|
|
|
 |
|
|
AZ ÉLET SZAVAI C. KÖTET VERSEI A szárnypróbálgatás korszaka 1995-2002 Válóczy Szilvia: Háború <vissza>
Véres szívek,
ordítva égnek,
a puszta valóság
fáj a létnek.
Féktelen lelkek
hangjai remegnek,
nincs nyugodt perc,
mi pihenni késztet.
Vörös napkorona
vakít az égen,
nincs senki,
aki áldást kérjen.
Mindenki fél,
mert védelem kevés,
az öldöklés kínja lép,
s nincs menekvés.
1995., Tura(Megjelent a Turai hírlapban) *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fájdalom <vissza>
Az életben sok csalódás ér,
s neked tűrnöd kell még,
hiába csordul szívedből vér,
a fájdalom nem törik szét.
Anyaga kemény, mint a gyémánt,
nincs hatalmad felette,
szívedbe barázdákat szánt,
súlyos kínok közepette.
Egyetlen orvosság számít,
s az sebed begyógyítja:
a múló idő, mely segít,
bánatod lassan feloldja.
Azután már nincsen más,
csak a csendes megnyugvás.
1996. március 28., Aszód(Megjelent a Turai Hírlapban) *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Egy látnok a szellemvilágban <vissza> A fényesség, mely nem vakít,hív, hogy maradjak itt.Egyik szemem e világot látja,másik lenéz a hazámra.Csak lelkem létezik,testem a Földön hamvazik,s imákkal idézne,hogy még egyszer visszanézzek.Vissza az élők sorába,gyertyák égnek szobámba.Már nem fogok visszatérni,a csodában akarok élni,tiszta lelkek között,ahová bánat sose szökött.Lelkem őrei vigyáznak rám,bíztatnak: mondjam imám.Letérdelek, s kezdem szépen,az Úr meghallgat engem.Lelkem „csontjai” hangosan rezegne,Isten előtt szavaim peregnek.Minden bűnbánattal könnyebb,s lelkem embertől szentebb.Átlépem a boldogság kapuját,hol minden idegen, barát.Énem a Szellembe olvad,s örökké a Mennyben marad. 1996. április, Tura(Megjelent a Turai Hírlapban) *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Álomkirály <vissza> Szunnyad már a test, a lélek,a fáradt éjjel megremeg,a déli Földön már tovalépetta hatalmas, sötét fergeteg. Halk suttogást ont a kert,néhány puha levél összeér,gyenge szellő levegőt kerget,s e fekete homály beszél. A Hold sarlója világít,égi csillagok között,s álomkirály surran kinta magas erdő fölött. Csillogó álmot szór szétminden alvó emberre,hogy nyugodt világuk szépés boldog legyen egyszerre. Ő kegyelme, ha el jő a hajnal,virágkoszorút bont azonnal,s a temérdek fénylő álom,tovaszáll a reggeli tájon. 1996. július 15., Tura(Megjelent a Turai Hírlapban) *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Fél perc dac <vissza>
Fájt a szívem,kihűlt a vérem.
Mondd, hogy mégse,
de akkor is vége!
Nincs honvágyam,
tested meguntam.
Már nem kell meleg.
Hát, Isten veled!
Vár az üresség,
s megvált a nemesség.
Nem fogok szenvedni,
el akarlak feledni!
A világon nincs,
bármilyen férfikincs,
akiért küzdenék.
Ó, inkább meghalnék!
1996. július 18., Tura *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Szívszerelem <vissza> Szenvedély tüze vakít el,s szívemre szíved felel,halk ritmusra dobban fele vágat hozó, csendes jel. 1996. november 22. Valkó *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Leláncolva <vissza> Be vagyok zárva,a csönd házába,be egy kalitkába,melynek elveszett kulcsa.Bárcsak megtalálnám,s bárcsak kinyithatnámazt a zárat,mely engem fogva tart.Lelkem rab,e ház rabja,csörgő láncokkaltart erősen fogva.Már nincs remény,ami volt, nem az enyém,és csak nézekki az ablakon,legalább a tájemlék maradjon.Az a hatalmas fa,mely csupaszon sötétlik,karjait széttárvaaz ég felé magaslik.Ő sem menekülhet,gyökerei marasztalják,éppen úgy,mint lelkem e ház.A hatalmas épületetmégis kicsinek látom,hiába van lánchús, vér lábamon,messze elszáll az álmom.Talán egyszerkulcsom meglelem,s fáradt testemszabaddá tehetem,mert a gondmit sem ér,ha van elég erőés tartós remény. 1996. december 20. Kismaros(Megjelent a Turai Hírlapban) *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Gyémánttól Kajnak <vissza>
Mint a vörös Portói,
ha torkodat érinti,érzed csiklandozó ízét,
mélységes bordó fényét,
úgy látod rajtam, s azt
a szerelmet, hatalmat,
mely fogva tart téged.
Csókod adnád, s véred.
Kegyes vagyok, csak említem,
bíbor ajkad szemlélem,
mert szomjas az mindig,
csókra, borra vérig.
Te csiszoltál ékké,
gyémánt kezed tett széppé,
s szerelmem tiéd,
örök csók feléd.
1997. március 30., Tura *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Csillagos ég alatt <vissza> A szürkületi homálybanholdfényes hazámbancsak veled kettesbenlennék kedvesem. Csillagos ég alattszerelmes szavakatsuttog a nyár,ajkam csókodra vár. Szemedbe nézni,öledbe bújni csodálat,percébenkezem a kezedben. Szívünk álmasodor az éjszakába,csillog tekinteted,s tested megremeg. Fenyves halk susogása,illatot ád az éjszakának,szerelmet mátkámnak,álmot a nagy világnak. 1997. május 26., Veresegyház *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Vad ló <vissza>
Vad ló vágtat a mezőn,
sörénye úszik a szellőn.
