|
|
|
 |
|
|
AZ EGYENSÚLY KORSZAKA 2012. évben írt versek
Válóczy Szilvia: Morfium <vissza>
Ott az az izzadtságcsepp
mely arcodon
áthatón küzdi le
energiájába zárt mezőit,
ahogyan zilált tested tüzeit
a vágyott szerelem,
andalítva és lázasan.
Hevességében őrjöng a forróság,
mikor nyakam illatát kéred
izgalmas tereken át
leheletnyi érzéked
remeg tested bájaiban
s tudod, álmaidban is
valóság vagyok.
Veresegyház, 2012. január 12.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megnyílásodkor <vissza>
Rózsát bontott a lélek
halk suttogássá fonódott
a lehullt gondolat,
megfáradt valódból nyitottad
szívvel telt önmagad.
Kincset tartott
két kezében az éj,
félelmek közt suttogva
játszott s zenélt.
Veresegyház, 2012. január 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Aprók V. <vissza>
Kinőtte magát ez a világ,
oly sok féle, s fajta
lép át rajta,
pedig nem mind akarta.
sárgömb helyett
művi arculat,
még nem vetettem le
az elfáradt harcokat
***
Egy fáradt nap után
látom meg igazi arcodat,
ahogy magad előtt
léped át a gondokat.
***
Mert megőrzi az ember
azt a jót, mit pillanatként él,
s fél elengedni szívéből
a hitet, mit vágyakozva fél.
De amint megérti a létet,
és az állandóság titkát,
rájön, hogy a szeretet
megőrzi minden álmát.
Veresegyház, 2012. február 1.
************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lehettél volna <vissza>
Kint suhan a táj,
messzi tar fák ágaiba
szél sem kap,
az idő mellettük úgy halad,
mint egy örökkévalóság.
Csend költözött az égbe,
nincs reménysége
a holnapnak,
pedig kérve a szívek
kaphattak volna,
de félelembe lépve
sosem volt napokon.
Zúgó belső hangokon
szólva szólt az ének:
Ember! Bölcs lehettél volna,
s Isten boldogságossága.
Veresegyház, 2012. január 6. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Világtalan <vissza>
Kint suhan a táj,
messzi tar fák ágaiba
szél sem kap,
az idő mellettük úgy halad,
mint egy örökkévalóság.
Csend költözött az égbe,
nincs reménysége
a napnak,
lélek magányába koptak
Isten emlékei.
Veresegyház, 2012. január 6.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Adsz, s én adhatok <vissza>
Szavakat kérsz tőlem,
mit fogalom sem bír
két kezéből úgy hull
akár vadrózsák szirmai
a kóborolt szélben,
s e képen
áztatja bőrünk az eső,
napsütötte égre néző
szivárvány szalagok,
te adsz, s én adhatok.
Veresegyház, 2012. február 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Álmoddá vált <vissza>
Mert álmoddá vált mindaz,
mit ráfestett a nap
erdőid zöld színeire.
Esküvé szenderült
minden lágy mosoly,
s ha hozzá tartozol,
megfogant lázban oldja
villantott bájait
úgy sodorja ezernyi százait
mint magány elől
nyújtózott szárnyait.
Veresegyház, 2012. február 7.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ne félj Angyal! <vissza>
Ne félj Angyal,
tárd ki a szárnyad, s repülj,
repülj fenn a magasságokig,
s lásd meg, mi célja
az úrnak,
fennkölt látomásában
meggyötört lelkek hamvainak,
s ékesítsd a szíveket,
a képpen, mily jó szót hallasz,
s esendő földi kéri,
hogy láza végre megpihenjen.
Veresegyház, 2012. február 8.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A francia férfi <vissza>
Tekintélyben áthatón,
s mégis empátiát eszmélve
igazságot szól jobbnak vagy balnak,
magányában játszva
nem híve haragnak.
Beszéde mély,
barnából zöldbe hajló,
akár a sziklák feletti mennydörgés,
mit visszhangjáról hord a szél,
bátran ölelve tartja a tér.
Lelkét ő sem tudja,
mily nyilvánvaló,
két erő ékesíti illanó napjait,
s terheit oly könnyen kezelve
hozza tűzbe rabjait.
Benne mozgalmas a lét,
mikor szava terekben táncol,
tetteit lágy büszkeség uralja.
Kezeiből a teljességet
bölcs rang mutatja.
Nem fárad ő, de ha megpihen,
lényéből a fény
szeretetet szórna fenn.
Veresegyház, 2012. február 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kerestem <vissza>
Hideg lett.
Nyárias tavaszból
lábam elé hullott az eső.
Nem tudom hová tűnt
az a tétova szellő,
mely hangodat hordozta.
