|
|
|
 |
|
|
A MEGVILÁGOSODÁS KORSZAKA 2011. évben írt versek Válóczy Szilvia: Tűnhetetlen <vissza>
Szalmaláng,
mily erősen lobban,
égve, hamuvá oltja álmait.
Magányát őrzi hitt látomása,
remegve szórja
eltévedt vágyait.
Veresegyház, 2011. január 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem tudsz <vissza>
Nem tudtam mi áramol
oly sebesen abban az érben,
de túl forró volt
minden cseppje,
megába zárta alkonyom
és egekig hevített
elszeretett képzetében.
Megmarta bőröm a só,
kíntalan halk szavakkal küzdve
róttam álmaim,
de mind meghaltak.
Már te sem tudsz életben tartani!
Hiába próbálkozol…
Veresegyház, 2011. május 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ok vagy <vissza>
Szavak nélkül
érintett mindaz
mi egészen volt, ő maga,
a koldus nélküli megértés,
mely mérhetetlen,
s mégis viharzó
szenvedélye a napnak.
Miért magyarázod meg
miért épp te?
Úgy sem tudhatod
Isten miértjeit!
Ok vagy ebben
a vadszelíd világban.
Veresegyház, 2011. május 27.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha nem tartanád <vissza>
Tán bolondnak néz…
De az idő túl laposan húzza
fölénk az eget.
Bár a távolban elérheted
a messze tűnő
éji kék fényeket.
Suttogva hallatva
szórhatod,
árnyak közé vetett
tátongó magányod,
de tudd, az itt kapott lét,
ezernyi darabra esne szét,
ha nem tartanád karjaiddal.
Veresegyház, 2011. május 27.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Titkok <vissza>
Jönnöm nem nehéz
oly forgószél után,
mely utakat söpörve el
magába ránt hűs rapszódiákat.
Benne dívik a szó,
elhalkult lélegzetet suttog
a megporladt az idő.
Valami ég,
heves és zilált…
Füstje túl rózsaszín.
Csak meg ne bánja hordozója
***
Mint hinnéd, tiéd a gondolat,
lassan szétből összeraktad magad
Lázongott képzeted beléd mart
az ösztön úgy is kudarcba hajt.
***
Hogyan tudnám elmondani
mindazt, mi oly nyilvánvaló,
s igaz, szemed előtt
nyílt titokként lelkendez,
mesélve hint jó históriákat
a kérdésbe font hű imádat.
Nincs rejtett képzetem,
csak valós, mit létem szab
kallódott napjaimnak.
Veresegyház, 2011. május 28.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Azt adtad nekem <vissza>
Azt adtad nekem,
mit lelkedből hordott a szél,
Fénnyé áztattál mindent
sós könnyeim szabaddá száradtak
tetteid nyomán újra hitté
formált az idő,
erődből táplált segítség,
hogy utamba hozott az ég.
Veresegyház, 2011. május 30.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hunyt szemmel <vissza>
Hunyt szemmel álmodom,
átszűrt fények az ablakon…
Te kértél, s én alkotom
azt a világot,
hol nincsen fájdalom
s nincs magány.
Ott homályba burkolt
vallomás a táj,
s ezernyi a tér,
minden szín összeér,
ott dobogva, lüktetve játszik,
szívével a vér.
Hunyt szemmel álmodom…
Kérted, s én meghagyom
az angyalok zsebében
hajnaltól alkonyom.
Ő olvashat merészen…
Tán lehetek eszében,
lángolón, s egészen.
Veresegyház, 2011. június 4.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem láttál lelkembe… <vissza>
Nem láttál lelkembe,
csak kik láthatatlan látnak,
nem láttad, hogy benne, az űr
mily lyukat vert magának.
Csendem sorsot döntött
és sorstalanságot,
mert az az egy hagyta kihunyni
a kéken égő lángot.
Porba hullt könnyeimből
csak a buja erdők ittak,
a zöld szomorú százai
eső helyett sirattak.
Égbe szállt galambként
messzire vágyott álmom,
de magába rántott a tett
és minden valóságom.
