|
|
|
 |
|
|
A 7TORONY KORSZAKA 2009. évben írt versek Válóczy Szilvia: Tövisek <vissza>
Olyanok vagyunk,
mint a rózsatövisek...
Összecsattant tüskéinkkel
ölelkezünk,
s nem hagyjuk,
hogy hajtásainkat ketté bontsa
a kegyetlen idő,
mert sohasem késő
virágot bontani,
ahhoz tavasz sem kell,
ha a szívet örök nyár uralja.
Veresegyház, 2009. január 5. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elvagyok <vissza>
(Poet találkozó alatt)
Fáradt cigaretta füst kering
s én elvagyok...
Homlokom ráncaira ült
a kétségbeesés.
Te nem vagy itt.
Úgy vártalak...
Magam előtt láttalak,
mint akkor.
S most nyüzsgő magányom
érzem,
A lét túl öreg...
Hiányod úgy remeg
idebent...
Budapest, január 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szemedben <vissza>
Megtaláltam
saját hajóm tengerét
két szemedben,
áthatóan és mélyen
tündöklik ott a nap,
s ha boldog csillogása
lelkembe csap
kristály varázsa,
erdőnyi pompája,
szerényen utadra visz,
hol még maradnék, hisz
legszentebb titkaid őrzi,
ott... oly jó időzni...
tükrében... határtalan...
Veresegyház, 2009. január 8. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Olvastalak <vissza>
A reggeli pontból
akkora lyuk lett
hogy beleestem.
elsötétült minden...
A szemem se rebben,
mikor rájövök,
hiába kértem...
ugyanazt kaptam,
mit érdemlek.
de odafent a nagyok
tévednek,
ha azt hiszik,
hagyom!
Te úgy is tudod,
mi a bajom...
folyton
miért szenvedek...
Veresegyház, 2009. január 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mondd! <vissza>
Széles ágyadra a nap sem süt,
mert nem hagyod.
hiába puha vánkosod,
magadba fordul a csend,
és rátartiságában messze vész.
kába álmaid
szemed előtt hagyod,
de mi végre,
ha azok soh'sem maradnak?
mindig elindulsz az úton,
s túlabb jutsz a túlon,
hol lépteid lassulnak,
s fájni kezd a tér,
mert kishitű börtönödbe csal
a szent mívű remény.
De mondd!
Mikén csókol újra s újra
hiú nappalod,
ha reá hagyod,
és mellette ballagsz
oly szerényen?
Veresegyház, 2009. január 11. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Köbnyi térben <vissza>
Hasít a csend,
köbnyi térben feszül
fuldokló mellkasom,
s csak hallgatom
a némaság dobbanó hangjait,
ízlelem a fájdalom
mérgező kortyait.
Közben látom a jelent,
a bánatot itt a szívekben.
Hangom szivárgó suttogása
oly kietlen.
Szavaid mormolom:
„Egy ölelésnyi térben...”
Most is elvesznék,
öled köz egészen.
Veresegyház, 2009. január 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Akkor kaptuk <vissza>
Mikor sors könyvébe írt
a Mindenható,
s letisztult tudatunk elé tárta
megsebzett álmait,
akkor kaptuk egymást
s fogadtunk évnek fordulóján
egymásnyi életet, szebbet,
halandóbbat az erkölcs téziseiben,
és megannyi tiszteletet
a szerelem mellé,
mely felemelt akkor is
mikor hiánytól küszködött
lázba vert kínlódásunk.
Akkor kaptuk egymást
és soha többször,
csak úgy és annyira
mint egy éhes lélek kíván.
Látomásban sem bíztunk,
vad csatákban sem,
csak az önzetlen tisztaságban,
abban az igazságban,
mit örökül kaptunk
ezer, s még egy valóságként,
mert híján sem voltunk
egymás gazdagságának,
sem akkor, sem most.
És boldoggá tétetett
az ÉG is általunk,
megannyi mosolyba fulladt
keresetlen, de mégis kapott vágyakért.
Hűséggé tömörült világot adtunk
önmagunknak,
s ezáltal a világ bajának is,
míg ebben a lételemben
másoktól oly merészebben
lépdeltünk a talpunk alatt vert
hideg köveken,
közben dúdoltunk,
ahogyan csak lehetséges.
Mikor sors könyvébe írt
a Mindenható,
már elfogadtuk,
mit ránk szabott a lét,
és furcsa kőhatalmak borultak le
fázós lábaink elé,
mert megvívták már lépteink
az elfáradt harcokat,
és pihenni vágytunk
ölelésnyi terekbe burkolódzva,
így ontottuk szomjas ajkainkat,
így védtük ez kiváltságunk
búzakék virágait.
Tura, 2009. január 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Harieltől <vissza>
Kérlek, Angyalom...
Vigyázz Reá!
Rám most nem kell...
Jól vagyok!
Semmi nem érhet,
ugye megérted,
hogy ezt kérem?
Vigyázz Reá!
Csak Ő Reá...
Mert oltalmadra vágy.
Ha nem is érti,
s nem is kéri,
szívem kíséri
nap, mint nap.
Harcba száll saját magával,
ha lelke erőre kap
általad...
Ezért vigyázz Reá,
kérlek...
Én... Mindig remélek...
S tudom, ha kérek,
mindig megkapom.
Veresegyház, 2009. január 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Erdőddé válok <vissza>
Mögöttem vonaglik a csend,
éhes ujjaid bőrömbe égnek,
nincs eleje a végnek,
s vége sincs...
Végtelen utakra térnek
csókjaid...
Gyengéden sodródnak
rám feszült karjaid,
combjaimba ékelődsz,
forrongva dőlsz lágy habjaimba.
Elcsuklott hangjaidra
legszebb énekem hevül,
erdőddé válok,
lelkeddé,
vágyaddá… ott... legbelül...
Veresegyház, január 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hullámzás <vissza>
Vággyá jajdult hangod
halk ritmusában,
félelem mocorgott,
de erővé kovácsolt
az izgalmas szerelem.
Kéjjé lovagolt a lét,
burjánzó percekbe húzott
oly féktelen,
s bennem a lendület
fáradhatatlanul
vitte, csak vitte
esztelen,
a lobogást...
A lázzá simult,
egymásba markolt hullámzást.
Veresegyház, 2009. január 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kába délután <vissza>
Teherbe márt a kába délután,
úgy féltem, s félek is…
Sas szemek bírálnak óhatatlanul,
azt sem tudják, lelkem hová visz.
Hiszek, mert hinni kell,
élek is még, azt hiszem…
Néha meghal reménynyi lelkem,
ha szavadnak csak bús szavam viszem.
S ha lázba fordul a test,
mert önmagában semmi, kevés,
titokban, csend-imát magasztal
feles ábrándokba vész.
Teherbe márt a kába délután,
úgy féltem, s félek is…
Visszavár búsulni lázas életem,
mely Benned oly szakadatlan hisz.
Veresegyház, 2009. január 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mindig kell <vissza>
(Balázs László költőnek)
Hallgasd a vad hullámok
megszelídült táncát,
nézd a part menti fák levelének
fáradt suttogását...
Lehullnak azok mind,
ahogy a nap is búcsút int
lágy vizű kékjének,
és áldoz a holnap
fáradhatatlan erejének.
De újra kél majd...
Mindig...
Akár hű szívekben az érzés,
kell, mindig kell
a csendes megértés,
s mikor a hit végül
bús lelkedbe tér,
lásd majd, lásd,
hogy fájdalmad elé
vigaszod, s reményed ér.
Veresegyház, 2009. január 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem tudja az ember <vissza>
Most még nem tudja az ember
mit tesz,
belső fájdalmát,
kire vetíti,
s hogyan is viseli
a lemondott boldogságot,
és minden másságot,
mit akkor maga mögött hagyott,
mert az idő, lelkébe fagyott
kíméletlenül…
S nem találja, hol a haza,
hol a szabadság.
Veresegyház, 2009. január 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ringatlak <vissza>
Ringatlak, ringatlak,
akár falevelet a szél,
mikor táncába hívja,
s remél, hogy ő lesz a párja,
ringatlak, ringatlak…
Ringatlak, ringatlak,
akár csillagot az éj,
mikor magába rejti
s fél, szívébe mélyen zárja,
ringatlak, ringatlak…
Veresegyház, 2009. január 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Most leveszem Rólad… <vissza>
Most leveszem Rólad
minden fájdalmad…
Kérlek, álmodd tovább álmodat,
csak egy csendnyi suttogásig,
s én kifulladásig
harcolom harcodat,
míg kell, s míg Isten
megbocsát…
Amiért kértelek, s kaptalak.
Veresegyház, 2009. január 21. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hajnalban <vissza>
(sorozat)
(Hajnalban)
Nyugodtan nézlek…
Hajnallá ült a képzet
két szememben,
megértéssé váltam
ebben a szerelemben,
s eggyé Veled,
ahogyan csak lehet,
testestül, lelkestül…
(Hajnalban 2)
Annyi átok gördült
síró lelkeinkre,
s annyi fájdalom…
mit követtünk utunkon
az rendülne rég.
Most lázzá tép
a pillanat,
álom ringatja arcodat,
s én félek…
tán remélni is vétek
egymagamban.
(Hajnalban 3.)
Néha kicsordul az a sok só,
s utat tör,
bőröm szárítja,
vagy csak az időét,
és megannyi emlékét
hű szívünknek.
S az alkonyok csak megülnek
az éjszaka előtt,
majd hajnallá szelídülnek,
válaszra várva:
Vajon lesz-e majd,
mikor egymásra bont
a nappal,
s úgy vígasztal,
teljesült reménybe zárva?
(Hajnalban 4.)
Talán tévedek,
ha azt hiszem,
eljő majd a reggel,
s én úgy kelek fel
Melletted,
mint az életed,
sósan, s édesen leszek
kit féltened kell
szeretve értened,
minden gondban,
s békességben.
Talán tévedek…
(Hajnalban 5.)
De azt,
nem tudja elvenni senki.
Azt az egyet,
mely belülről fakad.
s jó ideje érzi már a szív,
hogy nélküle megszakad,
élnie sem kell…
ha egyedül marad.
(Hajnalban 6.)
Most álom vetül két szemedre,
s enyémre könny,
magunkat siratom.
Nincs közöny,
míg Téged édesen andalít
a nyugalom tézise,
s bennem szorongás rombol,
és nem akarja tudni se,
a kezdetek végét.
Most álom simogatja arcod,
helyettem.
Lágyan álmodod kettőnk életét,
egy kis valóság kéne még…
Egy Benned,
s egy bennem…
Ha reggel felkelt az ég,
tudjuk, hogy minden,
mi volt, s lesz
csak a miénk.
Veresegyház, 2009. január 21. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Maradnék még <vissza>
Lassan kattog a HÉV,
s annyira maradnék még
két szemedben,
búgó zajból szöknek
gondolataim,
s Veled maradnak hangjaim
ha leszállsz is,
benned visszhangzom majd,
mert szerelmem szerelmedbe visz.
Veresegyház, 2009. január 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Közös faktorok <vissza>
Élünk,
mint férfi és nő
egy bolygón,
s látjuk, minő
kavalkád az életünk,
a világból se kérünk,
ha nincsenek közös alkonyok,
hangolsz és én hangolok.
Néha temetünk…
Néha örülünk,
mert van demokrácia is,
de nem túl könnyű,
ha utcára visz
a jó szándék.
S ha őszül a halánték,
az bölcsességgel vegyül,
oly kegyetlenül,
mit érteni igen nehéz…
De szemével Isten is lenéz
a világra,
s látja, hogyan élünk…
Küzdve hogyan békélünk
a magánnyal,
ahogy a tenger az apállyal:
néha szégyenkezve,
néha örvendezve,
de mégis
küzdünk tovább.
Veresegyház, 2009. január 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha az Angyal… <vissza>
Ha az Angyal földet ér,
remeghet a köd, s a tér,
minden szív tovább remél,
mert föld, s az ég egybe kél.
Veresegyház, 2009. január 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ma különös az éj… <vissza>
Ma különös az éj,
szebben ragyog a sötét tér
minden csillaga,
s pontosan tudom hová térsz haza.
Szívembe…
Szépek álmaid…
Fáradt nyugodtságaid
könnyeimben alszanak,
az élet hibái nem haragszanak
ránk…
Mert ma különös az éj…
benned, s bennem ott a kéj,
a teljesség feltétlen lázában,
és szomjas ajkaink vágyában
hiszünk…
Éltet az élet, nem hagy magára…
Ha néha a mérleg ága
nem javunkra dől,
a fájdalom úgy sem öl
végleg…
Mert ma különös az éj…
Mégis boldogságot mér,
lelkünkben nyíló lágyságot,
és láttunk már néhány bolondságot
önmagunkban…
Érezzük a világban azt is,
mi nehézségekbe visz,
de minden nap új reményt ölel,
s van kérdés, melyre senki sem felel
helyettünk…
Mert MA különös az éj…
Ennyire talán sosem volt ledér…
Ragaszkodva örömmé vázolt
minden magányos pillanatot
körülöttünk…
Veresegyház, 2009. január 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Sötétedésig <vissza>
(Egy tánc emlékére)
Megünnepeltek az Angyalok,
csak nézték hogyan kering
köröttünk a világ,
szívünk hogyan nyílik
a megsebzett életen át.
Megünnepeltek az Angyalok,
oly nagyon még
nem szorított öl,
oly erősen még
nem izzott ököl
az igazságra,
s a lendület,
a magányból szökő révület
lassú táncba kezdett,
a gondolat elmetszett
minden tisztátalan szót,
csendbe borult a holt
tér, s benne együtt dobbant
lélegzetünk.