Kerestem a hegyek mellett,
de a Duna, fodraiba mosta
hullámzó arcod is.
Veresegyház, 2012. február 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Pannon földben <vissza>
Ölt a láng
hun föld romjai felett,
s míg bent a szó
kint kérdésre való
széttört darabok
ki összerakva hagyott
múlt emlékeket
sok kérdésre
kevés felelet
válaszként kirakó.
Égbe érő fa az élet,
látván sok nemzetet,
pannon földben úgy nyugszik
a megváltó szeretet.
Veresegyház, 2012. február 17.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Nem tagadhatod <vissza>
Csillag vagy te is,
ugyanaz, mit különbséged fed,
alkotó erődben Isten jobbja
ontja szabad akaratod
s nem tagadhatod
hogy e föld felett
te teremted az eget.
Veresegyház, 2012. február 18.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Mi lett volna ha… - film <vissza>
Miért is várnék már?
Eldöntött szavaid vérző sebeket
hagytak maguk után.
Akartam, nagyon.
Tán túlságosan is,
felejteni múltat,
s életemet veled kinyitni.
De lassan elcsorgott terünkben
hátrafelé léptek útjaid
és te megrekedtél az időben.
S most… most fájdalommal
esdekelsz magányos kínjaiddal,
de bennem már nem marasztal
szerelmes szavad
Újra és újra ugyanazt játszod le
hófehér vásznadon,
a mi lett volna ha… filmet.
Veresegyház, 2012. február 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: A titokzatosság vonz <vissza>
Csak a titokzatosság vonz,
az az újszerű látomás,
mit magad elé festesz,
mintha valami mást látnál
a való helyett.
Még ellenkezel
és rejtett vágyad hordod
előtted simuló utadba.
Álmodni próbálsz,
valami kudarc nélküli világot,
és kitárod lelked
szétrebbent szárnyait
Veresegyház, 2012. február 28.
************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egy érzés <vissza>
Valami édesen lágy érzés
hozta tűzbe tested,
a gyengédség, a bujaság,
ahogyan te kerested…
Most téged táplál,
szeretve talál benned
forrongó vágyakat
ölelő szerelmet.
Veresegyház, 2012. február 29.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Tán érdemelném <vissza>
Tán érdemelném a rosszat,
hol fojtva fojt a láz
és karjában sem ringat
a vágyott szeretet,
mert igéztem eleget
szép szemed tükréből
a távoli tett
nevetve aláz
Veresegyház, 2012. március 8.
************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A Kedves bűvkörében <vissza>
Mit tehetnél, ha megfáradt,
bár zabolátlan szíved igazáért küzd?
Sok az ellenvetett szó,
a kapzsi gondolat,
mégis fáradhatatlan benned az érzés,
mely szinte megvált, ha reá gondolsz.
Tiszta valójában ott az áhított nyugalom,
mely nem csak kedélyállapot,
de valóságos átalakulás
ebből a mostoha világból.
Szereted.
Tisztán és őszintén.
Lelkének ragyogása, akár a nap fénye.
S még most sem tudod megfogalmazni igazán,
miért van benned érte
ennyire imádat.
Veresegyház, 2012. március 19.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Megvárom a májust <vissza>
Megvárom a májust...
Tán más világ lesz majd,
Tán olyan, melyben nem hajt
várakozás.
Ha szótlan is, de nagyon más
lett minden
a sok álom közt megkövült
Isten
teremtő ereje.
A fák erejébe rejtve
szerelmeit.
Veresegyház, 2012. április 30.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Ha nem volna késő <vissza>
Önmagammal való küzdés
minden egyes sor
a közömbösség magába zárta
magányom lángoló fényeit,
mert a szív reménye itt
nem helyénvaló.
Túl halk a szó,
haza várna az álmodás
egyszerű terekbe ívelne át
a más és karod féltő melege,
ha lehetne...
Lenne csend és megnyugvás,
örömteli varázs
a melletted töltött idő...
És valódi emlékezés,
ha nem volna késő...
Túl késő...
Veresegyház, 2012. május 2.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Szárnyas vers <vissza>
Emlékszem, olyan volt az érintése,
akár egy puha paplan.
Mohón vágytam minden rezdülését.
Igazi varázsló volt...
Elhessegette sötét felhőimet,
melyek gondjaim köré gyűltek.
Szép, szelíd arca
mosolyban fürösztötte a napot,
s mintha szárnyakat növesztett volna...
Megtanított repülni...
Veresegyház, 2012. május 14.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Csendpillanatban <vissza>
Csend hallik a messzeségben,
mikor az alkony éppen
magára húzva sötétjét
lelkére simítja kedvesét,
s ölelve borul rájuk a lét.
Veresegyház, 2012. május 17. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Utazás egy borostyángyűrű körül <vissza>
Hold rejtette fényét zárta
fémezüstös karikába.
