Önmagam mellett
Te nem tudod, mi volt akkor bennem, mily üresség és fájdalom fojtotta a megbánó szavakat, hogyan áradt szét ugyanott a nincstelen lét, és a célt tévesztett hovatartozás. Nem tudtad kábaságom okát, azt sem, rozsdás szögeit miként verte belém a szenvedéssé nőtt alázat, s az őszinte érdektelenség miért gyalázta szívem.
Csak annyit tudtál, hogy hangos csend borult az asztalok sarkaira, és csak azt láttad, a szépen vetett teríték pazar látványa hogyan harmonizál a pislákoló gyertyák fényeivel.
Nem kérdeztél semmit, ahogyan én sem… És az üvöltött némaságban elsétáltam önmagam mellett.
<Vissza> |