Megünnepeltek az Angyalok…
Elégedett valóság pihent,
fáradt szemeink ráncain
a lélek
örök dallamával adott erőt,
lépve jártuk a jövőt,
sötétedésig.
Budapest, 2009. február 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Magamra hagytál <vissza>
Nem jól kértem,
nem kértem eléggé.
A sors azt tette,
mit tennie kellett,
mi pedig elmentünk
egymás mellett
szótlanul…
Átkozott szív!
Miért nem vagy elég?
Miért kell úgy fájnod,
ha nincs már, ki véd
a gondoktól,
a fájdalmaktól,
a világtól…
Milyen út ez?
Hová vezet?
Hová lett a hitem?
Hol a kezed…
…Istenem?!
Magamra hagytál…
Tenyereden…
Veresegyház, 2009. február 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Saját hiteddel <vissza>
Ott kellett lennem,
amikor kérted.
Az Angyalok ígértek,
s én csak mentem,
lelked kerestem,
hogy ölembe hajthasd
elfáradt tested.
Saját hiteddel
kértél, s vártad elested,
de nem jött…
Csak én…
Magával hozott a remény
két szemedbe,
s könnyeid törölve,
fájdalmad
én ittam fel.
Veresegyház, 2009. február 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Búcsúzni kell <vissza>
Elvesztettelek,
ahogyan az alkony a napot,
mikor tovatűnő szép látomása
a fennkölt horizont mögé búvik,
s kába kívánságom
ereimben hiába úszik,
ha végül testemben tűnik el,
mert újra csak búcsúzni kell,
s menni, menni láthatatlan utakon.
Veresegyház, 2009. február 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kötelék <vissza>
Oly lassan telik Nélküled
minden perc,
dobogó szívem
magányba fagy,
nincs most erőm
ez ellen küzdeni,
magához szorított már
a hangtalan csend.
Tartod Magad…
Úgy gyűlölöm ezt!
Már előre megírom
minden gondolatod,
s aztán mondhatod
mennyire nehéz megértened,
s elfogadnod,
hogy Isten odaadott
neked.
Nem kérem, hogy szeress,
nem kérek semmit!
Nem kérem, hogy megérts,
az oly lehetetlen…
És ne törődj azzal,
ha Angyal köntösöm
együtt ragyog a Nappal.
Nem vakíthat meg,
hisz Te kelted a reggelt,
s árnyékod húzza feszületét
a magába forduló éjszakára.
Csapzott lelkem magánya
lábaid előtt térdepel,
mert a kötelék úgy szorít,
nem enged el
sohasem.
Veresegyház, 2009. február 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lassan elfelejtesz <vissza>
S lassan elfelejtesz majd…
Homályossá válik Benned
minden szép pillanat,
és az a kevés,
mi megmarad,
szíved egy távoli szegletébe
bújik,
szomorúságom elől
nap fényével hajlik majd
a tavaszi égen,
s már megnyugodsz régen,
míg lelkemben
ott küzd még a gondolat,
hogy többé
nem hallom hangodat,
s nem látlak majd
ezernyi csodádban.
Veresegyház, 2009. február 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Síron túl <vissza>
Ha elér Hozzád a hír,
hogy nem leszek már,
kérlek, ne sírj.
Arcodon a hamvas pír lobogjon,
s ne érezd, hogy oly monoton
az élet.
Élj szabadon,
ahogyan azt kérted!
És én… én…
Szeretve szeretlek
a síron túl is Téged.
Veresegyház, 2009. február 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem kell <vissza>
Nem kell azt tenned,
amit nem akarsz…
S ha szemed elé takarsz,
ha magadba rejtesz,
el talán sosem felejtesz,
két szemed szikrájának
fénytelen eleme maradok,
az az emlék,
az a haldoklott
lélek.
Veresegyház, 2009. február 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elveszett már <vissza>
Vigaszt kell nyújtanod,
de most annyira nehéz…
Körötted tanácsként jár a gondolat,
fényed vissza nem nézhet,
erőd keresed, s Önmagad,
de az valahol félúton elakadt
és hiába emlékezel…
Elvesztetted már minden szavad.
Fejed párnádra hajtod,
sötét álmában kószál már
megfáradt arcod,
szomorú az éj leple,
s áldva pihen Helyetted az éjszaka,
mert megsebzett szíved többé
a nagy rengetegből
nem talál haza.
Erdővé olvadt lelked sűrűjében
ott zokog a fájdalom,
és tested lassan széttépi
az önző szánalom,
s most vigaszt kell nyújtanod,
mely annyira nehéz,
mert nem simogat többé,
az a megnyugtató, lágy kéz.
Veresegyház, 2009. február 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Esti tavaknál <vissza>
Nem találom most helyem,
őrült csend szorít…
Eltékozolt perceimben
reménytelenség temet,
s a kegyetlen idő.
Hangtalan ringat a lét,
köd öleli esti tavaim,
összegyűjtött szavak közt
emlékké omlasztanak
a jajveszékelt jelenek.
Lentebb víz csobog…
Tisztára mossa felettem
a múlt igazságait,
s lelkem fájdalmát issza
úttalan utadon.
Veresegyház, 2009. február 5. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Harangok <vissza>
Némán járt utcák,
a fény sem boldogít.
Ordítva üzen a szív:
Miért adtál ennyi kínt?
Istenem…
Szólnak a harangok,
magányba űz a félelem.
Hitté csorog az ég,
ellened is vétettem
Istenem…
Messzi sarkon ott kuporog
a nem várt kétkedés,
teherként vonaglik a csend
átölel a szenvedés
Istenem…
Belém tört reményem
most halkan eltemet,
búcsúzik a nap is,
elhagyott engemet…
Istenem…
Veresegyház, 2009. február 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Körök <vissza>
(gyűrű helyett)
Kört rajzolsz ujjamra,
lágyan simogatod
a tenyeredhez mért igazságot.
Belém festetted már
a közös jövőt,
és minden álmod.
Tura, 2009. február 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hasadás <vissza>
Süket az ég, süket a föld,
süket az egész halhatatlanság…
Hiába ordítottam szavam az égre,
csendem megmaradt.
Kiszakadt belőlem
néhány hallgatag kétségbeesés,
de ez még nem temetés,
csak kárhozat.
Szívem végrendelete.
Már magánnyá érett
az összes szenvedésem.
Megütköztem a halállal is,
de győzelmem diadalt adott
a part menti fáknak.
Hallotok?
Nem kell szánni!
Hagyjatok békén!
Veresegyház, 2009. február 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elvitted magaddal <vissza>
Rettegek…
Megannyi harc dúl lelkemben,
s mind egy irányba vész.
Lelkembe tiport vallomásba néz
az éjszaka.
Kérnem kellett volna jobban,
sokkal jobban,
hogy hozzám térj haza…
De elvitted magaddal
Az életem.
Veresegyház, 2009. február 12. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Valentinra <vissza>
Végtelenné vonta magát
az áhítatos szerénység,
vágyakban ébredt csodádban
minden, ami vagy, ajándék.
Kulcsolt kezeid szorítom,
nem fog a kor a szíveken,
megleltük már, ki boldogít,
s ki elkísér egy életen.
Veresegyház, 2009. február 14. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem én <vissza>
Megőrzöd-e majd a kibomló hajnalt,
ha még álmos voltodban
más mellett ébreszt fel?
Emlékeidből előtör-e majd a lélek,
ha szenvedni bírsz torz magányodban?
Sínek közt lépkedem…
Itt már nem én döntök.
Veresegyház, 2009. február 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szeretkezés után <vissza>
A révületbe font TEST
izzásig feszült orgánummá lép,
mikor a pontnak tetejére hág,
és csorgó lázába hevül
diadalnyi menetként.
Majd kába csendbe dobja
kitikkadt vágyait,
és menekülni indul
magasztos nyugalma felé.
Veresegyház, 2009. február 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Valamiért <vissza>
Megkésett tetteink ott ülnek
a kikövezett utcák lépteiben,
és én irányod viszem.
Olyasmire hagyatkozom,
mi bennem már ősidők óta él.
Magamban hordozom tested árnyait,
és minden fáradtságaid,
mely szükség nyomorúságától fél.
Kell, hogy értsd…
Nélküled meghalok!
Életnyi erő VAGY bennem,
nem kell többet tennem,
ha döntésnyi jogodba érsz.
Értsd meg…
Hiányra, valami a megoldás.
Veresegyház, 2009. február 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Dobj el <vissza>
…mindent …
és gyere!
Ágyamban várlak
meztelen lélekkel.
Sóvárgó énemben
buja élet kel,
ha testedre gondolok.
Szerény álmodban az éj
én vagyok.
Éhes szívemből
úgy adok,
mint egy koldus.
Tisztán és őszintén.
Veresegyház, 2009. február 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Cserbenhagyásos baleset <vissza>
Ez az utolsó utam…
Vesztettem.
Szép szavak voltak,
oda hívtak, az örökkévalóságba.
És én menni akartam,
meg élni.
Elhúzták a nótámat,
minden szívbe vetett hitem
eltékozolták.
És most furcsa űr vesz körül.
Fojtogat,
de jól érzi magát.
Még meg kell tennem ezt-azt,
még számítanak rám,
de már nem sokáig.
Utána összehúzom magam,
és elbúcsúzom.
Nem tudok többet nyelni.
Kiszáradt a torkom.
Fel talán sosem fogod,
mit tettél…
Veresegyház, 2009. február 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Romok közt <vissza>
Az utolsó reményem hurcolom.
Hideg szél leng a tar fák közt.
Egyet átölelek,
lelkévé válok,
erőt ad nekem.
S ahogy a nap süt
árnyékomba fonódik
a szerelem mámora.
Oly jó volt, akkor…
Úgy akartam…
De nem elég a kín,
még többet akar:
eltaposni.
Könnyekben ázik a tudat,
a „lehetett volna” érzése…
Oly nehéz most.
Zizzenő ágak kísérte utak…
Lélegző zöld pázsit…
De itt, bent… a romok közt…
Valami elveszni vágyik.
Veresegyház, 2009. március 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hála <vissza>
Megfolyt a csend,
levegőtlen tüdőm
homályban lélegez.
Valamikor szeretni tanultam,
de most sírt ások könnyeimhez.
Mély az árok,
mit tenyerembe vájok
az elűzött vétkekért,
s közben
imában köszönöm Istennek,
hogy szeretve véd.
Veresegyház, 2009. március 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tudom, mi vár <vissza>
Próbálom megérteni,
mit nem lehet…
Zörgő gondjaid közt
rám, tudom, mi vár:
felém tett lépés helyett,
a szánalom jár
majd fájdalmas utat,
s elűzi majd
minden boldogságomat.
Veresegyház, 2009. március 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ohne dich <vissza>
(Nélküled)
Eltűnni, mondd hová lehet?!
Gondjaim lázongva fojtnak,
s nem hagynak teret
szabad lélegzetembe folynak.
Vádló lázak éteri rabja vagyok,
elhordott már a szél,
kapaszkodni sem tudok,
két karod semmibe mér.
Úgy féltem, s félek is,
önmagába gyűr a hangtalan lét,
sodorni visz, eltemetni vár,
végtelenné szór,
akár a halál.
Veresegyház, 2009. március 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Római szerelem <vissza>
Lábam alatt a büszke hab
megállíthatatlan háborog.
Kavicsok millióit mossa partra
s görgetve úgy zokog,
akár a múlt hangja,
mely csendem zavarta
és minden hű reményt.
Lelkem kába harca
Még küzd, erőtlenül…
Kerek kövem szorongva ül
két kezemben,
másik fele ott a parti úton
ökölbe formált tenyeredben.
Veresegyház, 2009. március 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Virágoskert <vissza>
Az, amit akkor vetettünk,
Isten kertjében most virágzik.
Te adod a vizet, én a földet,
Isten kertje színekben játszik.
Magasztos pompájában így virít
a kert ezernyi csodája,
csókod a harangvirág,
érintésed az ég tulipánja.
Az ölelés a bódító liliom,
lágy mosolyod apró árvácska,
szívedben a mély szerelem,
szívem legszebb virága.
Veresegyház, 2009. március 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Búcsú holnapig <vissza>
Könnyem ittad fel,
csendbe burkolt a búcsú
szent pecsétje,
csókodban ott volt a Minden,
pillantásod ezernyi jót adott,
s feledhetetlenül öleltél,
gyengéden…
Mint ki soha még…
Veresegyház, 2009. április 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Rázós úton <vissza>
És lám átmentünk már mindenen,
mi megviselt,
csend tartással figyeltük a napot,
s közben hittünk a mély szeretet
enyhítő közegében.
Ha rossz idő kopogtatott
nyíló ajtainkon,
mely nem kérdezte, akarjuk-é,
hogy égi paradicsomából
kizárjon a megfogant pillanat,
elviselni bírtuk sötétlő egünk
szélfútta kormait.
Hol Te, hol én álltam
az Olympus csúcsain,
s a másik éppen kapaszkodott.
De a kéz, mindig elért,
életté simogatva árva lelkeinket.
Veresegyház, 2009. április 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Borús délután <vissza>
Ha esőre borul a tavaszi ég,
én akkor is tudom, Kedvesem,
hogy mind’ velem vagy.
Kábulatba ejt az érték,
mit szemem bogarának adsz,
s mit konokul, soha el nem vennél.