Ott három borostyán izzott,
de ő csak mosolygott…
Ujjamra húzta vallomását,
rám csókolta földi nászát.
Veresegyház, 2012. június 4. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ez a pokol <vissza>
Ez a pokol, itt a Földön,
ha hagyod, feletted más döntsön,
mert kényelmes a kapott szó.
Ha nem gondolkodsz, az a jó?
De kinek kell a birka lét?
Hogy más mondja meg az igét?
Művi étek, művi álca,
csak a teremtés becsapása.
Hazudni reggeltől estig…
Elrettentő a példa… pedig
Isten etet, szívből szeret,
hisz önmagát adta neked.
Te döntesz, merre mész…
Mástól félsz, vagy igazból kérsz!
Mert ha meguntad a távolságot,
Itt az idő utad újra járnod.
Veresegyház, 2012. augusztus 24. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Utazás előtt <vissza>
Tétovázik…
Miben hitt
abban rabja lészen,
heves, mosolygósképpen
lélek egy hazudott világban.
Pedig azt láttam
ugyanúgy akarja éveken túl.
De túl kemény a föld
és túl sivár a táj,
ha a lélek önmagában fáj,
mert nem lehet vele.
Táncolna, énekelne
csak láthassa benne
magát.
Ám….
…fél…
Sok pillanatból kér
csodányi szépséget,
reggel a nap sárgáját,
estére kékséget
de ott tombolnak a kétségek!
Vajh kap-e újra még?!
Veresegyház, 2012. augusztus 24. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Elvesztett boldogság <vissza>
Valahogy abban az eltorzult világban
nevesincs érdekek közt vesztettem
el a boldogságom.
És most nem találom…
Úgy emlékszem, lilából hajló ezüstszínű volt,
de az előbb még itt kóborolt, akár a szél,
mely üres házak fölött semmit mesél…
Épp szívemből tépett darabokból
színezett az alkony.
Hazudott nekem.
Csak óvatosan és csendben…
Így írta át bús keservem.
…és még búsabbá a szívem…
Veresegyház, 2012. augusztus 25. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Te és én <vissza>
A nélküled nem,
csak a veled idő az,
mely boldoggá tesz,
melletted élt
meghitt napokat,
mikor újra hallom
hangodat.
Ne félj…
Nem jő több éj,
mi fakón ölel körbe,
s nem lesz több érzés
reszketve.
Csak mi leszünk,
az árnyék és fény
egybe vetve,
amikor a hold siet
napot követve
együtt, egyért
te és én.
2012. szeptember 14. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Lomha Duna partján <vissza>
Lomha Duna ágában
hűs hullámok ülnek
köves part szélében
csobogók terülnek.
Csendes föld nyomán
fénnyel fest a nap
szikrázó idejében
víg melegséget ad.
Szeptember havában jár
az év ódon kereke
még mindig zöld a táj
de már őszülni szeretne.
Szeretne még más is
boldogságban járni
szeretne kettő szív
egymásra rátalálni.
Lomha Duna mellett
kellemes a pillanat
Ölelkező pár között
szelídség, s csók fakad.
Úgy szeretik egymást
akár kék folyó a partját
soha nem engednék el
egymás ölelő karját.
Lomha Duna partján
lemenőben már a nap
lépésre kél a sétány
az idő már hallgatag.
A lassan folyt csobogás is
búcsút int a mának,
Közel az est magánya
ágyat vetett magának.
Lomha Duna ágában
sötétben alszik a part
a szenderült táj, s az ég
végül magára maradt.
Veresegyház, 2012. október 6. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Megfoghatatlan <vissza>
Nem tudom, mi ez,
de az biztosan.
Valami szárnyalás,
valahol magasan.
Megannyi zöld is van
meg narancs és kék.
Öröm vesz körbe
és nyugalom még.
Nem tudom az okát
de nagyon is létező
bennem is, messze is
hangosan lélegző.
Tán nem várt csoda.
Őszben nyíló álom?
Már nem tudom
mi a valóságom.
Veresegyház, 2012. október 6. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Erősebbek vagyunk…
A veresegyházi tavak között
büszkén úszó lápok hajlanak
őszi szél fogságában zörögve
valami dallamot játszanak.
Erősebbek vagyunk, mint valaha…
Ragaszkodás bennem minden léted,
mert ha őszinte szavaiddal ölelsz,
szívemben nyugalom érzése éled.
Amikor reánk álmodik a világ,
s színessé teszi szürke napjainkat,
nem keseríthet meg a bánat
lelkünk szárnyaló szabadsága miatt.
Hisz szabadnak születtünk mi ketten…
Hittel tovább él minden remény,
és vigaszt adó imákkal gyógyít
a bennünk születő isteni fény.