Nem láttál lelkembe,
csak kik láthatatlan látnak…
Szavamban miért csitult el
hangja az imáknak.
Veresegyház, 2011. június 4.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Felelős vagyok <vissza>
Felelős vagyok,
mikor szelídítem tetteid,
és minden lélegzésed láttán,
ha érzem vétkeid
várnom kell.
Várnom a hajnalt,
mi magában marasztalt
évekig,
mert látom emberi voltod
hogy szabadítanád láncaid,
miattam.
Veresegyház, 2011. június 6
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Belőled táplálkozom <vissza>
Belőled táplálkozom…
Nincs szív, mely jobban fájna,
ha nem vagy közel.
Olykor távolnak érzem a világot
és érintésnek minden szót.
Lázzá szítja terünk a lét,
és fáradhatatlanná akaratunk,
mert csak egyre haladunk,
s ki tudja merre még…
Veresegyház, 2011. június 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csak hallgatott <vissza>
Azt hittem erős vagyok,
de túl nőtt rajtam a világ
és nem értettem, a való és képzelet
egyszerre miért ölel, s bánt
lelket kárhoztatva
az éjszaka,
elvonult a vihar,
de nem találok többé haza.
Csillagok közé
szórt szét a képzelet,
lelke úgy vétkezett
ahogy éjbe fonta
lámpásait az ég,
lázzá hevítette
testét még,
s álmodott,
de benne
az erő csak fogyott.
Képtelen áhított vágyakat,
szél süvítve
forgatott a tánc,
kit rabként ölel a lánc
csak hallgatott…
Majd szédülten földre rogyott…
Veresegyház, 2011. június 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szárnyra kelt az Isten <vissza>
Hiába szólt a szám,
lelkemben, vágyban élt
az összes gondolat,
nem értettem, csak
hallottam hangodat,
és idebent a mélyben
megmozdult minden,
elnémult napok közt
szárnyra kelt az Isten.
Veresegyház, 2011. június 8.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ez a szerelem <vissza>
Ez a pillanat most jó,
ez a pillanat most kell,
angyal küldött utamba.
múltam takarva, törölve
s harcom ellen küzdve
kínoktól hordozott feléd.
Ez a perc nyugalom,
ez a perc boldogság,
ahogy ölelésedben
hordozott a világ,
mert az menedékké vált
a lét lelkünkön át.
Ez a szerelem kell,
ez a szerelem jó,
ahogy szívünkbe rejtőzik
minden meglepett szó,
finom vágyakban
altatva, ringatva,
becézve hozott utamba.
Veresegyház, 2011. június 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nyakamba csókolt a vágyakozás <vissza>
Nyakamba csókolt a vágyakozás,
őrültnyi lázban fonódott
testünk köré a más,
átrepült a téren az idő,
s nem volt se múlt, se jövő,
kimondatlan szavakban.
Létünkbe emelve szabadan
fogant meg bennünk a boldogság.
Válóczy Szilvia: 2011. június 10.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Remélj <vissza>
Ma csak azt tudom írni,
mennyire átjár a nap,
s mennyire más az,
ha magába fogad.
A lélek azt mondja:
tedd, mit tenned kell,
de a kérdésedre senki sem felel.
És ha szól a dal,
mely mégis ott marasztal,
hol álmokat húz magára az éj,
te csak szállj az éggel…
és remélj… remélj...
Veresegyház, 2011. június 15.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Többé nem <vissza>
Önmagát kereste a lét,
s míg önmagába ért
holttalan utakra térve
karjaiba érve a napnak,
többé nem félte szívét
szavaknak.
Veresegyház, 2011. június 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Testbeszéd <vissza>
Ha átölel az éjszaka,
körém fonódik, s lágy hangja
andalít, kinyitja kapuit
lelkem börtönének,
s nem fájhat se bánat,
se szomorú ének,
mert a csend követ,
mennyekbe emelve
szorítva szeret.
Veresegyház, 2011. június 16.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Küzdenem kell <vissza>
Bátorság ömlött szívembe,
s térnyi idődből reám szabott az ég,
azt ígérte a szó, vigyázol rám,
de még itt álmodom,
történésekben számolom a perceket,
ha a tett végül eltemet,
küzdenem kell,
hogy elérjem kezedet.