Angyalos földi léted gyógyulásba vitt,
elhervadt lelkem szavaddal öntözted,
és ha meginog a föld lábunk alatt,
tudom, Isten épp velünk van,
nyáját terelgeti…
Veresegyház, 2009. április 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Éjjeli gondolatok <vissza>
Ne ródd fel Magadnak,
miért dobog lassabban a szíved,
s enyém miért gyorsabban.
Isten így teremtett,
ily természetességgel.
Van, amit elhisz magáról az ember,
s meg is cselekszi,
lépve, ott hagyva józan ítészeit,
s van, hogy csalárdul sarkat ér a föld,
nem moccan a lélegzetbe vájt létezés.
Forró most a bőröm, de nem számít…
Kóválygó csend csonkok ülnek
az árnyékos sarkokon,
s haldokolni kínlódnék
Beléd vetett hitem elvesztéséért,
mert most nem tudok jobban bízni,
s a szép jövendő is, messzi, parlagon.
Veresegyház, 2009. április 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Rád eszmélve <vissza>
Sosem hittem, hogy lesz még
ily csodálat magány életemben,
megismerni Téged, mi legtöbb
bármelyik napon,
örömmé tett, oly gazdagon,
mert azóta, dúdolva ébredek,
vágyak közt alszom el,
s álmaimban is csak
a gerberákat számolom…
Veresegyház, 2009. április 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A vonal túlsó végén <vissza>
Halló, kérem…
Itt egy elveszett lélek!
Tudna segíteni?
Annyira félek!
Itt minden sötét,
reszket az álmom…
Bárcsak itt lennél!
Ezt úgy kívánom.
Halló, kérem…
Hall most valaki?
Kellene egy kar,
hogy át tudjon ölelni!
Fázik a testem,
a csendem monoton,
kellene a szavad,
hogy szívem nyugodjon.
Halló kérem…
Most végem, azt hiszem…
Eljárt már az ég,
eljárt felettem.
Elvesztett reményem
földre hullt előttem,
nincs, ki felvegye,
s gazdagítsa értem.
Veresegyház, 2009. április 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Neked születtem <vissza>
Megszülettem,
hogy majd egyszer mindened legyek,
hogy olyanná formáljam életed,
amilyenné még senki sem.
Megszülettem,
hogy majd egyszer megtanuljalak,
hogy megértsem legszebb hibáid,
s azt, mit adsz nekem.
Megszületettem,
mert Isten így rendeltetett,
hogy saját gazdagsága által a jót
Reád, s reám szórja.
Megszületettem,
hogy boldogságban tartsalak,
hogy hű szerelmem adjam,
azelőtt, s azóta.
Veresegyház, 2009. április 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szeretsz-e? <vissza>
Mondd, szeretsz-e úgy,
mint virágot a méh,
mely hímének porával
termékenységbe ér.
Mondd, szeretsz-e úgy,
akár folyót a part,
miként egymásba fonódnak,
s erejük kitart?
Mondd, szeretsz-e úgy,
ahogy sivatag a vizet,
mely tizennégy esztendő után
újra kap hitet?
Mondd, szeretsz-e úgy,
kit egyszer érhet vágy,
de akkor mindent, mindent
szerelemre vált.
Mondd…
Szeretsz-e úgy?
Ártatlanul…
Mindenen át,
szakadatlanul?
Szeretsz-e?
Mondd!
Tura, 2009. április 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A társalgásról <vissza>
Az ember, társas lény,
és ha társalogni nem tud,
megette a fene.
Főleg akkor,
ha a másik fél nem érti,
miért épp vele,
s miért máshogyan,
miért értelmetlenül.
Veresegyház, 2009. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Küzdés közben <vissza>
Addig küzdök,
míg el nem felejtem,
miért is teszem.
Kiéhezett lelkem
félelemmel teli,
attól fél,
egyszer
el kell majd engedni,
de nem akar menni…
Nem akar majd menni…
Veresegyház, 2009. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Zéró ponton <vissza>
A „HA” kezdetű mondatoknak
nincs értelme.
De akkor is létezik a gondolat,
melyből merítette…
Jól megforgatta,
s végül elengedte…
Veresegyház, 2009. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csalódottan <vissza>
Már elsodródtam saját magamtól
és félek, lassan Tőled is.
Elvitt a balga képzet,
a fájdalmas „Nem hisz tovább…”.
Csak kínlódva ringatom
a múlt bábjait,
és szétfolyt köröttem
minden vágyakozás.
Veresegyház, 2009. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Feléd <vissza>
Ami lecsendesült idebent,
több már a szép magánynál,
ifjonti érzések rebbent hangja,
lélekre hangolt boldogság.
Mind’ megnyugszom,
ha beszélni hallak,
hangod oly gondoskodó
mint Te magad,
és féltesz, és ringatsz,
és remélsz meghitt életet,
s tudom,
más
nyomodba sosem érhetett.
Megnyugszom mind’
erős válladon
ha fájnak a napok,
és minden monoton…
Megnyugszom Általad.
Veresegyház, 2009. április 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Öregedő létemben <vissza>
Majd reszkető kézzel
szerelmet rajzolok
a tenger parti homokba,
és könnyes szemmel itatom
a nappalokat,
az elvesztett lehetőségekért.
Sárból építek majd várat,
elfelejtett álmaimnak,
csak a látvány kedvéért,
hogy mikor
kihuny szemeimből a fény,
még utoljára láthassam,
mily erővel vet véget a víz
háborgó életemnek.
Veresegyház, 2009. április 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Láttam <vissza>
Álmomban súly nehezedett szívemre,
láttam, ahogy haldokolsz,
s kínom égre ordítottam
legnagyobb fájdalmamban.
Mellkasodra borult testem
erőtlenül karolt át,
vonagló hideg rázta le
csordogáló könnyeim.
Nem beszéltél többet,
nem is lélegeztél...
Elhagytál végleg,
s mindezt oly könnyedén.
Veresegyház, 2009. április 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nélküled <vissza>
Napok óta fáj a fejem…
Nem számoltam már,
mióta kallódom a lét bús oldalán.
Talán magával húz még
a tavasz bódító illata,
de már nem bízom semmiben.
Isten éltet,
s nekem élnem kell,
erőtlenül,
ha kell töretlenül,
de Nélküled.
Veresegyház, 2009. április 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Naplemente után <vissza>
Ott a tűlevelek apró bársonyán
lomhán kúszik le a nap,
bíbor fénye most véresebb,
mint valaha.
Lilás felhők makrancába ütődik,
minden kósza pillanat,
s ott vergődik,
míg el nem nyeli
a csendes éjszaka.
Veresegyház, 2009. április 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Emlékedre <vissza>
Meghatódtam,
mikor úgy figyeltél rám,
mint még senki.
Váratlan szerelmed
tenyerén hordozott,
mintha mennyei mannát kaptam volna én…
Megszerettelek,
de elvett a remény.
Veresegyház, 2009. április 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ennyi maradt <vissza>
Fojtott levegődet szívom,
és igyekszem elhessegetni
beígért mondataidat.
Most is, mint annyiszor
egyedül teszem meg
az előttem álló utat,
S közben magával hurcol
az üres lélek rációja.
számító emberek…
értelmetlen tettek…
apró halálok…
Ennyi maradt.
Veresegyház, 2009. április 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Monológ Hozzád <vissza>
(Istenhez)
Ne szomorkodj!
Talán könnyem az,
mely megriaszt…
Most csak létezésem gyengíti
lelkemben az ERŐ-t.
Te mindig is tudtad,
hogy annyi van.
Én meg alig.
És látod…
Szomorkodom…
Már kezdetektől fogva
holt ügyért vetekedtem,
De az vetett engem
át
a palánkon.
Nem szép tőle…
Igaz?
Hitem vitt előre,
a gyönyörű álmokért,
de megbocsátok neki…
Már nem is könnyezem…
Látod?
Most tanulok élni!
Veresegyház, 2009. április 21. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Eszembe jutsz <vissza>
Lassan alkonyodik,
de még sárga a nap,
juharfák zöldjébe kap
tétova gondolatom.
Talán meghallgatsz,
és elmondhatom:
Mennyire szeretlek!
Eszembe miért jutsz,
miért nem feledlek.
Talán érted is,
mennyire fáj
magányos nappalom,
s a csend, az éjszaka
Nélküled, csak
fakó vánkosom.
Veresegyház, 2009. április 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csodálat <vissza>
Hangod mögé rejtetted a csended,
mintha látszatjátékot űztél volna,
úgy gyűjtötted magad köré a szavakat,
és a jó kedv lendített előre.
Félvállról vett tekinteted élménnyé dermedt,
mikor rájöttél arra, amit látsz,
valóság, és nem áthidalt képzelet.
Nyüzsgő levegőként hitted azt,
hogy nem látlak és nem figyellek,
pedig igen, minden gondolatom közéd férkőzött,
és tesztelt, ahogyan azt művelni lehet.
Veresegyház, 2009. április 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Élnem kell <vissza>
Tudom… Élnem kell…
Ha szomjazom is, ha éhezem is,
kell, hogy létezzem, Neked…
Hogy a borús napokon
ott legyek, és szorítsam
elfáradt kezed.
Léteznem kell…
Nem vehetem el, mit a természet
szívedhez alkotott.
Nem tilthatom meg az erdőnek,
hogy megadja,
mit teljes pompájában adhatott.
Élnem kell,
míg Isten kéri, s szíved érzi,
számára vagyok a mindenség,
és nem számít az idő,
nem számít a lét,
ha lelkünkben ott ül
a legszebb békesség.
Veresegyház, 2009. április 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csak azt siratom <vissza>
Csak azt a kis időt siratom,
mit nem velem élsz,
csak azt a pár tíz esztendőt,
míg újra halálba nem dönt
a sötétség.
Utána már úgyis mindegy,
hogy mások vagyunk-e, mint mások,
Ugyanazok maradunk
Kik most is.
Csak azt siratom, hogy más mellett nyeled
a ki sem mondott szavakat,
hogy közönnyé rezdül körötted a lét
mely csak látszatot imád.
Csak kalitkád arany voltát siratom,
s csak azt…
…hogy nem voltál erősebb.
Veresegyház, 2009. április 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A Férfi <vissza>
(Dudás Sándor: A Nő c. versére)
A Férfi, biztonság,
lágyan ölelő karok
meghitt melegsége,
hol minden titok
epedve nyílik.
A Férfi, lét, és erő,
hatalmát körbe hinti
amerre jár,
s vágyakat gyűjt
szép szerelmesének.
A Férfi, lassú csend…
Mély hallgatás,
ha szíve égre kél,
s szelíden óvja
őszinte álmait.
A Férfi, megnyugvás,
Alkonyok igaz őrzője…
Hosszú ÚT,
a nő legszentebb útja…
Örök Világmindenség…
Veresegyház, 2009. április 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Adj helyet <vissza>
Miért késik az idő?
Miért játszik csalfa reményeket?
Holt eszmékbe kapaszkodva,
elveszve kérheted,
hogy maradjak meg Neked.
Kérni áld a lét,
fáradt arcok vonalaiba
rejti tekergő ábrándjait
a megkésett vágyakozás.
Hozzád érkeztem…
Kesernyés tudatba kóstolva,
magamba temetett áldatlan utakon,
maradok őszinte híved.
S TE csak remélj!
Fesd színesre álmaid,
s adj helyet holnapodban…
Veresegyház, 2009. május 2. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Margódra… <vissza>
Nem kell, hogy kedvemre tégy…
Rohanó éltedben én csak szárnyalok,
s míg dolgod viszed,
addig Érted is álmodok
egy jobb, s szebb világot.
Veresegyház, 2009. május 5. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csendbe zártad <vissza>
Levelekbe öltöztek a fák,
zöldbe borult földi mennyország,
a világ.
…és TE távol jársz…
Szavad csendbe zártad,
oda hová már nem érek tovább…
Veresegyház, 2009. május 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ne kérdezd... <vissza>
… : „Hogy vagy...”-ok!
Ahogy túlél a gyopár
az északi részeken,
úgy én is túléllek, azt hiszem…
Ha kell, szorított foggal
emelem fel fejem
a szomorú napokból,
de nem maradok szánalmad
a hazug tegnapoktól.
Miért sajnáljam azt,
mit úgy is sajnálni kell?
Sajnálják azt az Angyalok,
félelemmel…!
Sajnálják ők a gyáva Senkiházikat!
Sajnálják ők, türelemmel…
Veresegyház, 2009. május 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: És <vissza>
…öleltél
a zsibongó tavaszi sétálóutca
pihentető padjain,
hol szerelmet dúdolt
a Duna hullámzó habja,
s napsütésbe font mosolyoddal
szívembe írtad minden érzésed.
Veresegyház, 2009. május 10. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Engedd szabaddá <vissza>
Miért szenvedsz, te földi halandó?
Kínzó fájdalmaid miért nem engeded?
Hagyd alább szomorú perceid,
s meglásd, bánatod is megremeg.
Lásd, hogy újra feljöjjön a nap,
s leáldoznak csendnyi perceid.
Örülj, örülj, míg dobog e nemes szív!
Engedd szabaddá angyalszárnyaid!
Veresegyház, 2009. május 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: NE <vissza>
Már nem az az ember vagy,
kiben hittem,
szótlan gyávaságod magától üldöz…
Ne szólj fülemnek,
mert beleremeg az ég,
és lezuhannak a csillagok!
Ne adj több hitet értelmetlenül!
Elcsuklott hangom kiált…
Lelkem erőtlenül még küzd,
de már halni akar…
Veresegyház, 2009. május 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tengerről álmodtam <vissza>
Arra vágytam,
hogy Te mutasd meg a tengert,
mennyi szabadságot áramoltat
hullámainak vad ereje.