Erősebbek vagyunk, mint valaha!
Átlépett csendkavicsokon túl is…
Fáradhatatlan lényünk erejével
jövőbe ér utunk, s tovább visz.
Veresegyház, 2012. október 7. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A megpihent Vándor <vissza>
Lélegző fűszálak selymes érintése
feje alatt vánkos.
Messzire van még a város,
de lépteiből fáradtság búvik,
kit elnyűtt lábai hosszú útra vitt.
És pihenne, csak pihenne még,
hisz erejéből fogytán a lég.
Fényesen szelídül tájára az ég
de indulnia kell, mennie…
…míg meg nem találja
szép szerelmesét.
Veresegyház, 2012. október 7. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Őszi hasonlat <vissza>
Hozzád tartozom, akár fához a falevelek hullása,
ahogyan szédítő magasságból zuhannak alája
víg táncukba réved az örök pillanat,
mintha égről kerestek volna nászuknak utat.
Hozzád tartozom, akár fához a perzselő tűz,
ahogy roppanó erejéből pattogást betűz,
s megannyi füstjében úgy száll a kegyelem,
mintha imáért ragyogna könny a szemekben.
Veresegyház, 2012. október 7. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egy őszi fáról <vissza>
Kérges háta
át, bejárja
évnyi idejét.
Sötét háncsa
jól formálja
széles erejét.
Illat, nedű
nagy tetejű
lombja hullik el.
Őszi idő
kis temető
alatta élet kel.
Veresegyház, 2012. október 7. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kocsányos tölgyerdőben <vissza>
Pazar már az erdő,
kocsányos tölgyről eső
falevelek bájától.
Fele zöld még,
s fele sárga,
ahogy szárnyal
napbarnított ágáról.
Szél támad a fellegekben,
átsuhan a lombos renden,
szállanak a színek.
Olyan ez, mintha
Isten keze festett volna
vidám, őszi képet.
Veresegyház, 2012. október 7. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csillagvarázs <vissza>
Könnyezve ragyognak fent
jégbe fagyott játékai az égnek,
milliónyi fénykarát rajzol színt
a tejút kavargó szívének.
Lomha tágas térben
áttűnt isteni fáklyák…
Gyönyörbe mártják
lelkek emberi álmát…
Könnyezve ragyognak fent
forrongott bársonyai az éjnek,
áldásba merült már rablánca
a megfáradt sötétnek.
Veresegyház, 2012. október 8. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Valló-félben <vissza>
(szabadvers)
Ha megkérdeznék tőlem,
miért te és miért így,
válaszom, e képp felelne:
Mennyei erő az,
mely két lábam vezette
feléd,
s adott eléd
szerelmessé.
Amolyan életre szóló volt az,
se kép, se hang,
ahogy szívben áradt szét
az isteni anyag.
Első látásra, s ím -
elszakíthatatlan.
Pedig próbáltuk,
mégis hasztalan.
Éveknyi változás tett
erőssé akaratban.
Megáll az idő karjaidban.
S a vágy… Lázas költemény…
Csak a tiéd, s az enyém.
És mennyi vers!
Szent ég…
Veled indult,
s veled lesz vége is
szárnyaló létemnek,
míg hisz.
Veresegyház, 2012. október 20. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Minden nő… <vissza>
Minden nő olyan férfire vágyik
akár csak te.
Kinek sármos külseje mögött
gyengéd lélek lakik,
szavából tisztesség hallik,
s rendre szabály minden tette.
Mellette… Béke honol
és szeretet,
így minden nő
boldog lehet.
Mert reád vágyni oly könnyű.
Szeretni mind egyszerű…
S mikor szavad hallik,
őszinte az igazság,
a hit nem szalmaláng,
mely benned bízik.
És egyre, csak egyre érik
az akaratlan szelídség,
a lényed köré szőtt buja
érzékiség.
Akkor a nő már tudja
lényét, lelked uralja.
És lágyan féltő csendben
karodban álmodhat pihenten.
Mert minden nő
olyan férfire vágyik,
ki erővel telve ontja
szomjas ajkait,
és féltőn őrzi
számtalan apró titkait.
Ki andalítva becéz,
mert tudja, mellette mindez
nem nehéz.
Én is vágyom rád,
mióta neked adott a világ,
hisz veled az élet
álmodott valóság.
Veresegyház, 2012. október 20. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Meghittség és látvány <vissza>
Ahogy ott sétáltunk a melegház
egzotikus növényei között,
valami misztikus időutazás költözött
egymást ölelő önmagunkba.
Szemeinkben a színeket
mosoly mosta fényesebbre
és a látvány, a bódító illatok,
megannyi virágok édes lehelete
akár csókjaid szeretett íze
mindent áthatott…
s meghitt szerelmet hagyott
lépteink nyomán.
