül.
Megérzem,
mikor szelíd jóságod
rendíthetetlen,
s mosollyá olvaszt bennem
minden rajzolt bánatot,
ott legbelül
megérzem
minden akaratod.
Megérzem,
lelked erős hitét,
mi mögötted van,
Isten bő kegyelmét.
Megérezlek…
A szív nem tévedhet…
Megérzem
a leomló falak mögött
féltő szerelmedet.
Veresegyház, 2008. december 11.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tartás <vissza>
Tartás…
Érzed, hogy kínoz?
Minden cseppjében
erő csordul.
Szinte fáj…
Lelked tépi…
Csak hagyná
átlépni
a fájdalom küszöbét!
Veresegyház, 2008. december 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Elengedett <vissza>
Büszkeség szivárog
lelkemben…
Már nem inog bennem
a kétségbeesés,
Jobbra dőlt!
Lerombolta magas tornyát
a múltnak,
s mégsem fáj…
Elengedett a gúny hatalma.
Kóstolgatom…
Lassan megszokom,
hogy a lét mindig is
szebb volt.
Veresegyház, 2008. december 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Formálódás <vissza>
Erőt gyűjtesz belém…
Kezed közt tartod
lelkem valóságait.
Felépítesz…
Minden pontomba
sejted ülteted.
Képedre formálsz,
saját akaratodra.
Átalakultam…
Enyém lett
minden szegleted:
A jó és a rossz,
az elnyűtt és az elnyűhetetlen
mentális gazdagság.
Veresegyház. 2008. december 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Engedd <vissza>
Csak egy szemhunyás
öröklétnyi tér
csak egy villanás
s a lélek körbe ér.
Faggyá dermedt bennem
a vajúdó szánalom,
csontig hatol a kín
az üresség, a fájdalom.
Azt mondta:
- Gyere…
Fogd meg a kezem!
Nem fog fájni
csak kicsit hideg lesz…
Nem szeretem a hideget!
Álmomban már sokszor rám tört…
Csak egy utolsó szusszanás,
kába eleme a sötétnek,
valahogy mindig tudtam
mily félelmeim kísérnek,
alaptalan…
A végén a fény…
Mi bennem is volt,
meg a remény
mindenek felett.
De az ember ostoba!
Nem tudja, hogy a kín
véres hatalma
csak néki édes…
Az időm meg véges.
Halkulok…
Kit érdekel a szívem?!
Az ezer ereimben lüktető pillanat,
az utolsó hangulat, lehelet…
S az ágyad
nélkülem veted meg.
Kínlódva, tipródva
saját gondodban fuldokolva,
mert ezzé tétetett…
Megfolyt a levegő,
lélegezni sincs erő.
Minek…?
Kevéssé vált már a gőg,
a demagóg ítélet
az lelkemben hiába sző
hangokat,
s Te hiába ígéred,
hogy más lesz…
Nem lesz!
Mert…
Alázattá nőttél földi javad előtt,
lelkünk tornya pedig ledőlt
s nehéz törmelékké omolva
fájsz…
S az egyszarvú halál
most értem vihog.
Karmaival tép, húz,
parázna bűnné avanzsál.
A test hiába zokog…
Ott porlad el
vele együtt,
s lehet boldog,
hogy kegyeibe fogadta
kibírhatatlanul.
Szánalmas!
De te ISTENEM,
Te lélekké emeltél mindig!
Engedd meg,
hogy öled közt altassam
megmaradt álmaim.
Kérlek…
Engedd…
Örökre lezárni
szótlan ajkaim.
Veresegyház, 2008. december 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mikor átöleltél… <vissza>
(válaszvers Balázs László: Ha majd átölelsz… c. versére)
Mikor átöleltél,
s én átöleltelek...
Saját világunk terében,
az idő megállt szegletében
a meghittség
testünk köré ívelte
az örök perceket,
és szemünkben
életnyi boldogság született,
a magánytól
kezed kezembe vezetett,
s halkan suttogta a szív,
mit akkor megengedett:
a remény mögött nyíló
lángoló szerelmeket.
Veresegyház, 2008. december 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A fenyőfa körül <vissza>
Lélegzeted lassú ritmusában
csenddé születsz,
gyertyák hamvas lángja
szemed tükrébe csalja
a magány könnyeit.
Ünnepelsz…
s közben a fájdalom fojtja
meghittnek hazudott
álmaid.
Most nincs visszaút…
Csak előre…
Csak most van…
Mit választottál
az hallgatag súlyként
égeti szíved,
nem ezt érdemelted,
pedig kértél,
s kaphattál volna.
Vágyaid ködébe rejtőzködsz,
átvészelni a lázas fényeket
hogyan is tudnád?
Hisz az a másik is
ünnepel… nélküled…
Szemébe gyűjti
a néma könnyeket
s némi gyermeki kacaj mögé
rejti kegyetlenül.
Lélegzeted lassú csendbe zuhan…
Mi kincsed van
ott őrzöd legbelül…
S mi fáj, az néha lecsendesül.
És zubogott béklyóját veti
talpalatnyi földedre a szív,
mert a külön, eggyé válik majd,
s közös gondolatra hív
s fenyőfa körül.
Tura, 2008. december 20.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ott és akkor <vissza>
Kinyílt ajakkal csókoltad
nyakam lüktető lázait,
s mögöttem kezed
mindannyiszor
melleimre festette vágyait,
ahányszor kívántad.
Hullámzó testem
szabaddá tetted,
szinte könyörgő vággyá
feledted a perceket,
és burjánzott öleléssé szédült
a valóság minden gyönyöre…
A csókok
szapora lélegzete
még éhesebbé tett,
amikor testünk, s lelkünk
ott és akkor
egymásba rejtezett.
Veresegyház, 2008. december 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Rózsák mögött <vissza>
Rózsák mögé rejtem
arcomat…
A félelem most kevés,
már messze hagytam
körbejárt utamat,
s gondolatban
zöld gyepen lépkedem.
Fölötte a Menny…
Ó én Istenem…
Szabad-e így?
Kétség morzsolja lelkem…
Félek, elveszítelek!
Mi rajtam múlik,
múlhat Rajtad is.
Az önzetlenség úgyis
karjaidba visz,
ahányszor engeded.
S Te hagyod-e majd,
hogy kövesselek?
Kéred-e majd tőlem,
hogy éltem végéig
szeresselek…?
Veresegyház, 2008. december 22. |
|
|
|