Partra mosott gondolatok…
Most magam vagyok,
én itt, s Te ott.
„Nem létező” lábnyomainkat
A büszke víz már rég elmosta,
és vele sodorta
meghasadt szívem is,
mert úgy emlékszem
szerettél, hisz
valaha,
halni tudtál volna
könnycseppjeimért.
Partra mosott gondolatok…
Most magam vagyok,
én itt, s Te ott.
Tengerről álmodtam,
hogy szememben látod majd Magad,
s a végtelent,
és ahogy kint a messzeségben,
úgy nyugalom ül
lelkünkben idebent.
Partra mosott gondolatok…
Most magam vagyok,
én itt, s Te ott.
Csak arra vágytam,
hogy szabaddá tégy,
hogy Magadhoz emelj,
mint Isten…
Partra mosott gondolatok…
Most már magam vagyok,
én itt, s Te ott…
Veresegyház, 2009. május 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Marasztaló <vissza>
Kibékültem most magammal,
elveszteni Téged képtelen vagyok.
mert szívembe zártalak, ahogy régen,
s úgy szeretlek, akár az Angyalok.
Sokat gyötört kába bánatom,
hol egymagamban csak sorvadok,
tudnom kell, hogy mellettem állsz,
s e rendben, nem magam vagyok.
Hozz nekem kérlek, boldog életet,
melyben a mosoly minden nap ragyog,
írd át sorsom léleknyi perceit,
hol álmaid, s mindened adod.
Veresegyház, 2009. május 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A csendes TE és a dinamikus én <vissza>
Mindannyian változunk kicsit…
Ha nem máshogyan,
hát egymás kölcsönhatásaként.
Szeretve tanulja meg az ember
az alázatot, az önzetlenséget,
és minden olyat, mely csak nemesít,
s ami a legfontosabb,
hogy összekötve erősít a példa,
szeress gyermekem,
mert így, csak is szeretetet kapsz vissza,
s a gyermek azt a sok szót csak issza,
míg meg nem állapodik
a szeretet teljességében.
*
Valaha azt sem tudtam,
mit jelenthet a zaj nélküli lét,
de most, hogy ismerlek,
tudom, TE magad vagy a csend,
a nyugalom.
Én viszlek az árral,
Te néha visszatartasz, vagy kordában
és megszoktatod velem
a megszokhatatlant.
Mert mindannyian változunk kicsit,
ki így, ki úgy…
de én Hozzád változom,
s Te ugyanúgy tartozol lelkemhez,
mint az idom a másik idomhoz,
lankás homorod, domboromba épül,
s így készül, a mindenkori
összetartozás.
Veresegyház, 2009. május 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Figyelek Rád <vissza>
Látom, mennyi gond ül vállaidon,
és mennyi szorongás folytja néha
kiszáradt torkodat.
Én figyelek Rád,
más helyett is
leaggódom az égről a felhőket,
ha azzal megmenthetem
magadba temetett lelked.
Kinyitlak, akár egy ajtót,
s ódon nyikorgásodba
szerelmem olaját csepegtetem,
hogy érezd,
sohasem voltál egyedül.
Veresegyház, 2009. május 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Amikor Részeddé születek <vissza>
Feszít a tér…
Vággyá halmozódik
minden lélegzetbe font óhajom.
Nemes érzékiségbe húzol
közel Magadhoz,
hátam mögött irányoddá válok.
Erőd selyméhez kívánkozom,
mely valóságom legszebb égisze.
Hozzám simult nyugalmas tested
birtokába vesz,
akár zárját a kulcs,
kinyitsz.
Megfeszült izmaink közt
buja csókok siklanak,
mint kezed melleim domborulatain.
Szinte meg-megállsz,
lassan kóstolod forró nedvességem.
Gyönyört sír köröttünk a tér,
alig hallható lélegzeted
teljességem ostromolja.
Ízlelt ritmusunk hatalommá andalít,
s e forró gyengédségben
Részeddé születek.
Veresegyház, 2009. május 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Karjaidban <vissza>
Ölelő karod nekem a világ.
Ha közel van arcod arcomhoz,
szemedben az erdőt kémlelem,
s minden ráncod ismerem,
mely időt simogatva
boldogságba hív.
S jó, hogy érthetem
szíved vallomásait,
azt, mit adsz nekem,
s mit csak köszönhetek:
hogy ölelt karod közt
legszebb érzelmeidben
élhetek.
A Duna habzó gyöngyeit,
a part menti nyugalmat
mind Veled nézhetem.
Kizöldült nyarad
vigyázva fogja két kezem,
s nem kell féltenem
vágyaim lágy sóhaját,
mert haladva vezetsz
a tegnap útjairól
egy közös jelenen át.
Hunyt pilláim alatt,
saját életünket álmodom…
Bőröd illatába rejtezem,
andalított képzetem
tetteidben láthatom.
Társként szorít magához.
az öröm, és szárnyaival takar,
puhán kényeztetve mar
szívünkbe.
Már csak azt kívánom:
Maradjon így örökre…
Veresegyház, 2009. május 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Maraton <vissza>
Lelkem bénítja a tudat,
hogy messze jársz,
egyedül,
s fülembe hiába csendül itt
a fekete rigó dallama,
mikor fáradtságodban
messze él a szép haza.
Mily nemes a cél előtted!
Erőd, s akaratod
harcolva kitartást mutat.
Úgy suhan a táj Melletted,
mintha Isten épp most festené eléd
a rétet, várost, utat…
Zöldellő erdők simogatják
lelked önzetlen vágyait,
és szemed káprázatában
ott vagyok…
Ahogy álmaid,
viszel Magaddal,
S én megyek Veled…
Itt semmi sem marasztal.
Veresegyház, 2009. május 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: 100 km <vissza>
Lázzá tépett megpróbáltatás…
Lassú koromfüst az este,
és fáradt teste
még kitartással küzd.
Kínná vetélt futás…
Kegyetlen árkokat ás
feszült izmaiba.
Az újhold látóhatárába
ütközött öntudata
most is rám gondol…
Istenem! Úgy áramol Benne
az a szerelem,
ahogy bennem,
de most nekem kell féltenem.
Veresegyház, 2009. május 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Rang <vissza>
Nem akarok ragaszkodni Hozzád,
csak szeretni…
Adni vágyom a hibáimat,
és minden szépségemet,
mit annak tekintesz.
Isten megmutatta az utam,
Feléd vezetett
és azt mondta:
„Menj, tedd a dolgod!”.
Én pedig kinyitottam a szívem
és hagytam,
had áramoljon át rajta
a szerelem édes íze.
Rangot kaptam tőle…
A TE angyali rangod.
Veresegyház, 2009. május 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Féktelen éj <vissza>
Köldökömbe rejted csókjaid,
gyengéd simogatásod siklik
mezítelen testemen.
Vállaimról indított
játékos ujjaid nesztelen
harmóniában járnak
feszült mellemen.
Lassú bókjaid
örömmé fércelik
szétesett kába pillanataim,
vágyadba temetsz,
lángolva igézel
szenvedélyed habjain,
s úgy ringatsz,
oly mohón,
akár a tenger.
Veresegyház, 2009. május 24. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Értem sem <vissza>
Mély csend,
hallgatás…
Szemed tükre révedezve sajnál,
úgy maradnál…
Várj!
Még elsírom álmaim…
Talán megesik rajtam a szíved,
Talán meghallgatod vágyaim.
Kortyolt pillanat…
A levegő is megakad
torkomon.
Átölelsz…
Többet értem sem tehetsz…
Veresegyház, 2009. május 24. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szerelmes este <vissza>
Vajon ma mondtam-e már,
mennyire szeretlek?
Féltve őrzött lelked után
szívem miért remeg?
Lement a nap…
Csókokká varázsol a kényes este,
ábrándunkat messzesége
szerelmesen szórja szerte,
erős karjaidba gyengéden temet,
ártatlanságában önzetlenül,
és hűen szeret.
Veresegyház, 2009. május 24. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Helyetted <vissza>
Átölel Helyetted a szél…
Lengő fák ágainak
hűvös borzongása közt
elnyílt rózsaszirmok.
Tört emlékem hurcolom…
Bár elhagynám már őket!
Veresegyház, 2009. június 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mert… <vissza>
Mert szeretem, ha nap süt
szép mosolyodról,
és a tépett napokat bújtatva,
átkúszik köztünk
szerelmünk édes lehelete.
Mert szeretem, ha kósza szél
simul lágy hajad ívéhez
és összeborzolva, ősszé érett
tincseidbe rejti
világtól bújni vágyó arcomat.
Mert szeretem, ha ölelt karodban
a szabadság vágya nyílik,
és szelíd jellemeddel
örök fénnyé fested
szürke színeimet.
Veresegyház, 2009. június 5. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szeretve <vissza>
Végigszalad hátamon az izgalom,
mikor mögém lépve, lopva,
lassú csókot fonsz bőröm bársonyára.
Kéjt indítasz simogató,
puha ujjaiddal.
Lüktetve szorítasz magadhoz,
és én gyönyörre vágyakozva simulok
tested melegéhez,
együtt utazom, utaddal…
Pislákoló, apró fénye szemednek
sejtelmesen pásztáz végig,
kívánva akarsz,
érintésed lelkembe fújja buja álmait,
vágyat gerjeszt ösztönöd,
s én csodává varázsolom
forrongó örömöd.
Egymásba fűz a kormos éjszaka,
ma sem indulunk
hosszú múltunkba, haza…
Karjaidban marad jelen lázadásom,
minden örömöm,
és „nélküled” bánatom.
Mert mindenem adom Neked...
Szeretve vagyok hű szerelmesed.
Veresegyház, 2009. június 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ne félj… <vissza>
Ne félj a fájdalomtól,
ha szívet ér a szó,
Te csak bízz magadban,
mert másnak lenni jó.
Vedd el türelemmel
a tanult életet,
s ne köss alkut azzal,
ki hibádon nevet.
Maradj mindig ott,
hol lenni szeretnél,
szeresd azt az embert,
kit Istennél rendeltél.
S ne félj a szánalomtól,
mert nem vagy egyedül,
saját utad követve
lelked lecsendesül.
Budapest, 2009. június 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Meglátod majd… <vissza>
És meglátod majd,
hogy minden jó lesz,
az égen felettünk
kisüt a nap,
és a tengernyi gond
mind elszáll,
megvéd a szerelem,
mely nekünk maradt.
És boldoggá tesz
ez élet érzés,
mosolyba öltözik
bennünk a világ,
és forrongva ébred
az édes vágy is,
mely gyengéden
hű szívünkre hág.
És ha éjbe csap
a szép alkonyat,
lassú sétánk
nyugalommal lép,
és csendes hálád
ölembe hajtod,
hol simítva ringunk,
mint két falevél.
Veresegyház, 2009. június 14. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Végponton <vissza>
Áramlássá szőtt tudat
melankolikus tudatában
úgy ébredek,
mint kit összegyűrt
egy ökölbe szorított
fájdalom.
Káromolt szavadba
rejt a bánkódás,
elfeledett hovatartozás
dilemmatikus percében
vonaglik jajveszékelt
szabadságom.
Csak szorítom lelkem
égető pernyéit,
míg ki nem hull a jóság
vágyaimban éltetett
tékozló medréből.
Szerettelek…
Veresegyház, 2009. június 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: eL <vissza>
Őrült világ,
kifordult arcodba sír
a végzet kínja,
becstelen hangokba burkolt
önző látomásod
sem bírja
áramlássá hevült csalódásod,
átokká gördült,
elesett napokba mossa
két szemed könnyeit
a tépő fájdalom.
Veresegyház, 2009. június 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nevének napjára <vissza>
(Balázs László költőnek)
Mosolyog az élet,
ha Reá gondolok,
velem örvendeznek
mennybéli angyalok.
Mert tudom azt én jól,
csodálatos ember,
önzetlen lényéhez
senki nem érhet fel.
Itt van neve napja,
Hatalom, Dicsőség…
Ismerője tudja:
szíve, tiszta bőség.
Tisztelni őt öröm,
csoda minden napra,
nyugodt lehet aki,
csendes lelkét kapja.
Kívánok hát néki
minden boldogságot,
hogy még soká lássa
e fénylő világot!
Érje legjobb kedvét
Isten kegyelmében,
higgyen önmagában,
s higgyen a reményben.
Tura, 2009. június 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Jegyesedként <vissza>
Gyűrűd csillogó,
élettel teli formájában
ott dobog szíved minden rejtelme,
s ahogy fénylik kezemen,
sorsod időtlenségében ébredek.
Násszá feszül a tudat,
megharcolt vágyam
édenné lelkesít.
Magamba zárlak,
mint gyengéd szerelmet
az őszinte lélek,
és jegyeseddé lépek
jövőnk titkaiban…
Tura, 2009. június 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Életcseppek <vissza>
Izzón forró homlokon,
lelket óvó Oltári Szentség,
teste oly monoton.
Megfáradt létében
álma gyenge,
fájdalmas üresség.
Hideg kezek,
megfeszült erek
Isten tenyerében.
Talmi értelem,
hol nincs szíve a végnek,
a csendes, nyugodt lüktetésnek.
Áldott, életnyi cseppek
úszott félelmeit,
tavába ejtett könny tisztítja.
Behunyt szemek
kétségnyi percében
elhervadt remények.
A szív üt, ver,
kemény ítéletét
magába folytja.
Elsorvadt gondok közt
búcsú halk moraja hallik,
néha ritmustalan.
Már csontig hat
a megharcolt
lemondás…
Isten!
Adj erőt!!!!
