|
|
 |
| Végül út Nem tudok szabadulni,mert mindig visszahúzol,és sohasem túlzol,ha azt mondodszeretsz.Azt hiszed,ennyiért megvehetsz?Előttem töröd az utat,de nem álmodszközös csodákról.Akkor miért nem engedszrabsorsú láncodból?Csak kicsiket lépsz,egyet előre,aztán kettőt hátra,mert nem tudod,e lépéseknek mekkora az ára.Hatalmas,ha csak szívemre gondolok,és arra, mennyi év kellett,míg az időnekem visszahozott.„Megérdemlem!” –mondod büszkén,és nem is sejted,mekkora fájdalom vansebzett szívem üszkén.Nagy volt az ára,de szeretett lényemsosem hagyott magára. És hogy tanultunk-e?Feltétlenül…Lelkedben lelkemszeretve csendesülminden nap,hisz sorsodtöbbé el nem hagy. Nem tudok szabadulni,tán, nem is akarok,mert ahogy régen,úgy most is velünk vannaka fénypontos angyalok.De megmarad belül,hogy e víg harmóniáramennyi szépség hullbolyongva, hiába.Hisz Isten két utat adott,egyet neked, s egyet eléd,hol míg szeretnék,maradhatok. <Vissza> |
|