Veresegyház, 2012. október 21. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem engedtél <vissza>
Épp búcsúztam,
de nem engedtél
magad mellől.
Azt mondtad szükség az
mi hű, lényedből,
s kell nekem.
Ujjamon gyűrűd
ölelte kezem.
Borostyán színeiben
minden vallomásod,
hogy nem hagyod,
el soha nem hagyod
sokat várt szívem.
Veresegyház, 2012. október 21. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szakítópróba <vissza>
Már sokszor próbáltad,
de amikor eljött a pillanat,
nem értetted, s hallgatag
tetted dolgod.
Ez volt minden gondod,
a fájdalom elengedése…
Emlék felszakadó sebe
a múlt önkényes temetése.
S a napfényes konyha…
Egyetlen biztonság,
hol elülhet minden szomorúság.
Kezed a paprikát mossa.
Csak csípős volt.
Tudom, nem azt szereted,
mégis vágja a kés…
Daccal akkor is túlélsz.
Csak apróra…
Már sokszor akartad,
de mikor eljött a pillanat,
torkodban ott szorított…
Hallgatag...
Kétélű fegyver…
Miért veszthettél el?
Istenben élt hitemre
szavad miért nem felel?
22-es csapda
nyugalmad
akarva, s akaratlanul
borítja fel
ha életre kel.
Veresegyház, 2012. október 22. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szerotika <vissza>
Veresegyház, 2012. október 22. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Távol, örökre <vissza>
Emlékszem, nem is olyan régen,
Isten mosolyt rajzolt fent az égben,
tollat adott férfi és nő kezébe,
hogy alkossanak egymás örömére.
A leírt szavakból versek lettek,
de szerelmet, fájdalmak követtek,
mert a nő, kit elvakított a remény,
rég szerelme útjába állt e tény.
A másiktól nem szabadulhatott,
s lelke meg nem nyugodhatott,
épp, kiért szíve vágya húzta,
lelkét sárba az tiporta.
Emlékszem, nem is olyan régen,
a férfi magabiztosan, keményen,
kiállt a nő mellett bizakodva,
hogy tán ő lehet az az egy, ki adna.
A nő pedig hitt benne, s vele álmodott,
hagyta, hogy közössé tegyék a napot.
De mikor komollyá érett volna a románc,
a nőt máshoz kötötte egy erős lánc.
A férfi majd belehalt lelke fájdalmába,
vigaszt nem adott neki se írás, se vágya,
mert szerette azt a nőt, nagyon,
élte vele volt teljes minden napon.
Azóta évek teltek el, sok-sok hónap,
A nő már talán bánja utólag,
hogy szíve szerint nem azt választotta,
ki valójában érdemelte volna.
Emlékszem, nem is olyan régen,
a férfi és a nő boldog volt egy képen,
Az ma már csak egy pillanat emléke,
szerelem volt, de távol, örökre.
Veresegyház, 2012. október 22. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vérből való <vissza>
Minden úgy tűnik, hogy jó,
pedig ott lent a mélyben
az erek lüktető küzdésében
forrong valami átható,
valami menekülő
szabaduló lélek,
meghal, ha sokáig réved
temetetlen múlt
feldúlt hasábjain.
Küzdéssé válik
minden elárvult pillanat,
szeretni önmagad
első rendű szabály.
Ha muszáj…
De mégsem…
A lélek, feledésben.
Háztetők sötét oldalain
bújva menekül el
fájdalma elől.
Összedől,
ami épült, roskatag,
mert szava hallgatag.
S ha mégsem,
folyton tagadó
ama esendő,
ki szeretett vérből való.
Veresegyház, 2012. október 23. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Létküzdelem <vissza>
Éjjelt köszönt a halál.
Lágy zsibbadásában kínlódott
minden lüktetés.
Menekülni próbált a lét,
de szívbe markolt kés
ontotta fájdalmát.
Homályos szemek ködében,
Bágyadtan, s elveszetten
vágyát ölte a lélek,
mert túl lenni e valóságon
nem félhet sem széthúzás,
sem összetartozás.
Veresegyház, 2012. október 23. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Kint a tó partján… <vissza>
Kint a tó partján túl színes a part
szemet gyönyörködtető, de túl hallgatag,
akár szívedben, s az enyémben
mikor búcsú fájdalma száll az égben.
Isten és sors akarja, hogy együtt legyünk
egymás segítségére így tegyünk
s ha napra nehezebb nap vetül
bennünk az erő féltőn egyesül.
Kint a tó partján most sír az ég
sötét van és szívünk keresi még
az összetartozást, az igazság szelét,
hogy lássa a világ, lelkünk szerelmesét.