Veresegyház, 2009. június 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ima a búcsúzóért <vissza>(Válóczy Józsefné sz. Czirer Máriának
utolsó órájában)
Drága Istenem
Ura Mennynek, földnek,
adj helyet szíveden
egy szegény léleknek.
Hosszú életem
utadként jártam,
nem volt más célom,
csak jó e világban.
Sokat megéltem,
többet is szenvedtem,
de minden gondomat
erővel viseltem.
Most nehéz órán
fogd meg a kezem
vezess magad mellett
neked adom lelkem.
Hagyj vigaszt utánam,
szárítsd a könnyeket,
engedj emlékezni
minden áldott gyermeket.
Veresegyház, 2009. június 30. 19:22 *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Utolsóban <vissza>
(Válóczy Józsefné sz. Czirer Máriának)
Megszorult szív…
Aprónyi lélegzet…
Törmelékes időbe vájja magát
a szétzilált öntudat.
Válaszok helyett
kérdések mutatnak
miért zónákra,
és féktelenül sírnak
a kegyelem mellett siklott
őrjítő fájdalmak.
Veresegyház, 2009. június 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Menni kell… <vissza>
(Válóczy Józsefné sz. Czirer Máriának)
Menni kell,
ha hív az ég,
elfeledni rosszat,
s egy békényi térben állva
magas égre kélni
szállva,
Jézus szívéhez érni,
Mennyben megnyugodni,
mit szárnyaikkal tartanak
valós Angyalok,
kicsik és nagyok,
kik örvendezve lépnek
gondolatnyi képek közé
Isten szeret Téged!
Szeret Mindörökké…
Veresegyház, 2009. június 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ne mondd <vissza>
Ha már nem érzed,
ne mondd,
mit szád nem hagyna el,
mert szíved érzi
arra az útra lépni,
akadály.
Veresegyház, 2009. július 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Írnom… <vissza>
Írnom,
szárnyalássá rajzolt
látomás az égen,
megértve jót és rosszat,
vággyá tett lelkem
adománya
Isten szent zenéjéhez.
Veresegyház, 2009. július 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Most is <vissza>
Nem tudtam,
hogy egyszer másik feled leszek,
becsülnöm miért kell
a fájdalom óráit.
Minden szavad magával hív,
mint akkor, most is
ott vígasztal a halál.
Veresegyház, 2009. július 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Alkonyi dal <vissza>
koppannak a szögek
szíved oly kemény
feletted sem maradt
az erdőnyi remény
kínod szava hallik
kint a vak határban
vérben zokogott nap
merül el a sárban
acélos szél süvít
tépi az ágakat
önmagával harcolt
régmúltú gyalázat
bűnbölcsőből fordult
ringatott képzelet
így halálhoz közel
nincs már más végzeted
koppannak a szögek
mit szívembe vertél
vérzik az alkonyat
jobban ég mindennél
Veresegyház, 2009. július 9. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Akaratlanul <vissza>
Ringass el, éj!
Fáradt pilláimra nehezült
kínlódott bánatom
darabokra tép.
Reményvesztett gondjaim
falaimra vetülten
haldokló árnyakban ringatóznak,
akár hazugságaid.
S most…
…halk fájdalmamba olvad
az éjszaka nyári hangja.
- Gyere! – kérlel…
- Hajtsd le fejed ölembe…
Veresegyház, 2009. július 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Irodalmi ténfergő <vissza>
(7Torony Irodalmi Magazin szerkesztőjéhez)
Megértem, hogy így gondolod…
Vezetni próbálsz
a rím úttalan útjain,
s én kába vagyok…
Széttépett lelkemben
akkora az űr,
mint benned a tett vágya.
Kísérő szavad nálam
már lassan hagyomány,
mit türelmek igéjén,
mosollyal fogadok
harapós nyelvem helyett.
Veresegyház, 2009. július 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Túl <vissza>
Rám játszik a tücsök,
korom éjszakámban
csend villan a fák között,
nyugalom simogatja
megfáradt sejtjeimet.
Már nem félek
elűzni magamtól
lidérces alkonyi fényed.
Elhamvadt utolsó szavaidat
is elnyelte már a drága idő.
Szép mosolyod benne siklik
a Duna ráncaiban.
Most este is látom…
Holdfényes ringásában
Ott úszik önzetlen szerelmed…
De elhagytam már
a fájdalmak partjait.
Veresegyház, 2009. július 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kócolat <vissza>
Épp most hasad…
Egem piszkos rózsaszíne
épp most törik ablakomon.
Körben lila álmodás…
Halk rigók énekébe mártózik
hétköznapi hajnalom.
Még szelíd a szél,
hűs vágyódása testem kegyeltje.
Remegő mámorom pedig már
elvitte az első felismerés,
mert újabb nap született,
Nélküled…
Veresegyház, 2009. július 16. 04:31 *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Quartett reggelihez <vissza>
Méla szívem
csak fájdalmam hallja,
és a susogó messzeség
született diadalait.
Könnyezik a hajnal…
Már nem jár táncot
reményem halk sikolya.
Veresegyház, 2009. július 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: 7 <vissza>
…és reggel lett,
kivetett az ágyam,
Nélküled
csendem sem találtam.
…és míg Isten
színezte a hajnalt,
addig kába lelkem
önmagába halt.
Veresegyház, 2009. július 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ribilio <vissza>
Fázik a reggel…
sápadt testem körül
csend vonaglik.
Már lefolyt az égről az éjszaka…
Fájdalmam ízeit,
könnyezve mossa az eső.
Még várat a nap…
Meddő vágyakozásomba rejtem
megmaradt álmaim.
Illúziókba öntött, csalódott képzelet…
Sárgává érik a hajnal hűvös lehelete,
és lassan színes lesz minden.
Csak szürke árnyam marad önmaga,
míg újra bele nem olvad
az alkony fényeibe.
Veresegyház, 2009. július 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: EroTöredÉkek <vissza>
Veresegyház, 2009. július 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Rabod vagyok <vissza>
Hozzád írtak az égi mítoszok…
Harcolok, bár nem tudok
menekülni.
Igazad úgy vonzz magához,
mint méheket a méz.
Szerelmed, csendjébe vész,
és abba minden gondolatom.
El sosem hagylak,
tudom…
Veresegyház, 2009. július 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A vigasztalhatatlan <vissza>
Nem vígasztal,
még a jövő szép reménye sem,
mely oly hallgatag,
de oly egyenes,
mint az igaz ember imája.
Távol tartom úttalan álmaim,
s csak nevetek rajtuk
keserű mosollyal,
miért hitték azt,
hogy égre kélhetnek.
Veresegyház, 2009. július 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Helyetted is <vissza>
Megbűnhődöm helyetted is
az átharcolt napokért,
és minden fájdalomért,
mit szív csak okozhatott.
Esdeklő imám monoton,
s céltalan,
de tiszta szívvel ér
Isten kegyelme elé.
Veresegyház, 2009. július 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Alkony… Bocsáss meg! <vissza>
Visszahoznám a múltat,
ha lehetne,
és nem adnám azt a sok fájdalmat,
mit naivságommal szórtam
kínlódott szomorúságodnak.
Ott sétálnak mellettünk
megharcolt tetteink,
és minden könny,
mely arcunkat áztatta
jövőnk boldogságaiért.
De ha megbocsát az alkony,
örökké nézem majd fényeit.
Veresegyház, 2009. július 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Az a szerelem <vissza>
Amikor szavak nélkül is hallod,
mit üzen a szív,
amikor csukott szemmel is látod,
a másik hová hív,
amikor fáradt talppal is tudod,
jó úton jársz,
amikor mellette érzed végre,
hogy boldogságban hálsz,
az a szerelem.
Veresegyház, 2009. július 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Sóhaj <vissza>
Hogy kapaszkodtam
szélfútta ágaidba,
utolsó lélegzetemmé váltál,
amikor innom adtál
szomorú könnyeidből.
S most én hullatom
árva önmagamat,
buja erdőm kincseire.
Dobogó szívemben
jaj szó hallik, oly sután:
„Ha még egyszer lehetne…”
Veresegyház, 2009. július 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nekem Te <vissza>
Te vagy az ég,
hová imádkozom,
Te vagy a föld,
minden biztos pontom.
Te vagy az út,
a megpróbáltatás,
Te vagy a cél,
a végső állomás.
Veresegyház, 2009. július 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lótusz nyugalmában <vissza>
Tanulok Tőled lélegezni,
elhagyni a múlt minden keserűségét.
Úgy tanítasz, mint Isten:
figyelemmel és áhítattal.
Emberséges küzdésünket már
meggyötörte a nap,
cserébe szeretetet adott,
ahogyan türelmet, úgy rózsákat is.
Mert nekem szórtad minden reményed,
és én búzává érleltem szenvedéseid.
Most kenyérré formállak, ahogy
tiszta kéz élelemmé a jót.
Veresegyház, 2009. július 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lepkeszárnyakon <vissza>
Belém illesztett az élet.
A kemény szabályok,
sima felületté csiszolták
lázadó lelkemet,
s most maga közé temet
lágy harmóniád.
Nevetek magunkon…
Olyan ez az egész,
mint egy kifordult világ.
Már nem haragszom Rád!
Veresegyház, 2009. július 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szomj <vissza>
Már nem ér el szavam Hozzád…
Vágyakozásom dűnéiben
leáldozott már a sápadt nap.
Szomjas ajkaimon
száraz árkok könyörögnek
azért a csepp vízért,
mely többé nem érkezik meg.
Veresegyház, 2009. július 25. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ölelésedben <vissza>
Fáj a múlt…
Te csak szorítasz.
Bánatom Hozzád bújt,
védelmet adsz.
Ölelésedbe rejtem
elejtett könnyeim,
Veled értékesek
holtnak hitt perceim.
És ha fáj a múlt,
és könnyezem,
nem maradok tovább
annyira védtelen.
Mert karjaid közt
már nem fázom,
őszinte lángod őrzi
mély lángom.
Veresegyház, 2009. július 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Te biztosan tudod… <vissza>
Te biztosan tudod,
mennyire jó, ha bőrödhöz érek,
és lüktetett vágyad szelíd járásában,
hogyan szeret a lélek,
Te biztosan tudod…
Te biztosan tudod,
milyen, Neked szólt mosolyom,
és az apró csókok ízétől
a világ miért nem monoton,
Te biztosan tudod…
Te biztosan tudod,
mennyire szeretlek,
és az együtt pillanatokból
mily csodák születnek,
Te biztosan tudod…
Veresegyház, 2009. július 26. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hangtalanul <vissza>
Elszáll, mit birtokol az ember,
oly csendben, némán vész el,
bizonytalanul,
s ha harcol a kényszer,
lassan feledésben lépdel
minden tudat,
hangtalanul.
Veresegyház, 2009. július 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: LÉLEK-zet <vissza>
Lélegezz mélyeket,
Ím, felszabadult lelkedet
tenyerén hordja az ég,
Úgy szeret, olyan rég,
Veresegyház, 2009. július 27. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Utánad <vissza>
Élek…
Alig lebegek a föld felett.
Felejtést szórtak rám
a megbocsátó egek.
Vagyok, fájok,
mint ki még sose fájt,
és álmodássá szőtt napjaimból
eltűnt látomásod vájt
kínzó sebeket.
Józanít az emlékezés:
lettem, voltam,
s most látom,
mennyire kevés.
Veresegyház, 2009. július 27 *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Megírlak… <vissza>
Megírlak Szívem,
ahogy már sokszor…
Néha így, néha úgy,
de mindig akkor,
ha nem bírom tovább…
Kell a toll, kell a papír,
és a gondolat,
mely hű szívemre hág.
Megírlak Szívem!
Múzsámmá érett
rendíthetetlen alakod
árnyékomba bújt,
töretlen akkord
minden nekem adott szavad…
Megérlelt az idő,
a türelmes várakozás,
mert az életünk halad…
Megírlak Szívem:
Voltál találkozás, titok,
fájdalom, kísértés,
elmúlt, lángoló vágyakozás,
és vagy ugyanaz lelkemben,
mint rég, s most.
Voltál, vagy, s leszel:
Nekem egy örök szerelem.
Veresegyház, 2009. július 27-28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Haza találsz <vissza>
Zajos az éjszaka,
kattogó vonatod robaja mellett,
csendgondolataid szállnak.
Szeretett gyermeke vagy
e rohanó világnak.
Körbe vesz a szerelem,
és a lángoló varázs,
szívem vár,
s tudom, haza találsz.
Veresegyház, 2009. július 28. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem hiszem <vissza>
Én nem hiszem,
hogy lenne még közünk,
és nem hiszem,
hogy éppen így,
de jól tudom,
ha egyszer mégis,
ahogy engem gyűlölsz,
gyűlöl majd az ég is.
Én nem hiszem,
hogy megáll az idő,
mert most is azt látom,
hogy túlontúl késő,
de jól tudom,
ha egyszer mégis,
ahogy belénk tért a jó,
belénk tér a vég is.
Én nem hiszem,
hogy kellene a múlt,
mint eddig az élet,
most is rajtunk múlt,
de jól tudom,
ha egyszer mégis,
ahogy belehalt a szív,
belehal a lét is.
Veresegyház, 2009. július 29. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Másik oldalon <vissza>
Levetett az éjszaka,
fáradt testem mezítelen,
hazug kottákból hazug dal remeg,
gyűrött ágyam magába temet
helyetted.
Áldott kínlódás a kéj,
nem sóhajt már a remény,
átestem tükröm másik oldalára,
darabokra tört lelkem éles
éles fájdalmába.
