|
|
 |
Válóczy Szilvia: Re antic – Kezdők kontra irodalom
Akkor irány vissza a legszebb korok irányzataiba, hiszen az éllovasok, mindig is a legtöbb értéket képviselők voltak. De tulajdonképpen miért pont ők és miért pont abban a korban, amelyikben? Akikre – mi kezdők – felnézünk, legyen az bármelyik időszakban élő magyar irodalmár, verselő, író, vagy kritikus, etc. mind nagyobb értéket rakott le az asztalra, ami vagy már a saját korában, vagy csak évtizedekkel később vált azzá, amivé. Folyton idézünk és idézünk. Mert nekünk ez olyan könnyű, és mert néha jól esik azokat a szavakat hallani, amit esetleg mi is már nagyon sokszor és nagyon jól megtapasztaltunk, csak éppen képtelenek vagyunk hasonlóképp megteremteni. Vagy megpróbálkozunk vele, mégsem mindig úgy sikerül, ahogyan azt szerettük volna. Mondjuk, ez később elválik, ha egy szűk kommunikációs csatornán munkánk népszerűségnek örvend, vagy éppen nem, de ez akkor sem fog számítani, mert a lényeg az, hogy próbálkozik az ember. És persze itt lépnek be a képbe a kritikusok, mondván, hogy ˝Kérem szépen, aki nem tud írni, az ne vegyen tollat a kezébe…˝, mert azzal nem saját magát járatja le, hanem az egész irodalmat. És akkor itt jön a másik lehetőség… olvassunk többet, hogy kellőképp ihletet kapjunk, vagy tanulmányozzuk a ˝régi korok letűnt csodáit˝, mert ahhoz, hogy valahogy eljussunk a következő szintig, magunknak kell először bevallani, hogy képtelenek vagyunk elsajátítani az elvárt tendenciákat. No és persze az akarat, mert anélkül nincs semmi. Akarni kell elfogadni nemcsak a nagyokat, de azokat is, akik szárnyaikat emelgetik abban bízva, hogy valahol és valamikor érnek majd ők is ugyanannyit.. <Vissza> |
|