Veresegyház, 2011. június 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A lét más <vissza>
A lét más, mint ahogy érzed,
körötted játszanak a csillagok,
s amikor szárnyra kél a gondolat,
melletted senki vagyok
csak merjem feltárni azt,
mely igaz, s melytől tart a lélek
e kifordult világból
aludni sose térek
Nem meséltem, mit úgy sem hallgatsz,
mert hiúsággal vétkezel,
bennem a türelem újra és újra
sebeket tép fel.
A lét, csupán az, ahogy éled,
melletted nem ragyognak csillagok
börtönében küzd a boldogság
szárnyalni sosem hagyod.
Szárnyaszegett lettem,
a gondolat is fáj
miként hagytam,
hogy többé ne találj.
Veresegyház, 2011. június 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Jövőt látva <vissza>
Az összeomlott időben
csókot intett minden árnyalak,
az ódon ágak mögött
vacogva láttalak.
Kínná dobbantak a percek,
keserű tudattá burkolt az ég,
fájva fáj most is
mit az ég nem vett el még.
Veresegyház, 2011. június 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A nem létező halál <vissza>
Halál, kezed közé ért
balga emberségem,
sosem vált híveddé
lényem valódisága,
de jól tudom,
miként az idő,
úgy te sem létezel.
Veresegyház, 2011. június 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Istenben <vissza>
Míg csend ölel,
akkor mámorban ringatva
magától tör el
a magány.
Amikor a lélekből
feltör a szeretet,
te már nem keresed
a várt szavakat,
csak hallgatag
adod át magadat
a létnek.
Veresegyház, 2011. június 23.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Haza ért a lélek <vissza>
Haza ért a lélek,
túl sokáig bolyongott
a kietlen utcák
háborgó terében,
s mikor elébem
tűzött fényed ragyogó alkonya,
rájöttem,
nem ereszthetlek el
többé már soha.
Veresegyház, 2011. június 28.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Érezted talán <vissza>
Mert érezted talán
ahogy a nap ködbe burkolva
fogta végig két kezem,
s múltak hatalmán túl
szerelemen át vezetve
gyújtotta fényét bennem,
kába sorsból önfeledten
elém tárva csodád.
Mert érezted talán,
mikor szavak nélkül
lázba oltott csend szelíden
hajnalba húzott az álmom,
s ajándék mosolyodból
koszorút font létemre
az általad szép világ.
Érezted talán…
Veresegyház, 2011. július 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: De mondd <vissza>
Semmi sem állandó,
csak a szívben élő lélegzet,
míg fél saját korlátaiban
az elsorvadt tettektől.
Előre ítélt gondok
küzdenek a máért,
de mondd, miért
ad ajkad olyan szót,
miről jól tudod
épp másé már évezredek óta?
Veresegyház, 2011. július 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tóparti est <vissza>
Tükröt tart a tó,
szelíd sodrásában
megül a lélek,
s féktelen téved
partjára szívem.
Most csendbe lábad a táj,
most nem fáj
az elhagyott lét sem,
mert hűs vizének hangja
hallik a réten,
és sötét, csobogó
vízesésen siklik a szél,
néha az idő is beleér
reám takarja
angyal szárnyait.
Veresegyház, 2011. július 24.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nekem tökéletes <vissza>
Ott vagy
benne azokban az impulzív áramokban,
melyek lüktetve sodorják
a félve dobogott realitást.
Régképekből alkotott
széttört darabszilánkokról csillan
a megmaradt idő,
azt sugalltad
tán sohasem késő
álmainknak élni,
s remélni azt, mi annyira csodálatos.
Néha behunyt szemmel
számolom a magukba öltött perceket,
melyek lassan maguk alá temetnek
nagy balgaságomban,
hisz azt látom,
mily csoda vagy,
s nekem mennyire tökéletes.
Veresegyház, 2011. július 24.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Bánatidőben <vissza>
Dallamába merít a jó,
magába rejti vágyait
halkuló szavaknak,
keresve kutatnak
megnyílt tudattalan útjain
szánva elhaladnak.
