A nyughatatlan

Nyughatatlan szívemben
Áhított valód dönt kétségek felé,
Ha felettem ítél,
És lázad szüntelen,
Pálcát tör az át sem élt
Történetért.
Mondd, mit ér a lét,
Ha csendben lázad a szó?
Tudom, mit érzel,
Hisz ezerszer szórtad felém
Szíved magvait.
De néha kell, hogy több lelket
Öntsön szép szavad
A megfáradt pillanatokba.
És hidd el, ha sokadszor
Űzöd is el a bánatba vert jelent,
Mégis lesz,
Miért egyszer harcolnod kell.

<Vissza>