|
|
 |
| Lélegző Amíg az ember, csak ember,győztesként is gyenge,nem tudja, világábanmennyire más lehetne. Vakon teszi félreaz átvészelt tetteket,mert félve éri szívéta végtelen szeretet. Amíg az ember gyarló,tanulva űz célokat,nem érti, ha fény követi,s az miért csitít harcokat. Ismétlő képzelettel,hogy ad valóságot,könnyes szemekbenmiért lát napvilágot. Ha az embernekreményt formált őre,majd karon fogva viszi,viszi előre. S mikor hunyt szemét a balgavégre nyitva tartja,rájön, hogy a lét,nem szokás hatalma. Hanem valami más,több és teljesebb…Isten rendjében a létfehéren színesebb. És ha érzi végre,miként él angyali vére,atomjaira hullminden rút gyötrelme. Szabaddá válikmint a szerelem virága,s többé nem lesz világánaksemmilyen határa. Rájön arra, hogy földje,lélegző kegyelem,s nem egyedüli,hanem temérdek, végtelen. <Vissza> |
|
