Félelem

A félelem, mi benned él úgy szüntelen,
Sorsot tipor és meggyaláz, oly féktelen.
Hazudva hitt álmok között konok jóság,
Hol hatalmad dúl, ott végtelen a gyarlóság.

Szabad kezekben vad, eljátszott sablonok,
Ha mersz az úr, szaladni többé nem tudok,
Mert húz a lánc, mi lelket ránt a rút mélyre,
Szeretve holt a szép igaz, s a test szíve.