Veresegyház, 2011. július 28.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Az elátkozott nimfa és Nárcisz <vissza>
(John William Waterhouse:
Echo and Narcissus /1903/ c. festményére)
Mit rejtve őriz
talpalatnyi csillogás,
ott szemekben vággyá hajtott
látomás dereng
tükörnyi színe
tán örök kincs,
s felette az éden
álmaiban révedez,
szirmaiból nektárt legyez
hűs harmatára,
hisz zöldellő ékének
megérett bája,
érte tétetett.
Veresegyház, 2011. július 28.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Sebekkel a szíven <vissza>
Hol közel hajolt a lét,
lelkébe engedte szép
fehérségét,
s ő látta mögötte
elrejtett képét a vágynak,
ahogy utána kapnának…
… szent Angyalok!
Víg tekintetbe lopott arcok
a rácsodálkozás tükrei,
mert ott bent, mélyen temetve
vonaglott a kín lefele
s aléltan, titkon remegve
ajkai lázából szabadon eresztve
égig kiáltotta a szót,
miért?
De gyanútlan leplezés a juss,
tiltott ölek közt
siklott a közelség pátosza,
hisz melle már testének ágyasa
a kéjé, mit eltakar.
Róná az ég, ha kérném?
Nem sarkall tettekre
a megfáradt idő sem,
kiben bízva, érlelve teret
szítva, hazugul hezitál,
tükrében szem előtt
talál halált az útnak,
és nem kísért a múltnak
csak nyugtat.
Szemellenzővel
árul oly kapzsiságot,
mit fülébe súg,
szítva józanul lángot,
majd telhetetlen kacsint,
csak önfeledten
nevetve jót legyint
a világra.
Vajon szaváé igaza?
Hangjában lelke
kénynek kedve sem bán
meg már soha,
mert tudva erejét,
magába engedte szívét,
s ki tudja még mennyinek?
Veresegyház, 2011. július 30.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hazug dal <vissza>
Hazug órák, hazug szavak
hazudj te is most magadnak!
Hazudj szépet, hazudj képet,
álmot, mely nem ér véget.
Hazudj vágyat, hazudj szárnyat,
hazug létet, hogy az várjon csak.
Hazudj te is most magadnak!
hisz te magad is hazugság vagy.
Veresegyház, 2011. augusztus 20.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Hittem, te tartod <vissza>
Több vassal tartod magad
közben takarod szemem,
megfeneklett vágyakozást
szít mosolyra festett tetted,
nem tudom
mennyire szeretted
napjaink.
Odázott kínokból hív a lendület,
mert benned más lüktet
szüntelen.
Nem keresve számolom
múltam hídjait,
s hittem, te tartod
mérhetetlen oszlopait a napnak,
feleltél, s már nem adtam kérdést
magamnak semmiért,
félelemmel ölelt a lét,
majd kárhozattá festett bennem
minden hitet.
Mert lelkeddel azt ígérted,
csak enyém leszel.
Veresegyház, 2011. augusztus 20.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Eszmélés <vissza>
Csend van és nyomorúság…
Felállni mondd miért kéne
elsorvadt napok közt?
Lázadássá érne minden gondolat,
mert megláttam az igazat.
Az ég nem adhat
fájdalom nélkül.
Veresegyház, 2011. augusztus 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Aprók IV. <vissza>
Fűben lépkedem,
szétszórt gondjaim
az égből szedik.
Az angyalok a nevem
emlegetik.
Erdő, Erdő, Erdő…
***
Csendedben mégis ott a zaj,
álmodott valóság nyitja
lelked bájait.
***
Nem kell a szó,
csended épp elég!
Fáradt lelkemben már nem ír
álmokat az eltékozolt idő.
Már késő…
***
Nem láttad, mi fájt akkor,
szemed sarkában csak mosoly
rajzolt sejtelmeket.
***
Hajnalban még vörös a táj,
és az épp felbukó horizont felett
a nap lassan aranyra festi az eget,
s csendben a lélek haldoklik, temet.