Veresegyház, 2009. július 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kell-e <vissza>
Most úgy érzem,
arra jó vagyok neked,
arra mindenképp,
hogy barátod legyek.
De hol van a szív,
ha éppen kellene?
Lelkem kap e választ arra,
mit érdemelne?
Csend-hallgatás
elnémult szavad,
jól tudod, ahogy én is,
az ész mindent tagad.
De kell-e így
ez a folyton érzés?
Már hazugsággá szőtt
minden becézés…
Veresegyház, 2009. július 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lázzá születek <vissza>
Megkövült magányom
mindennél jobban gyötör,
nem szántja azt fel
sem ígéret, sem gyönyör.
Lázzá születek újra és újra…
Nem kímél a rend,
nem kímél fájdalmam súlya.
Veresegyház, 2009. július 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Isten, hagyta <vissza>
Kusza most minden.
Elégtételt vár szívem
a meg sem élt tettekért.
Itt lépcsőzik bennem
a szava-szegett ígéret…
Isten, hagyta!
Az ő ajkáról szól
minden ítélet…
Veresegyház, 2009. július 30. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Eljöttél <vissza>
Lám, eljöttél te is,
sötét halálnak szele.
Ne gondold, hogy menni akarok!
Hiába húzol magaddal,
még élek, még lélegzem,
és szeretek.
Fejet hajtani csak akkor fogok,
ha azonnal viszel el.
Veresegyház, 2009. július 31. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Soha <vissza>
Csend űr az életem…
Halkuló felismerésemmel dacolva
élni vágyok, míg szabad.
Nem érdekel, hányan és miért lettek így,
alattomosan burjánzó sejtjeim is az enyémek,
még ha időmet szabják is…
Nem adom fel!
Soha!
Veresegyház, 2009. augusztus 1. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hálóruhám <vissza>
Szép hálóruhám
selymesen hullámos bujaságát
büszkén hordozom,
éjjente lázzá szítom vele
kábulatba ejtett gondodat,
s reggelre ráhúzom
minden ajkaidból fújt csókodat.
Veresegyház, 2009. augusztus 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Maradok, aki voltam <vissza>
Mindig periodikusan kuszálom
igazam letéteményeit,
s te jól tudod, miként esne jól
a rossz is, és mosolyogsz
esendő vitáim apró harcain:
„Tanuljak meg lazítani…” – mondod,
majd ölelve állapítod meg,
engem ki kellene találni.
És valóban, számodra
mindig úgy tálalom magam,
mint a legjobb étek.
Belső hangom azt mondja:
Az, mit félek, csak a lét,
s egésszé akkor teszem,
ha megmaradok melletted az,
aki voltam.
Veresegyház, 2009. augusztus 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hatásod <vissza>
Amikor lassan tisztulni kezd
elmém és felette az ég,
látom, vágyaid mögött
hatalmas szíved mennyire él,
harmonikus nyugalom bódít,
és az évek reményeitől fűtött
határozott szenvedély.
Veresegyház, 2009. augusztus 3. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Angyali vers <vissza>
Ha nem lennék már,
tudom, nagyon fájna,
mint minden szó,
mely lelked bánthatja.
Magányod temetne
lentebbre, mélyebbre,
mert fájna a tudat,
ha nem vigyáznék többet
szeretett lelkedre.
Veresegyház, 2009. augusztus 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Sétánk <vissza>
Már minden közöny
lehullott a porba,
és félelmek helyett
a szeretet adta oda
magát.
Közös sétánkon
az út lassan fogy,
és a zaj csendjében
rádöbbenünk,
egymás nélkül
nem élhetünk
tovább.
Röppenő pillanat,
miről már hittük,
nem tartogat csodákat,
szabad lépteinkre ül,
születik, létezik,
akár az alázat
értünk.
Veresegyház, 2009. augusztus 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tévedés <vissza>
Zokog a szégyen,
kódokba gyűlt szavak
tévedtek messzi létbe,
s lám, a kedvesség is
felhúzta csizmáját,
finoman bólogatva kél,
merészen őrizve perceit.
Veresegyház, 2009. augusztus 5. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kép <vissza>
És csak haladunk…
Egymás mellé szegődött lépteink
halk moraja hallik.
Körben susog a nyár,
s utunk nyomában a szeretet
mosolyogva jár.
És csak haladunk…
A meg-megállt pillanat
csókká szelídít minden percet.
Körben susog a nyár,
s utunk nyomában a szeretet
boldogságban jár.
És csak haladunk…
vágyadba fon minden lépés,
Szavaid, tetteid mögött
ott a gyengéd becézés.
Körben susog a nyár,
s utunk nyomában a szeretet
ölelkezve jár.
És csak haladunk…
Tenyérbe kulcsolt összetartozás
múltunk, s jövőnk képe.
Körben susog a nyár,
s utunk nyomában a szeretet
békességgel jár.
Veresegyház, 2009. augusztus 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Közel <vissza>
Megállt a gondolat
egy helyben áll
adnád és nem is
mi az eszedben jár.
Nem tudod, miért
de túl közel érsz,
és rájössz arra,
hogy többé nem félsz.
Veresegyház, 2009. augusztus 6. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Napjaink <vissza>
Egymásba fon a hajnal,
az álmodott álom tüze
egymáséba hal.
Mosollyá omlik a reggel,
lustaságom minden percében
szerelmed ölel.
Boldogságban jár a nappal,
a létbe hívott távolság
Melletted marasztal.
Vágyakba borít az est,
testünk köré izgalmában
korom színt fest.
Bágyadtan karjaimban hálsz,
az éjszaka csendjében
mennyeimben jársz.
Veresegyház, 2009. augusztus 7. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem tudom <vissza>
Éretté tett minden harc,
de éles karc a vállamon,
sebzett nyomod minden átkom.
Rám lehel az éjszaka,
és nem tudom,
ott… vagyok-e még
hol szabaddá ölelt az ég
általad.
Veresegyház, 2009. augusztus 13. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mióta megismertelek… <vissza>
(József Attila parafrázis)
Mióta megismertelek,
fényesebb a nap korongja,
s a fák közti kis madár
is szebben énekel azóta.
Csak szavad repült el,
hangod, azóta is csended,
magányból ért szívem
szerelmedért eped.
Mióta megismertelek,
színesebb az erdő,
és azóta bennem a lélek
egyre, egyre nő.
Csak lelked lett keményebb,
és szíved oly hideg,
könnyes szememben a lét
rút kétségekbe vet.
Mióta megismertelek,
tavaszom, örök kezdet,
nyarunkat játssza az idő,
üresség sem kerget.
Csak te teszel rabbá engem,
vérző szívem tiszta fájdalom;
szeretett neved lesz
az utolsó szó ajkamon.
Veresegyház, 2009. augusztus 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vers az álmaidról <vissza>
Majd szép álmaid súgják
vágydalod mély énekét,
s lelkedbe oly halkan,
lágy boldogságod lép.
Majd szívedbe fonódik
egy halvány, táncoló kép,
és epedve várod a hajnalt,
hol ébredve minden szép.
Majd oda kívánkozol,
hol minden csak képzelet,
hol Te teremted meg
a földet, s az eget.
Majd ott leszek én is,
mosollyal őrzöm álmaid,
és ott leszek akkor is,
mikor Istentől kéred vágyaid.
Majd szép álmaid súgják
vágydalod mély énekét,
s szívedbe oly csendben,
hű boldogságod lép.
Veresegyház, 2009. augusztus 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Sírni kell! <vissza>
Sírni kell,
ha már csordultig a lélek,
és fájva tanulod meg
mivé tett az élet.
Mikor fáradt arcod
könny áztatja szét,
majd lassan-lassan látod
kínod értelmét.
Sírni kell,
ha már elfogyott a szó,
és akkor is sírni,
ha már nincsen semmi jó,
Mert a könnyekben
ott van minden vigasz,
s végül tisztán látod azt,
miért harcolhatsz.
Veresegyház, 2009. augusztus 17. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Alkony <vissza>
(sokadszor)
Meghasadt az ég
úgy vérzik, olyan rég,
mintha kín tartaná vissza
Isten seregét.
Veresegyház, 2009. augusztus 18. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Éjfél előtt <vissza>
Éjjel van,
menni kell,
de nem tudok,
velem van az érzés
és a szárnyukkal borító
angyalok.
Elköszönni kéne,
csak nyugovóra térni,
de ábrándos vágyaimtól
nem tudok kitérni,
fájdalom.
Éjfél közelít,
és hangja szól:
„Asszonyom…”
Az óra vadul kattog,
de szememben a tűz,
még éberen pattog,
bár éjjel van,
és maradni fent, édesebb,
kerget már az idő,
s a lét,
mely álmokkal ékesebb.
„Aludjon hát…” –
mondja Ön,
s fáradt szemei lassan
csukódnak odaát,
hol újra képek játsszák
szép életét,
hol csókkal köszönti
sosem látott kedvesét.
„Jó éjszakát…”
kívánja szótlanul,
s csendben hallja újra
azt a boldogító,
lágy zenét.
Veresegyház, 2009. augusztus 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha hallod <vissza>
Halkuló zenémet, ha hallod,
bocsásd meg Istenem,
oly rég kedves az a férfi
tudd meg, hogy szeretem.
Fájdalmamban látott belém,
tudta, mi bennem a „félsz”
és őszintén mondogatta,
„Szívemben sokáig élsz!”
Mikor mosolyt adtam néki
ő eltűnt hirtelen,
helyette szívem szorított,
s a kétség, mi kegyetlen.
Most nem találom sehol,
lelkem is úgy zokog,
hangját, lépteit sem hallom,
csendem, érte kuporog.
Halkuló zenémet, ha hallod,
segíts meg Istenem,
ne hagyd, hogy elveszítsem
annyira szeretem.
Veresegyház, 2009. augusztus 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Édes <vissza> Mily édes a méz,
mit élte csorgat ajkaim elé.
Feledtet múltat, jövőt,
és felrepít az ég felé.
Tudja, víg kacaj van
fáradt arcomon,
s nem törődöm azzal sem,
hogy most hová tartozom.
Mert édes a méz,
mit ajkaim ízlelnek,
s érzem már idebent,
hogy szeretve szeretnek.
Veresegyház, 2009. augusztus 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Drága ősz <vissza>
Megérkeztél hát, te drága ősz,
szellő lelked, ha nálam időz
boldog vagyok,
s táncukba rejtenek az angyalok,
De ha szívedben újra meghalok
tán lesz még egy kis időm,
hogy ne bánkódjon zöldnyi erdőm
az át nem élt vágyakért.
Ha válladra hajtom majd fejem,
te dallá dúdolod nevem,
s táncolok majd én is,
végigjárom utam, mely hozzád visz.
Veresegyház, 2009. augusztus 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kérem, ne menjen el... <vissza>
(Alekszandr Szergejevics Puskin:
Tatjána levele Anyeginhoz c. mű hatására)
Kérem, ne menjen el,
mert szívem meghasad,
ha többé nem felel…
Várja meg a hajnalt,
és gyönyörködjön, míg
az álom ily csodákat hajt.
Kérem, ne hagyjon el,
mert akkor lelkét a kín
ezerszer önti el…
Nézze, mily szép az ég,
és lássa meg ott
hogy e csoda, csak miénk.
Kérem, maradjon itt,
hisz kedvessége mindig
szép utakra vitt…
Érezze, ha boldog lelkem,
és tudja meg százszor is,
hogy Öné a szívem.
Veresegyház, 2009. augusztus 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Követtem Önt <vissza>
Sohasem szólított úgy senki
ahogy Ön,
abban a létezésben
benne volt minden jó,
s lélegzetem alig élt,
zsibongás vett körül,
akár ajkat a buja szó.
Becézett minden pillanat,
mely Önt követte,
és kisírt szemeimben ott csillogott
könnyeimnek gyöngye.
S hogy mosolygott, hogy örült…
Akár fán az érett alma,
mi áhítozva kiált,
hogy az éhes száj a fán ne hagyja.
Követtem Önt ,
mézes szavai után balga lelkem esdekelt,
s csak azt láttam, hogy az éj után
lelke a földről napra kelt.
És már nem féltem,
mert csendem börtönéből szeretve,
fényébe értem,
hol boldog vagyok,
akár az angyalok.
Veresegyház, 2009. augusztus 19. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tűz <vissza>
Az a tűz, amivel most játszik…
Nem tudja? Végzetes lehet!
Édes csókok, lágy kaméliák…
Ha keze Önhöz vezet,
fájhat a szív újra,
s nem értené,
lelkét miért dúlja
a sok várakozás.
Veresegyház, 2009. augusztus 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egy szerelmes Asszony levele <vissza> Ha eddig nem tudta volna,
Önről szól az életem,
mióta megláttam Magát,
azóta mélyen szeretem.
Ékes szava szebb a szebbnél,
és én andalítva hallgatom,
szívem e szenvedélytől venni,
őszintén vallom, nem tudom.
Ha csak egyszer látná,
kondult szívem hogy remeg,
Félve óvná tovább-tovább,
mit múlt magába temet.
Kérem hát, érezze át,
szívemben Ön, hogyan él,
s tudja meg a vágyott titkot,
boldogságban mint remél.
Veresegyház, 2009. augusztus 20. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egy Asszony félelme <vissza>
(Algernon Charles Swinburne:
Tenger és alkonyég között… c. vers hatására)
Ha arra kérem, hagyjon el,
hamvas szíve úgy tör el,
akár milliónyi jégkristály.
De ne féljen, még nem kérem,
hagyom, hogy boldoggá érjen
Önben e mély szerelemviszály.
De ha majd fáj és tép a szó,
mi létbe mar, s haldokló,
tudom, búcsút int nekem.