Veresegyház, 2012. október 27. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Halálom után <vissza>
Elképzelem azt a fátyolszürke napot
mikor éles sikollyal réved az arc,
megfélemlített állapotában
utat keres, de nem talál,
mert magába temette a halál.
Az a nap nekem túl egyszerű lesz,
másnak rom és sűrű imádság,
keserű kétségbeesés
és elalélt némaság.
Akkor nem lesz több mosoly,
nem lesz bátorság
és ölek közt megnyugvó öröm sem,
mert ahogy a fény kihuny,
sötétség vetül majd keserven.
Nagy hiábavalóság lesz,
emlékek vad történései,
mit elme fel nem foghat
mit bágyadtság vágya nem uralhat.
A lét
erőtlenül tart majd felette
halotti tort,
s a lehunyt szemek
nem csillannak többé,
téboly teszi a semmit őrültté.
Úrrá lesz rajta a tajtékzó közöny,
s a kérdések, a sűrű könny
„miértek” alázottjai.
Veresegyház, 2012. november 10. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mindig így teszel <vissza>
Pihentem volna,
de lángokat vetett köröttem a lét,
úgy tűnt a fájdalom nem elég még
és csak fáradt, fáradt bennem a szó,
mely ajkaidról aggódva volt való.
Végül megnyugtattál…
Te mindig így teszel,
féltve terelgetsz,
hogy ne vesszek el.
Mert a világ nekem túl bonyolult
miatta lelkem sokadszor sajdult.
Veresegyház, 2012. november 10. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Búcsú az őszi tónál <vissza>
Együtt sírtunk…
Annyi idő után, újra láthattam könnyeid.
Szép őszi idő volt, a tó csendes
tükrében a színes világ és te, Kedves,
amint karjaidban tartasz,
egymás szemét kémlelve
béke volt az.
Mégis temettük lelkünk nászát,
de tudtuk, hogy az, mi bennünk honol,
istenként tiszteli vágyát
a mindenhatónak és nekünk,
mert ott és akkor megvolt mindenünk,
kezünkben a másik kéz
szorítva szorított, mit elengedni nehéz…
Veresegyház, 2012. november 11. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Előtétel halálról <vissza>
Élni sem akarok,
ha előbb te lépnéd át
a lét isteni fénykapuját.
Akkor szürke lenne minden,
számomra zord és ismeretlen,
miként kallódva és vívódva
vágynám vissza lépteid…
Nem hagyhatsz egyedül megint!
Tudom, a felhők…
Azt mondtad,
onnan lógatod lábaid,
és figyeled lelkem
elárvult álmait.
De nem viselném el
a nélküled fájdalmat,
hiányodban hiába lenne
nyugalmas uralmad…
Veresegyház, 2012. november 13. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem vártam ezt <vissza>
Nem vártam ezt.
Akkor kellett volna,
míg lehetett.
Hangoztatta
csak nem tehetett mást,
mert a szíve diktált.
Megsértődött, mert
a lelkem őszintén lát.
Látja a hazugságot,
a kitalált világot,
és azt, ahogy előttem
tartja az erős rácsot.
Ma megértettem.
Minden ellenvetés hasztalan.
Amit rám vetni próbál
az mind igaztalan.
Nem volt értelme.
Semminek.
Sem most, sem akkor
és senkinek
nem tartozom
magyarázattal!
Csak magamnak.
Miért hagytam
a fájdalmat…
Veresegyház, 2012. november 22. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vágytusa <vissza>
Szemembe lopja magát
a sötétség, a vágy
mintha tűzzel marna belém
nem kíméli testem a kéj.
Akarni, akarni minden áron
szenvedély döntötte
puha ágyon…
ringatózott bódító álom…
szállani, repülni magasságon.
Lüktetve kerít hatalmába
feledett kín lázadása,
szerelem vív haláltusát
hogy elnyerje végre
áhított jussát.
Veresegyház, 2012. november 25. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: szemtől szemben <vissza>
szemtől szemben
hirtelen
megszűnik a világ
megszűnik minden
s fénnyé olvad a gondolat
a létezés, a tudat
nincs sejtés
nem kutat
csak a lélek tör
magának utat.
Veresegyház, 2012. november 25. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Koromfekete <vissza>
Koromfekete képzelgés
barna szempár, lélegzés
határozott és komoly
önmagában haldokol
akár az alázott lélek
előtűnnek, s félnek
sötétségből búvó
halhatatlan képek.
Jobban akar látni,
vár és megpihen
számára a létezés
fáradtság,
bár tévesen
gondol
jobbak közt is jobbja
haldokol
ölelő karok…
simogatást védelmező
akaratok…
koromfekete képzelgés…
hátradőlne, és…
…vágyná…
leheletéből táplálná
a boldogságot
a benne rejlő
s létező
valóságot.