Veresegyház, 2011. augusztus 21.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem tudom, mi változott <vissza>
Nem tudom, mi változott.
Én ugyanaz maradtam,
ki melletted világot érzett
maga körül,
hol minden lecsendesül
a fáradt napok után.
S most bután nézi
az elszaladt, sosem volt léteket.
Tán az én szívem is tévedett,
mert fájva látom,
nem tartozom oda,
kik fejet hajt’nak
szép szavaidért.
Magad toltad messze a teret,
hogy időt sem kímélve
szorongón lépj tovább
hamvas keblek árnyaiban.
De majd azon lelkek
százaiban, kiben rontást
hozott végzeted,
sírva haldokolsz
a nem úgy értelmezett tettekért.
S én már nem kérdem, miért…
Nem kell válaszod
megfáradt napjaimba!
Az én titkom oly nyilvánvaló…
Szeretni önzetlenül,
gyáva képek nélkül
csak fényt fogadva,
ezért láthattam,
utadba mily reménység csordul.
S majd látod te is, hogy sajdul
körötted a szép,
virágos csodája hogyan tép
szirmokat, ha rájön,
mikor lába más felé halad.
Veresegyház, 2011. augusztus 22.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megállt az idő <vissza>
Megállt az idő,
ahogy magam előtt láttam
percünket.
Még élénk ragaszkodásom
érintette lelked,
s enyémet határozott csended.
Valami új kezdődött,
valami nélkül, mégis több,
mi ami addig volt.
Vátozás szele
érintette arcunk,
és némi csalódás,
de tudtuk,
mindez csak javunkra
szolgálhat.
Veresegyház, 2011. október 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: De jaj, mondd! <vissza>
Nem sír a lelkem, csak jajong.
Fájva vár időt ostromlón,
a talán igéért.
Fáj az egyedül…
átharcolt napok közt félve csendesül
lélekben a káosz,
mert nem hordoz szíved
szerelmes igéket.
Nincs értem szó,
mit vágyak közt hajt az élet,
kívánt óhajban szavad
szanaszét széledt.
De jaj, mondd!
Kiért lépnéd át kínjaid terét,
ha nem értem?
Lázadoznod mi haszna?
Tengernyi időd már pecsét alatt,
és ha szánalom ül
esendő orcádra,
nem lészen vágyadnak telje,
csak szenvedő lényednek
hanyatlott keserve.
Veresegyház, 2011. november 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Reményt keltő <vissza>
Megállni, mint pillanat,
mikor épp boldogságra kész,
könnyezni, mint zuhogás,
tengernyi kékség és
határtalan hit,
szeretettel épít reményeket,
s te csak nézd az eget,
mert az álmok
minden nap felébrednek.
Veresegyház, 2011. december 18.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Álomszegő <vissza>
Önmagába temetett az éjjel,
csak osont, nem kérlelt
semmi szándékot,
csendben lopott el
megannyi álmot.
2011. december 18.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Harmadik nélkül <vissza>
Elvetnéd azt, mi tiéd?
Vajh engedné e lelkednek ismérve,
hogy úgy éld földi javad,
mint szívednek vak kegyeltje?
Hogy tudnád tükröd tartani,
s benne látni önmagad porát,
mikor e csepp szenvedésnek
színről törölnéd sorsát?
Oh mondd, mit érnének
tested sorvadt napjai,
ha már csak a csend folytja
eltiport vágyaid?
És mondd, mi célt adna ím,
ha hazádnak véréből sebzik
az a fájdalmas harmadik?
Veresegyház, 2011. december 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Rómaira emlékezve <vissza>
A kő,
mit te is úgy vigyáztál
még kezemben van.
Duna hordta vad hullámain,
benne rezeg a múlt
minden vándorlása
és a pillanat, mikor
tenyeredből ujjaim közt
örök érzéseket keltett.
Nálam van még hatalma
abban minden öröm,
mosoly és bánat,
mely valaha is érintett.
Itt őrzöm magamban.
E télbe lábadt idő
sem zavarja el
lecsendesült álmait.
Veresegyház, 2011. december 28. |
|
|
|