S akkor, bánkódni már késő,
mert múltunk vissza nem jő,
s én majd feledhetem.
Veresegyház, 2009. augusztus 21. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ha kellek Önnek… <vissza>
Ha kellek Önnek,
adja tudtomra, kérem,
hisz oly lázában él,
hasadni készült szívem,
mely szelíden szórja
álmodott vágyait,
s búcsúkor az újért,
mosollyal csókot int.
Ha kellek Önnek,
ne habozzon, kérem,
hisz oly nagyon várom már
megölelni kincsem,
azt a nyugalmat, szerelmet,
mi bánatában ül,
azt a szerény békességet,
mely nékem csendesül.
Veresegyház, 2009. augusztus 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A Kedves titka <vissza>
(Robert Desnos:
A vártornyok korában c. vers hatására)
Hogy vártam Önt,
s hogy ábrándoztam,
akár egy szerelmes kisleány,
s míg időm állott,
nem várt titka szemembe szállt.
oly balgán.
Láttam, amint hírhedt híre
környékében áradó,
szépséges hölgynek szívét adva
mily könnyelmű, álmodozó.
Lelkét szőtte, csókkal, szóval,
ugyanúgy, ahogyan nékem,
Most értette meg a szívem,
miért nagy az én vétkem.
Már nem várom Önt,
s nem álmodom
új csodákról azóta,
Kedvesként sem taníthatom
szívét többet a jóra.
Veresegyház, 2009. augusztus 22. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Félelmen át <vissza>
(Albert Samain:
Meghitt muzsika c. vers hatására)
Ön fél! Ne tegye!
Remegő keze
gyengédséggel telve.
Tudom, szavaiban a csend
magyarázhatatlan rendje
a mának,
mert Isten, nyugalmat rendelt Magának.
Ne féljen, kérem…
Azt a csókot, mit kapott éppen,
ajkairól visszakérem,
mert Önnel érezni a végtelent
mámor,
még ha szívem nem is bátor.
Látja? Most én félek…
Barna szemeimben
léleknyi fény lett
tekintete által…
Érzi?! Érezze,
e fehér mindenségben,
szerelmünk hogyan szárnyal!
Veresegyház, 2009. augusztus 23. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egy Asszony, szerelméhez <vissza>
Ha engedi Uram, vigyázok Magára,
csendes suttogásban vallom,
szívem hogyan hozta lázba.
Megnyitom Ön előtt
a mennyek kapuját,
hogy lássa, mily gyönyör szárnyal
e szerelmen át.
Veresegyház, 2009. augusztus 24.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szabadan <vissza>
A madár is akkor boldog,
ha szabad,
s úgy szeli az eget,
előre úgy halad,
oly szabályosan,
hogy még a szem is megkönnyezi
mélázva, homályosan.
Veresegyház, 2009. szeptember 4.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Férfiakhoz <vissza>
Csak arra kell a Nő,
hogy férfiért legyen?
Hűvös, feszes combja,
kitárult végtelen.
Feledtet minden harcot,
mámorba csalt erény.
Csak arra kell a Nő,
hogy éljen még remény?
Csak ARRA kell a Nő,
mert fájdalmat takar?
Hazug szóban a méz
még édeset akar!
Könnyű kis kalandot
és percnyi illemet…
Csak ARRA kell a Nő?
Mellette feledhet…
Csak arra kell a Nő,
hogy óvjon szabadul?
És nem kell már a fal
ha nem ejtett rabul?
Eldobható e tény,
mert nem lét, s nem halál.
Csak arra kell a Nő!
Mert izgalmat talál.
De ne higgye a férfi,
hogy mindez kapható!
Közömbösség mellett
Élte siralmas, fakó.
Mert szerelem nélkül
mindenki védtelen,
ha ARRA kell a Nő
szeretni, képtelen.
S mert törékeny a NŐ,
néki bizonyosság kell,
így szelíden sem marad,
hol hazugságot lel!
Veresegyház, 2009. szeptember 8.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Melankólia <vissza>
Törődöm veled,
s észre sem veszed,
mily kitartásom véd.
Lágyan telt szeretettel
sebzett szívem
hogy leborult eléd.
Nem kell, hogy higgy!
Én hiszek helyetted is!
Lassú fájdalommal őröl fel
az elvesztett remény,
s eszem alig fogja fel,
létem akkor is bánt,
akkor is, ha kemény.
Veresegyház, 2009. szeptember 8.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hiányzol… <vissza>
Nélküled, semmi sem ugyanaz,
várat magára a holnap is,
ürességben lépkedem,
mely hallgatag csendedbe visz,
és fájó képekben siratlak
akár a remény rabjai,
itt sikolt’nak fülemben
a rémült kín hangjai:
Hiányzol!
Veresegyház, 2009. szeptember 10.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Sors a társam <vissza>
Tartod a lelkem,
pedig oly nehéz,
víg szavad bíztat,
becéz,
erőt adsz
nagy makacsul,
s tudom,
nem kerülsz meg
oly hazugul,
akár az emlékezet.
Figyelmed merész,
humorral akkor is
többet érsz,
ha épp haldoklom,
mert előtted
mindig otthagyom
áldatlanul nagy
bánatom
miértjeit.
Köszönhettem már
épp eleget,
s ha nem baj,
most is szeretet
siklik szívemből
kitartásodért,
hisz senki
nem volt még,
ki valaha
így felért
volna Hozzád.
Veresegyház, 2009. szeptember 15.
*************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A szerelmes leány szomorú éneke <vissza>
Ne vigasztalj kicsi gerlém,
úgysem jó semmi sem!
Kezem köti a fájdalom
keresztemet viszem.
Elhagyott napomnak fénye,
magány hamva éget,
keserűség az életem
többé jó nem érhet.
Én szeretni úgy tanultam,
tiszta lelkülettel,
félelmet, ahogy legyőz szív
hűséggel és csenddel.
Most alázattal borít el
gyász fekete sarja,
elüldözött a rút közöny,
hallgat a szív hangja.
Nem érti már a balga lét,
miért sír a lélek,
csak imát mond a fáradt száj
hittel telt reménynek.
Veresegyház, 2009. szeptember 16. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Teánk <vissza>
Gőzölgő teánk
gyümölcsösen fekete,
sok cukorral,
mert a cukor az élet helyett is édesít.
Ülünk szemben,
s valami humor lelkesít,
körbelengve baráti auránkat.
Régi ismeretség,
de szemünkben a fény nem fakulhat.
Kis asztal, kicsi székek,
mégis a közelség a lényeg,
és a jókedv, mely néha
komoly hallgatássá válik.
- Szeretsz még?
kérdem viccesen, miközben
tekintetem fényben játszik,
és mosolyod adja válaszát,
mert tudom, nélkülem
közelebb éreznéd a halált.
Még egy korty,
és a világ sokkal színesebb,
harmóniádban ül minden szó,
tőlem kapott bögrédben
ízlelten finomabb a jó.
Ajkaidon fénylik a csend,
mindig tudtam,
benned akkora a rend,
hogy szabályokba vetett hited
tökéletessé tesz
minden pillanatot.
És simán hagyhatod
magad körül az embereket,
mert néha fogalmuk sincs
mi az igaz szeretet.
És az a tea…
Nyugtató elmélet.
Kezed fogom, ahogy kérted.
Köröttünk őszinte gondoskodás…
Sok köszönettel lehetek
mindenért hálás,
mert melletted nőhettem fel,
tőled tanultam meg,
hogy a pofonokért is
mindig meg kell dolgozni.
És hiába akarom
önmagam oldozni.
Tetteinkért, felelősség kell.
Kérdésemre lágy hangod felel:
- Finom a tea, és jó veled!
Ahogyan én sem, úgy már
te sem keresed
a végtelen szerelmet.
Mert mindketten láthattunk
éppen eleget,
hogy életünk, ennél mindig
többet jelentett.
Veresegyház, 2009. szeptember 17.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hála <vissza>
Ringat a zöld, ringat a táj
felhők között szellemed száll,
könnyet szárít, megvigasztal,
boldogságban így marasztal.
Elhagyott már az a bánat,
mi visszahúzott, bennem áradt,
Felemeltél, és megszerettél,
Köszönöm, hogy értem éltél.
Veresegyház, 2009. szeptember 19.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kapaszkodom <vissza>
Megtorpant a lét
csend szórta szét magvait
holt tér mindenütt
ősz festette meg
ezernyi arcait
tova tűnő látomás
korholt szavak közé tévedt
minden becsapott álmodás
megszűnt minden zaj
lassult időnkben lépked
tompult múltunk
többé nem kell
hazudnunk.
fakult árnyak vezetnek
fázós szél bújik
megkopott ruhámba
arcomra mossa cseppjeit
a zuhogó eső
hittem, sohasem késő
lidérc minden tévedés
vigasztalan lelkem
halkan mélyedbe zuhan
köröttem szánalom suhan
bár vágyakká imádna
a sosem volt mindenség
szememben fájdalmad ég
lassú lépteimbe botlok
hazugul visznek előre
az omladozó gondok
s én tartom terhemet
míg földedbe kapaszkodva
az idő végül eltemet
Veresegyház, 2009. szeptember 29.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ugyanúgy <vissza>
Ne sirasd a múltat,
se a holnapot,
mert akkor minden gondolat,
mely nékem adott
ugyanúgy fáj,
akár a ki nem mondott csend között
szememben a homály,
és majd túlcsordul és legördül
és azzal az egy cseppel kerül
még szomorúbbá az emlék,
hisz tudom jól, szívem szerint
e bolyongott világban
merre mennék.
Veresegyház, 2009. szeptember 30.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Apám, köszönöm <vissza>
Szeretett, jó Apám,
kitől emberként váltam Emberré,
s tanulva lehettem gyermeked,
hálával és tisztelettel
köszönöm meg Neked
minden értem adott áldozatod.
Önzetlen tanácsod
úttá nevelt, és vezetett,
büszkén viselt véred
meg nem feledkezett
két karod őszinte tetteiről.
Köszönöm, hogy féltésed
bánatnyi volta is magában tartott,
hogy még távol sem hagyott
kétségek között.
Jó Apám, mély lelked
ott ragyog az emberek fölött.
Veresegyház, 2009. október 6.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csendbe zárt <vissza>
Fájnak a jajok,
fáj a félelem,
lelkemre tört álmosság
takarja két szemem.
Lángként pattog
elcsitult szavam,
csendbe zárt a kín,
könnyekbe haltam.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Körben <vissza>
Hozzád tartozom,
akár almához a szára,
mit kisgyermek majszol,
s dob el a kukába.
Így visel meg az élet,
de tudom, te végigéled
velem a keserűség
kerek lépteit,
mert a végén
kezünkben tarthatjuk
az élet összegyűrt képeit,
s a megannyi szenvedés
utolsó végeit.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kerek kő <vissza>
A távolodó fasor mellett
éreztem én,
hogy mennyire esendő
a szív, s a remény,
és ott, ahol a Duna úsztatta
a sárga faleveleket,
part menti kövekbe
búja járta el az ünnepet,
ott búcsúztattam el
azt az apró, kerek
emléknyi követ.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Fa <vissza>
A part menti fa gyökerei
földbe fogódznak,
s bár kimosta már alját a víz,
még ott áll
makacsul,
önmagába zárva.
Élete örök küzdés,
még ha tudja is,
évei száma
lassú kárhozat,
mégis felfelé emeli
a meghajlott ágakat,
s csak akkor búcsúzik,
ha egy erős szél
hullámtemetőbe dönti
s nem hagyja tovább
kínok közt küzdeni.
Mert mit ér majd a gyökér,
ha ott vergődik
viharverte ágaival,
törzsével formáltan
ellenszegül a világgal.
Ott korhad el,
egyedül…
S ahogy a víz lassan lecsendesül,
magába szívja
megmaradt erejét is.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Következmény <vissza>
Hosszú még az út,
ahogy csendben előtted fut
a sok fehér csík,
éjszakából éjszakába hív
a megértő vágyakozás,
s látod, az élet
akkor sem más,
mint tetteink következménye.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nap-éj <vissza>
Körbefonsz…
Testeddel táplálod birtoknyi lelkem,
s ha megégetlek,
fényeid gyúlnak,
de nem hagysz tovább
az elvesztett múltnak.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Pont <vissza>
A lélek zenéje az,
mi körbevesz,
ha átölelsz.
Ebéd a szabadban.
Mosoly a patakban
és mély csend.
Nyugalmat teremt
az a szembogár,
szerelmed ott vár,
vár, vár és vár…
Hajnalig…
Az élet kezdete…
Reánk hajlik
minden este.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tavasztalan <vissza>
Őszbe suttog az erdő,
két kezem közt az idő
tavasztalan lett,
s e halhatatlan létben
megannyi színes falevél
puha ágyat vetett
hullámzó ruhám elé.
Elejtett léptem, sáros,
szomorú könnyei közt
mezítlábos csendem mossa
a végtelen eső,
s a hideg föld felett
ködbe rejtett a képzelet.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tudtad? <vissza>
Tudtad-e,
hogy minden álmod teljesül,
s a remény végül
nem hagy egyedül?
Tudtad, hogy hited
még erősebb lett?
Hogy szívedben az erő,
magasba emelt?
Tudtad, hogy általam
lettél az, ki vagy?
Tudtad?
Érted tettem mindazt,
mivel ma minden tetted
álmaidban hagy.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Végig <vissza>
Minden úton végig kell menni,
mit Isten kijelölt,
mit végül te választasz.
Lehetőségeidben, hited dagaszt
akaratnyi csodákat.