Bősz, haragos tekintete,
égre prüszköl, nyerítve.
Ki bátor az nyerhet,
bokros kancát törhet.
De hol az a legény,
kiben tolong ez erény?
Fehér keze alatt
nyugszik már az öszvér,
lám mily erős
lelkében a vér.
Idomhoz köti két kezével,
szántatja vele, föld-ekével.
Ló sors ez, hiába.
húzza szerszámát igába.
De a szürke, hátas lélek,
pajkos társát így veté meg.
Futva-fut az erdő mélyén,
soha többet el nem érvén.
2000., Gödöllő *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Altatóm <vissza>
Szende állom száll
puha szemedre,
fáradt pilláid már
pihenni szeretne.
Csend hangja árad
szerte a szobában,
bogár sem berdül,
szunnyad alássan.
Csak kerge óra kotyog,
a maga szokott módján,
harmat cseppje potyog,
Ee esti órán.
Szellő sem mozog,
folyó sem zokog,
mert álomra int,
a némaság kint.
2000., Gödöllő *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Látod, úgy szeretlek <vissza>
Azt jelentesz nekem,
mint fénylő csillag az égen,
remegve szórja szét,
szikra fényét feléd.
Bársony, fekete éjjel,
szerelmet pecsétel vérrel,
halk muzsika, nóta,
madárhad zengve húzza.
Szürkül már a hajnal,
csengve cseng madárdal,
zizzen fűben a nyár,
cseppent harmat száll.
Gyenge szellő fonódik,
meleg tested köré,
még bágyadtan ölel,
hisz ereje csekély.
Csókos reggel virrad,
buján nevet és tikkad,
kéklő égen táncot jár,
izgő-mozgó napsugár.
Látod, úgy szeretlek,
ahogy a felhők nevetnek.
Oly vidám e természet,
elfeledni nem lehet.
2000., Gödöllő *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Dörmög az ég <vissza>
Dörmög az ég,
néki még nem elég,
villámok tépnek,
csapkodva tűznek.
Rumlis Földünk,
menekül előlünk,
vihar szaggatja szét,
napsütötte egét.
Tombol ez idő,
de még nem késő,
lelkünkben lapul,
némán ül gazul.
Az a bánat, s méreg,
az az ostoba féreg.
Csendes életed,
lám, mivé lett!
Nyugalom néked,
szita szellem lényed,
bocsátkozva térdel,
alázva elébed.
Bocsáss hát meg!
Hisz kötelességed,
ha lelkünk felnőtt,
az igazság előtt.
Gödöllő, 2000. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Édes gyermekem <vissza>
Sötétkék ég alján
rózsaszín fénynyaláb
szikrázva tekint át,
S messzi fellegben
kacéran, merészen
búcsúzik pá-pá-t.
Csöppnyi két tenyér
hadonászik, s összeér.
integet a mának.
Apró kicsi ded,
nevetgél, gőgicsél,
halandzsát magának.
Bágyadt arcocska,
mint nyugvó napocska,
lehunyja kis szemét.
Csendes szusszanással
én édes gyermekem
mosolyt dob felém.
Veresegyház, 2001. február 4. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Huncut arcod… <vissza>
Huncut arcod felém nevet,
mélyen csillog tekinteted.
széttárt karod, kis tenyered,
benne színes játékszered.
Drága, édes, pici gyermek,
élted játszva tanulod meg,
nagy autó, labda, könyvek,
vidáman köszöntenek.
Szeretve rajong te érted,
anya, apa ölel téged,
briliáns, üde lelked,
kedves kincs szeszélyed.
Néha dacos, mérges szemed,
igényel, kér, követelget,
sírós szájad beleremeg,
ha tiltva az út előtted.
Kicsi fiam, jó gyermekem,
nyíló rózsám reggeleken,
bíbor liliom szirmát esdve,
bontja álmodat keresve.
Veresegyház, 2002. január 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Játék mackó <vissza>
Sárga, bozontos bundája,
gomb szemének szikrája,
puha, pelyhes mancsa,
ő gyermekem mackója.
Piros szája füléig ér.
Vajon hová tekintgél?
Nem a mackó, a kisfiam,
eltűnik nyomtalan.
De lám csak a kis játék,
az is eltűnt, mit láték:
együtt vannak, lapulnak,
a szekrény mögött megbújnak.
Nagyot sikít csemetém,
ijedtében fordul felém,
ám a mackó nincs vele,
talán elvitte a fene?
Most látom csak végre,
hogy ez nem jutott eszembe!
Gyermekem viccelt vala,
mackóját szekrénybe dugta.
Nem jársz túl az eszemen,
megtalálom, s meglelem,
azt a füles kis macit,
kinek szőre aranylik.
Végre itt van kezemben,
már fut is hozzám gyermekem.
Kell néki a barátja,
vidám, szelíd játszótársa.
Veresegyház, 2002. január 15. *************************************************************************************** Válóczy Szilvia: Mondok egy verset <vissza>
Mondok egy verset.
furfangosat, szellemeset,
hisz a móka nevettet,
hiányt nem szenvedhet.
Lehet érzelgős óda,
társkereső nóta,
buja érzelmek show-ja,
bánat tárolója.
Pici virágról szólhat,
patakról muzsikálhat.
szerelmetes természetről,
árnyakat kántálhat.
S az élet keservéről,
ténnyel áriázhat,
esdve szánalomról,
eekedve kornyikálhat.
Csínytevő gyermekről,
édes dalt zenghet,
emberek életéről,
sanzont énekelhet.
Mondok egy verset,
szíveddel értsd meg,
s lelked rímeket,
nevetve felelhet.
Veresegyház, 2002. |
|
|
|