Veresegyház, 2012. november 25. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Két úton <vissza>
Két úton kétfelé
Elhinné, ha értené
de nem érti, csak akarja
szíve sebét vakarja
véressé, véressé.
Más szava ellentét
elvesztette mindenét
pálcát törtek felette
akár hányszor kereste
szerelmét, szerelmét.
Nem hiszi többé már
reményét szívébe zár
múltat síró hangokon
nap sem süt be ablakon
halál vár, halál vár.
Veresegyház, 2012. november 26.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Sok volt az idő <vissza>
Túl sok volt az idő
eszem pedig túl balga
szeretett kegyetlenséged
megannyi nyoma vetül
bús napjaimba.
Magad is elhitted
míg átélted,
megvolt mindened
nem vágytál másra
csak lelkednek nyugalmára.
Veresegyház, 2012. november 26. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A felismerés <vissza>
A halál csak árnyék
ebben az eltékozolt világban.
A Föld, bús elme,
melyen szüntelen kóborolva
keresi igazát az ember.
De mikor rátalál,
önmagába roppantja
megszerzett tudása,
mert már semmi sem ugyanaz.
A test, csak eszköz,
a lélek halhatatlanságának bölcsője,
ahol álmosan virágzik az élet.
Majd az ember végül rájön:
Újra csak tanulnia kell...
Tapasztalnia és feltétlen szeretnie,
hisz csak így igazul szent alázata
Isten kegyelmében.
Veresegyház, 2012. december 4. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Míg <vissza>
Törékeny jelenben álmodik a lélek
bezártan, gyötörten messzire téved,
de testéből végleg nem szabadulhat,
míg végig nem járja sorsában az utat.
Veresegyház, 2012. december 8. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: A szív az egyetlen <vissza>
Tanulnod kell, hogy megértsd
a világ nem az, aminek látszik
rejtett titkok közt az igazság
kirakósat játszik.
és a szív az egyetlen,
mely jól és helyesen
ítél.
Veresegyház, 2012. december 9.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Kelj fel Ember <vissza>
Kelj fel Ember, fel a porból,
ha tested fáj is a nyomortól,
álmokat szőj színes képből,
éld meg hited az Egyetlentől!
Nyisd ki Ember, nyisd ki szemed,
ha vakon látsz csak, nincs kegyelmed!
Képmása vagy a Teremtőnek,
magad áldozol az időnek!
Hozd el Ember, hozd el végre
boldog mennyet le a Földre!
Te teremted a világod,
körforgásban valóságod!
Lásd be Ember lásd be végre,
Isten miért emelt fel az égbe!
Lelked szabad és hittel érző…
Testbe zárt örökkön létező…
Veresegyház, 2012. december 9. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Nem haragszom majd <vissza>
Ha lassan terhes lesz számodra
az érzés, a kötelék,
mikor belefáradsz és úgy érzed, elég…
Nem haragszom majd rád,
hogyan is tehetném,
hisz teljesen soha nem voltál enyém.
De szeretlek, mint embert, legfőképp,
az együtt töltött időnk, szárnyalva szép.
Így elfogadom, bárhogyan is lesz,
ha a fájdalom nélküled magához vesz,
nem haragszom majd rád…
Hogyan is tehetném?
Hisz Isten adott mellém…
Veresegyház, 2012. december 11.
************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Angyal kontra Ember <vissza>
Lelki játék, haláltusa
ne maradj senki adósa
magadé sem…
lélegezz, lélegezz…
utadban fájdalom révedez
könnyek áztatta valóság
fáradt rémületre hág
az őrült nyomorúság.
Igazság helyett süketség
lázad az idő, bent üresség.
Jajszavai az égnek
keserűségben kérnek…
Élj, élj!
De minek?
Azt a fájdalmat ki érti meg?
Évek óta magába zár
a kényszerű halál.
Tehetetlenség és szigor…
Élj úgy, hogy ne haldokolj!
De mondd meg, hogy kell?!
Hogyan lázadjak fel?!
Élni, élni, de minek?!
Miért nem kell a jó senkinek?!
Végszó, halálkör, tobzódás…
Hozzánk tartozol, mint akárki más!
De mit érdemel a lélek?
Azt kapja, mit adva tétett!
Veresegyház, 2012. december 11. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Tanácstalan <vissza>
Csonttá fagyott a száraz tér,
sóhajtó sikoltó lélektől fél
tehetetlen szavad.
Nincs jó döntés…
Lázadó önmagad rombolná szét
e csinált álmot,
akár bennünk az önzés,
a szerelmet, az imádott
egymásért küzdött világot.
Azt rombolná,
amiért ezerszer vágyott…
Veresegyház, 2012. december 13.