S hidd el, egésze
csak Te vagy e világnak!
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Vissza <vissza>
Szelíd kívánalmaid
vesd a kerek tóba,
hogy ne fájjon többé
a sok elvesztett óra.
Mikor mély lényed
szabaddá válik,
akkor jössz majd rá,
lelked mire vágyik.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mosolypolcon <vissza>
Terelt az idő és a történés,
fáradhatatlan szívemben
megfakult a fájdalom,
megedzett minden szó,
kovácsolt a hit,
sós könnyeimből az álmom
vissza utakra vitt,
ahol helyem van,
s ahová tartozom.
Emlékeink
a mosoly polcán várnak
örökkön örökig.
Veresegyház, 2009. október 23.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Lélegző <vissza>
Amíg az ember, csak ember,
győztesként is gyenge,
nem tudja, világában
mennyire más lehetne.
Vakon teszi félre
az átvészelt tetteket,
mert félve éri szívét
a végtelen szeretet.
Amíg az ember gyarló,
tanulva űz célokat,
nem érti, ha fény követi,
s az miért csitít harcokat.
Ismétlő képzelettel,
hogy ad valóságot,
könnyes szemekben
miért lát napvilágot.
Ha az embernek
reményt formált őre,
majd karon fogva viszi,
viszi előre.
S mikor hunyt szemét a balga
végre nyitva tartja,
rájön, hogy a lét,
nem szokás hatalma.
Hanem valami más,
több és teljesebb…
Isten rendjében a lét
fehéren színesebb.
És ha érzi végre,
miként él angyali vére,
atomjaira hull
minden rút gyötrelme.
Szabaddá válik
mint a szerelem virága,
s többé nem lesz világának
semmilyen határa.
Rájön arra, hogy földje,
lélegző kegyelem,
s nem egyedüli,
hanem temérdek, végtelen.
Veresegyház, 2009. október 24.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Helyzetjel <vissza>
Közelebb hoztad az álmot…
Minden lépéssel többet ad
a már jól ismert
tapasztalás.
És most így jó…
Szentül hinni
az eddig alvó képzetet,
megérte…
Veresegyház, 2009. október 30.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Bolondos szerelemdal <vissza>
Ó édes, drága, kicsi,
szívemnek legszebb szó,
szaladna, futna tenni,
hát hogy lesz ez így jó?
Elmondani nem lehet,
mily csoda lett e báj,
s hogy fáj is, ha szeret,
lélek-sebeket váj.
és dobog a szív,
szeretni újra hív
az élet…
és tép a lét nagyon,
de kértem, adjon,
míg élek.
Elmondani nem lehet,
mily édes lett e báj,
s a test semmit sem tehet,
ha égve csókol a száj…
Ó édes, drága, kicsi,
szívemnek legszebb szó,
eszem tán hiszi
számára ez örök való.
Veresegyház, 2009. október 30.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mindenen át <vissza>
Majd egyszer, ha erős leszel,
fogd meg a kezem
és álmodjunk elárvult csodákat,
hol boldoggá ölel
megannyi varázslat
mesés egyszerűsége,
mosolyt festve
az ősz ezer színeire.
Majd egyszer, ha fáradt utad
pihenni vágyó végén
megőrzöl magadban,
ott leszek majd
minden régi és új utadban,
mert néked rendeltetett a szó,
mely örömben ringó,
csendben hullámzó.
Majd egyszer, ha mindenen át
visz céllal telt akaratod,
már magad is tudhatod,
hogy volt miért,
a szív, mely lángra lobbant
csak érte élt,
ki elárvult csodáit fújta
holdra, napra, csillagokra.
Veresegyház, 2009. november 2.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hajnaltól alkonyig <vissza>
Volt egy olyan érzésem,
hogy újra feljön a nap,
és nem lesz több kérdésem
akkor sem, ha magamra hagy.
Figyeltem én mélyen,
ahogy fényed hozzám ért,
mert szíved akkor éppen
hajnaltól alkonyig kísért.
Veresegyház, 2009. november 5.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hozzám változtál <vissza>
Nem hitted, de már
te is hozzám változtál.
Áthatott a szív szerinti szabadság,
reménnyé vált az egész világ.
Magad előtt látod,
ahogy az életem körbe járod,
s mennyi boldogság reppen,
a magas ég felé önfeledten,
hisz lettek valós álmaid
és van egy mesés hely,
hová elrepítenek szárnyaid.
Földi mennyország, ahol élsz,
mikor kezed fogom, nem félsz,
mert van hited és akaratod,
s hozzám változott gyönyörű alkonyod
nekem már nem az örök búcsúzás.
Veresegyház, 2009. november 5.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: BÍR(k)ÁK között <vissza>
pár tanult iparos dönt
merre mennek a birkák
vérbe folyt őrület
próbálnák csak meg
együtt tartani a sok macskát.
talán ők tudják
miért szárnyal a nem
de sosem azt mutatják
kétségük miért terem
mi az igaz
már én sem tudom
érezni a lelkem
másnak sem hagyom.
Veresegyház, 2009. november 12.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Soraink <vissza>
Mikor legszentebb a hűség,
vagyok napjaidnak zöldje,
és testem minden földje
kikelti magvaid.
Veresegyház, 2009. november 13.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hitem, s akaratom <vissza>
Láttam akkor is,
s most tapasztalom,
miként lesz majd
s mikén visz utamon
hitem, s akaratom.
Veresegyház, 2009. november 20.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Aprók III. <vissza>
Közéjük tartozom,
kik oly szeretettel adnak
és sosem hagynak
kétségek között.
***
Lassan járt utcák közt
utánad lépdelt lelkemben
megannyi nyugalom,
csendes a tér
és körben emléknyi képeid
hordozom.
Rég elballagott az idő,
s felhőtlen gyermekkorod
az égig nő.
***
Mint egy színházban,
úgy állunk a betonba vert
hallgatag utcán.
Néha rideg robajjal
autó rohan autó után.
Szemembe szőtt a nap
és mosollyal vált
emléknyi képeket.
Szeretem ezt az időt,
ha néznek is, jó veled.
***
S lám, mikor szülői házhoz
ér az el nem hitt képzelet,
akkor láthatom, s élhetem át
mindazt, mit nem lehet.
***
Ó Atyám, ne hagyd,
hogy indulatom eléd szaladjon.
féktelen lelkemért
a világot adta el
suttogott lázadásom.
Veresegyház, 2009. november 20.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szárnyaló <vissza>
Átkozottul egyszerűbb minden
szebb a számadás is
felajánlott tetteinkben,
és szebb a félelem,
mikor messze tőled
sosemvolt pillanatba érkezem.
Nincs bennem szenvedés,
szikrányi volta sem időz
lelkem részeiben.
Veresegyház, november 27.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Zuhanás <vissza>
Csendként szorítasz…
Éjbe zuhan minden percünk,
és lággyá formált időnkben
meghittség láza
rejti egymásba
szelíd kívánalmaink.
Verejtékké gyöngyözöm
fehér homlokodon,
s az ölelés labirintusában
magamon hordom
napsárga harmóniád.
Veresegyház, 2009. november 29.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Talk <vissza>
Kristályba zárt magányodban
tündöklő kívánság lettem
és könnyes boldogság
átharcolt álmaidban.
Kékben játszott sugallatod
élő csendet font körém.
Szemembe omlott harmóniád
szivárványszívet rajzolt
testetlen világodról.
Szelídség és jóság rejtett
szárnyai alá, mikor
magad felé vezettél…
S már csendedbe vesztem
hű Szíriusz.
Veresegyház, 2009. november 30.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Végül út <vissza>
Nem tudok szabadulni,
mert mindig visszahúzol,
és sohasem túlzol,
ha azt mondod
szeretsz.
Azt hiszed,
ennyiért megvehetsz?
Előttem töröd az utat,
de nem álmodsz
közös csodákról.
Akkor miért nem engedsz
rabsorsú láncodból?
Csak kicsiket lépsz,
egyet előre,
aztán kettőt hátra,
mert nem tudod,
e lépéseknek mekkora az ára.
Hatalmas,
ha csak szívemre gondolok,
és arra, mennyi év kellett,
míg az idő
nekem visszahozott.
„Megérdemlem!” –
mondod büszkén,
és nem is sejted,
mekkora fájdalom van
sebzett szívem üszkén.
Nagy volt az ára,
de szeretett lényem
sosem hagyott magára.
És hogy tanultunk-e?
Feltétlenül…
Lelkedben lelkem
szeretve csendesül
minden nap,
hisz sorsod
többé el nem hagy.
Nem tudok szabadulni,
tán, nem is akarok,
mert ahogy régen,
úgy most is velünk vannak
a fénypontos angyalok.
De megmarad belül,
hogy e víg harmóniára
mennyi szépség hull
bolyongva, hiába.
Hisz Isten két utat adott,
egyet neked, s egyet eléd,
hol míg szeretnék,
maradhatok.
Veresegyház, 2009. december 8.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Egész akartam lenni <vissza>
Keresem a kifogásokat,
hogyan kerülhetném el
azt a kínokkal telt,
eltipró szánalmat.
Van bennem akarat,
te is jól tudod,
idebent mennyire kitart
az a lelkesedés,
de most úgy érzem,
mindez oly kevés.
Csak akartam…
végleg… olyat…
hol az ember többé
semmit nem kutat.
Ahol minden mosoly
ér valamit,
és nem kell siratni
semmit és senkit.
Egész akartam lenni
általad…
hogy lássa a világ
nem tipornak el
a vészjósló fájdalmak.
Veresegyház, 2009. december 10.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Zokogott szív <vissza>
zokogott szív
sír az ég feletted,
lelkedben azt a társat
oly nagyon szeretted.
üresség lökte térdre,
alázott fájdalmad
napról napra kín
veszi el hatalmad.
zokogott szív
megfagyott már minden
zord folyód sodródik
bánatod medrében.
beomlott partod
még küzd erőtlenül,
megadnál mindent
csak vele csendesülj.
Veresegyház, 2009. december 15.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Románcunk <vissza>
(1. variáció)
Boldog karácsony…
Nyugodt mosoly árad
körben a szobában,
meleg kandallónk lágy fénye
csendben játssza magában
pattogott életét,
időnk megállni látszik,
ahogy szemedbe nézek
szerelmed tüze szívemben izzik
békésen és szerelmesen,
harmóniában szárnyalunk
szép csendesen.
(2. variáció)
Ó Édes
köszönöm, hogy létezel,
hogy megértő lényed
e nehéz világban
csak rám figyel,
s köszönöm, hogy ölelsz,
ha félek,
Ó Édes, csak arra kérlek,
szeress tovább, így…
Szeress angyal-röpteken át,
úgy szeress, hogy e szerelmet
sose törje át
a bánat,
tudom, az nyomunkban sem járhat,
ha vágyak közt szerényen
lépkedünk,
hisz szerelem az életünk.
Veresegyház, 2009. december 19.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: - hiányod - <vissza>
Felvirradt a nap,
s e végtelenben
üresség ébredt oldalamon,
semmiben lépett át az idő
nagy fehér falaimon.
Múlt árnyaiba folyt
minden áttáncolt lángolás,
csendbe font hiányod,
s a keserű számadás.
Az élet sötét és oly íztelen…
Nélküled szerelmem éneke
rekedtes, fénytelen.
Elrohant nappalok
és magányos éjszakák…
Színtelenné vált már
e harcoló világ.
Bizonytalanná tett
a sodró kín,
és félelemmé szőtte jövőm harcait,
gyötrő hiányod sötétbe űzte
a boldogság keserű arcait.
Veresegyház, 2009. december 20.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Egyikünk sír… <vissza>
Egyikünk sír
a másikunk nevet,
de Isten
mindkettőnk felett
őrzi az eget,
és őrzi az elmúlt,
hátra hagyott
szerelmeket.
Egyet a parton,
egyet az úton,
egyet az emberek között,
hol a zaj helyére
mégis nyugalom szökött.
Egyikünk sír
a másikunk nevet,
mégis mindkettőnk
hordja a terhet,
mert az Isten hittel szeret,
nálunk hagyva
az apróra tört
emlékeket.
Veresegyház, 2009. december 21.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szerelemvágy <vissza>
Izgalmaddá létezem,
mikor magadhoz húzol,
s két kezem
nyakad köré kulcsolod,
lüktetve vágysz,
ajkaim ívét csókolod
mohón, édesen…
Kívánva kívánsz,
s én Veled vétkezem.
Veresegyház, 2009. december 21.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Románc <vissza>
Akarsz magadnak,
feszít minden érintésed,
én vagyok az örömöd,
a keserű szenvedésed,
fáradt szíved csókja,
és minden kívánalmad
szerelmes lángolója.
Kéjbe húzol lágyan…
Mély harmóniádban
önzetlen szépség
és lüktető vágy van.
Lelkedben kísérve vezetsz,
szerelmed őszinte útjára
hiteddel emelsz.
Veresegyház, 2009. december 21.
***************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Új Karácsony <vissza>
Átölel az est, a harang hangja,
nyugalom száll városunkra,
sok kis ablak mosoly fénye,
szeretve ér minden szívbe.
Átölelt szelídséged
gyengéd hittel hívogat
szeretettel csókolsz
a karácsonyfa alatt,
és e nyugodt pillanatban
színes fények gyúlnak
ablakunkban.
Szorosan szorítasz
Szerelmed, szívem igaz kincse,
gyermekid lágy kacaja
Karácsonyunk menedéke.
és ez ünnepi varázslatban
meghitt örömünk száll
boldogságban.
Veresegyház, 2009. december 24. |
|
|
|
