|
|
 |
Nincs még oly... Nincs még oly gyengéd lélek, kit így szeretnék,
Szerelemmel lelkében ne haldokolnék,
Kivel a sors, ha néha oly kegyetlen is,
Szemében ott a fény, mit más szívekbe visz.
Nincs még oly mosoly, mi szép orcáján ül,
Mellyel, ha rám nevet, örvendek legbelül,
S ha néha hosszú útja messzi tájat ér,
Szíve minden kincse bús lelkembe tér.
Nincs még oly igaz ember, mint Te, egymagad,
Belém rejtett éltedben szelídség fakad,
És a meghitt csend közt, mikor a szó éled,
Felnéz rád a világ, úgy tisztel meg téged.
Nincs még oly gyengéd lélek, kit így szeretnék,
Ki mindig oltalmaz, jóságot ad s békét,
Ki napot teremt egyetlen pillanattal,
Nincs, ki így szeretne engem, ily nyugalommal. <Vissza> |
|