************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Karácsonyi ajándék <vissza>
Ma örültünk megint.
Díványra tettem hátizsákod,
ölelve szívtam magamba hiányod.
A konyhában megfőztem a teát,
odakint a teret a hideg járta át.
és valami változott bent is
tavaszt vártam, de ősz lett
karácsonyhoz közeledve
lepett meg figyelmed.
Egy borostyán fülbevaló…
Nem várt ajándék.
gondos kezeid közt szorongatott
odaadó szándék.
Szeretettel rejtetted ujjaim közé
mosolyogtunk, de tudtam,
lelkünk a fájdalomé.
Veresegyház, 2012. december 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Engedj el <vissza>
Torkot fojtott félelem
lopódzott körénk,
karom fogtad, válaszra várva
szívemben a fájdalom
ünnepét járta
és a kétkedés, az a sok értelmetlen
cselekvés, önmagába roppanva
szorult torkomba.
Hallgatag, sietve tettem dolgom,
féltem, lerombolom az addig átélt
emlékeket.
Azt akartam, hogy ne feledd
mennyire szerettelek
akkor is, most is…
A kín szívemben csak féltésbe visz.
Sohasem haragudtam rád…
Mindig elviseltem tetteid okát,
de most mennem kell…
Korábban te is így akartad…
„Kérlek, engedj el…”
Veresegyház, 2012. december 13.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Vágy nélkül <vissza>
Meg kell tennem…
Rombolni magamban a vágyat,
hogy ne epedjek soha többé utánad.
Hosszú volt az út idáig,
erősebbek lettünk mind máig,
de nem elég a szív szerelme!
A test is sóvárogva küzdne…
Meg kell tennem,
bármennyire is fáj,
a szerelem hatalma nem elég már.
Több kellene, ha lehetne…
De mindenben tilt az elme.
Vágy nélkül csak tisztelni foglak…
Így búcsúzom tőled, utólag…
Veresegyház, 2012. december 13. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Ne fájjon az… <vissza>
Ne fájjon az, ami nekem.
Múlt porába temetem
az elvesztett életet,
hogy ne kapjon értelmet
sem most, sem soha.
A lét nem mindig mostoha,
ezért, higgy szakadatlan,
had érezd magadban
a változás jelét,
boldogságod kezdetét.
Veresegyház, 2012. december 14. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Bazársoron <vissza>
Gyász és némaság
átkozott bánatára hág
bűnbánó szavad…
ott voltam, mégis hallgatag,
remegve szántál.
Színes bazár során
idegenként sétáltam melletted,
nem foghattam meg kezed…
Fájdalmam búsan nyeltem,
pontosan tudtam, hol a helyem.
Feledni akartam és csak pillanatnak élni,
ha megadatott, csak tovább remélni
egy vidám, közös álmot,
egy gyönyörű, veled világot.
Hol végtelen idejű holmik között
ónix testű tárgyakba költözött
a szokatlan nyugodtság,
akár rézből függött lámpákon át
a végtelen boldogság.
Csak élni akartam veled,
hogy azt az időt soha ne feledd,
melyben oly tiszta volt minden,
hol a sok kacat között
te voltál az egyetlen kincsem.
Veresegyház, 2012. december 16. ************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Hatvan <vissza>
Egy évvel túl,
de mégsem változol
ugyanaz maradtál,
kiért érdemes:
Állandó menedék;
Isten embere;
Igaz lelkedben
a szó nemes.
Nekem örök…
Az, ki voltál:
törődő, vágyódó
és szellemes …
Ősz gazdagsága,
ölelő homok,
teremtő égen
az alkonyi est.
Veresegyház, 2012. december 28.
**************************************************************************************
Válóczy Szilvia: Asszonyi siralom <vissza>
Telihold kopog az ablakon
szép pilládra már álom vetült
könny csorog az arcomon
mert az éjszaka túl elvetemült.
Elválaszt bennünket sok utca és tér
te ott pihensz csendben, s nyugodtan
itt a gyász lassan lelkembe ér
de reggelre elmúlik biztosan.
A kinti árnyak lágyan suhannak
álmokat igéznek megfáradt szememre
látlak még magam előtt
bár buta szívem egyre csak feledne.
Látom, ahogy kezem fogod
és arcomról csorgó könnyeim törlöd
a te szemeidben is rajzolódik
minden elvesztett örömöd.
Égető most az éjszaka
még égetőbb minden pokolnál
az a sok fájdalom most összegyűlt
hozzám eljönni bár tudnál...
De elválaszt bennünket sok utca és tér
te ott pihensz csendben, s nyugodtan
itt a gyász most már lelkembe ért
de reggelre elmúlik biztosan.
Veresegyház, 2012. december 29. |
|
|
|